Uniós források

Családi öntözőrendszert adtak át EU-s pénzből Somodoron

Portfolio
A minap adták át a Somogy megyei Somodor településen a Gabriella-major öntözőrendszerét, amely a Vidékfejlesztési Program 50 milliárd forintos öntözésfejlesztési pályázatán nyert támogatást - számolt be a fejleményről az AM Sajtóosztályának közleménye.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium államtitkára a "Megújuló vízgazdálkodás, megújuló mezőgazdaság" címmel tartott előadásában hangsúlyozta: a klímaváltozás kihívására adandó válaszok új mezőgazdasági technológiák alkalmazását igényli, ilyen például az öntözés is. A kormány ezt felismerve támogatja az öntözőrendszerek telepítését és az ehhez kapcsolódó víznyerőhelyek kiépítését. Emellett a megváltozott klimatikus viszonyok között szükség van arra, hogy a magyar vízgazdálkodás gondolkodásmódja megváltozzon - mondta. Ma a vízelvezetés helyett a víz megtartására kell törekedni, a víz a mezőgazdasági öntözés célját kell szolgálja.

Az államtitkár kiemelte: a következő tíz évben összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére és 35 milliárd forintot az öntözéssel kapcsolatos infrastruktúra finanszírozására. Továbbá intenzív kormányzati munka zajlik a vízjogi engedélyezés jelentős egyszerűsítése érdekében. Az aszályhelyzet enyhítésére a kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt, amelyben a gazdák kedvezményesen juthatnak öntözővízhez. Mostantól március 1-jétől október 31-ig tart az öntözési idény, igazodva a klímaváltozáshoz és a gazdálkodók igényeihez.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői jelentős lépéseket tettek azért, hogy az unióban megőrizzék versenyképességüket. Míg 2010-ben az Európai Unió régi tagállamaihoz képest a hazai mezőgazdaság termelékenysége 36 százalék volt, addig ez a szám 2018-ra 49 százalékra emelkedett. Az államtitkár kitért arra is, hogy tavaly 350 milliárdnyi mezőgazdasági beruházás valósult meg hazánkban, ez dinamikus fejlődést jelent. Mint fogalmazott, a munkaerőhiány okozta kihívásokra jó válasz a növekvő termelékenységet biztosító technológiai fejlesztések. Minél jövedelmezőbb a gazdálkodás, annál versenyképesebb fizetés biztosítható a munkavállalóknak - tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy a Somogy megyei beruházás több szempontból is példaértékű, hiszen egy olyan családi gazdaságban valósult meg, ahol a tulajdonos fia fiatal gazdaként vesz részt a munkában, így itt a generációváltás is biztosított.

A hivatalos uniós pályázati oldal Támogatott projektkereső funkciója alapján a szóban forgó projektben Pongrácz Máté a VP2-4.1.4-16 - "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" című pályázaton nyerhetett 151 millió forintnyi uniós támogatást a 250 millió forintos fejlesztésre: a Somodor tározós öntözés kialakítására.
A továbbiakban is várjuk a nagyobb, EU-pénzből megvalósuló fejlesztések eredménykommunikációját az uniosprojekt@portfolio.hu email címre, amely közleményeket térítésmentesen közzéteszünk a Portfolio Uniós források rovatának Projektek mellékletében.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Holdblog

Ez tartotta tavaly lázban Amerikát

A Google-kereséseket alapján a klímaváltozás, a sportesemények, a merényletek, és persze a politika foglalkoztatták leginkább Amerikát. Az alábbi táblázatban láthatjuk sorrendben, mik voltak

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet
irodaházak varso