Weinhardt Attila

Weinhardt Attila

Szenior elemző, energiagazdálkodási szakközgazdász

Weinhardt Attila 2004 óta dolgozik közgazdászként, makrogazdasági elemzőként a Portfoliónál és 2014-ig elsősorban a magyar deviza- és állampapírpiaci, illetve különböző magyar és globális gazdasági folyamatok elemzésével, értékelésével foglalkozott, illetve ezen témákról adott rendszeresen interjúkat televízióknak és rádióknak. Ebben az időszakban (2010-ben) elnyerte a fiataloknak szóló legrangosabb hazai szakmai díjat, a Junior Príma Díjat, majd 2011-ben, illetve 2012-ben megírta a Portfolio Füzet sorozat két szakmai kiadványát "Befektetési stratégiák egyszerűen", illetve "Kereskedési pszichológia egyszerűen" címmel. Érdeklődése fokozatosan a nemzetgazdasági szempontból egyre fontosabb EU-források terület felé irányult, így 2014-ben létrehozta a Portfolio új rovatát Uniós Források néven. Ennek szakmai tartalma, a hozzá kapcsolódó konferencia-sorozat, valamint a kohéziós politika magyarországi hatásainak bemutatásáról szóló, az Európai Bizottságtól elnyert, általa koordinált, médiapályázat 2019-2020-as sikeres megvalósítása úttörő volt a magyar média világában. A 2021-ben kibontakozó energiaválság miatt figyelme az európai energiapiacok felé irányult: számtalan cikkben, átfogó elemzésben, és nyilatkozatban követte az orosz-ukrán háború mellett rendkívül felértékelődött energetikai terület fejleményeit. 2022-től kezdve szakmai felelőse lett az Energy Investment Forumnak, illetve a Portfolio energiamenedzsment témájú konferenciáinak. Energetikai tudása elmélyítése, és a rendszerszintű átlátás érdekében 2023-2024 során elvégezte a Budapesti Corvinus Egyetem és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont közös angol nyelvű képzését, így energiagazdálkodási szakközgazdász diplomát szerzett.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 1300
Egyik pillanatról a másikra belenyúlt a kormány a KÁT-rendszerbe, itt vannak a részletek

Egyik pillanatról a másikra belenyúlt a kormány a KÁT-rendszerbe, itt vannak a részletek

A péntek éjjeli Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányrendelet rendkívüli sürgősséggel, már este 11 órától hatályba lépett, és így egyik pillanatról a másikra megszűntette a kormány a KÁT rendszerben az inflációval növelt kötelező átvételi árak rendszerét. Ez összesen 3100 MW-nyi ipari méretű naperőmű tulajdonosa számára komoly, a bevételnövelés lehetőségét mérséklő fejlemény, miközben az ipari energiafogyasztók bizonyára fellélegeznek. A rendelethez igazodva az Energiahivatal szintén péntek éjjel kiadta az idéntől érvényes új kötelező átvételi árakat, amelyek csak 2,7%-os növekedést engedélyeztek a KSH által minap közzétett 3,7%-os tavalyi átlagos infláció helyett. Frissítés! Cikkünk előző verziójában tévesen úgy értelmeztük, hogy a METÁR-rendszerben is megszűnik az inflációval való indexálás.

Veszélyes helyzetbe került Magyarország az ukrán gáztranzit kiesésével, és ezt Orbán Viktor is elismerte

Veszélyes helyzetbe került Magyarország az ukrán gáztranzit kiesésével, és ezt Orbán Viktor is elismerte

Amiatt, hogy januártól kiesett az orosz gáz ukrajnai tranzitja, nőttek a Török Áramlat gázvezetékre leselkedő veszélyek, de amíg utóbbi rendben üzemel, addig Magyarország jól jár a helyzettel; annak a szlovák fenyegetésnek viszont nincs realitása, hogy blokkolják az áramexportot Ukrajna felé – ezeket hangsúlyozta a Portfolio-nak nyilatkozó öt ukrajnai, magyarországi és brüsszeli energiapiaci szakértő az elmúlt hetek példátlan ukrán-szlovák szócsatája után. A feszültség mára tervezett csillapítása elmarad, hiszen Robert Fico szlovák miniszterelnök elutasította, hogy Kijevbe látogasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására. A régiós gázellátási helyzet alakulása a magyar gazdasági kilátások szempontjából is kiemelt jelentőségű, amelyet jól érzékeltet az, hogy ma reggel Orbán Viktor kormányfő külön is beszélt róla, és leszögezte, hogy a magyar gazdaság ütőerének számító Török Áramlatnak mindenképpen működnie kell, különben borulnak a kormány gazdasági tervei.

Itt a nagy hír: Magyarország is kisegítheti Szlovákiát az ukrán gáztranzit megszakadása miatt

Itt a nagy hír: Magyarország is kisegítheti Szlovákiát az ukrán gáztranzit megszakadása miatt

A szlovák-ukrán heves szópárbaj mellett fontos hír érkezett kedden délután a magyar földgázhálózat rendszerüzemeltetőjétől, az FGSZ-től, amely arra utal, hogy Magyarországon jöhet át annak az orosz gáznak egy része, amely kiesett a szlovák gázimportból amiatt, hogy újév elején leállt az ukrán gáztranzit. Ez afelé mutat, hogy az ukrajnai tranzit kiesésén plusz pénzt (tranzitdíjat) kereshet Magyarország, hogy kisegítse északi szomszédját.

Elmaradt az újévi gázpiaci dráma - Így vészeli át a régiónk az ukrán tranzit kiesését

Elmaradt az újévi gázpiaci dráma - Így vészeli át a régiónk az ukrán tranzit kiesését

Bár a szlovák miniszterelnök drasztikus gázpiaci hatásokat vázolt újévi videójában amiatt, hogy leállt Ukrajnán keresztül az orosz gáztranzit, ez - amint várható volt - az ellátásbiztonság terén teljesen elmaradt, az árak tekintetében viszont van hatása, részben a hideg idő miatt is. A Portfolio rövid gázpiaci vizsgálata alapján az látszik, hogy a régiós országok rugalmasan alkalmazkodtak a kieső gázmennyiséghez, részben felpörgették a gáztárolói felhasználást, részben megnövelték a szomszédos országok felől a gázimportot. Magyarország egyelőre a gázforgalom tekintetében a legkevésbé érintett országok között van.

Komoly energetikai reformjavaslatok születtek: belenyúlnának a nap- és szélerőművek magyarországi szabályaiba is

Komoly energetikai reformjavaslatok születtek: belenyúlnának a nap- és szélerőművek magyarországi szabályaiba is

Az elmúlt napokban számos energetikai reformjavaslattal állt elő a három legnagyobb megújuló energiaipari érdekvédelmi egyesület, amelyeket az Energiaügyi Minisztériumnak címeztek, és például a Portfolio által elsőként megírt ügyben, a naperőmű telepítések földtörvénybeli korlátozásának ügyében is javaslatot fogalmaztak meg. Emellett belenyúlnának az ipari naperőmű szektor nagy része számára kulcsfontosságú, és egyúttal nagyon kényes ügybe, a Kötelező Átvételi Tarifa rendszerébe is, továbbá enyhítenék a szélerőmű telepítésekre vonatkozó szigorú szabályokat, valamint belenyúlnának az Energiahivatal kompetenciájába tartozó villamosenergia rendszerhasználati díjstruktúrába is.

Megtudtuk, hogy miért bocsátottak el több száz embert a Paks II.-nél

Megtudtuk, hogy miért bocsátottak el több száz embert a Paks II.-nél

Azért bocsátottak el a Paks II. projektnél több száz embert a közelmúltban, mert véget értek a két leendő blokk nukleáris szigete alatti talajszilárdítási munkálatok, és kevesebb dolgozóra van most szükség – ezt jelezte a Paks II. projekttársaság sajtóosztálya a Portfolio megkeresésére. Megkerestük a fővállalkozó Roszatom sajtóosztályát is, időközben az ő válaszuk is befutott, amellyel frissítettük alább a cikket.

Elképesztő áramárak alakultak ki Magyarországon 2024-ben, és lehet, hogy ez csak ízelítő volt (TOP 10 sztori - 3.)

Elképesztő áramárak alakultak ki Magyarországon 2024-ben, és lehet, hogy ez csak ízelítő volt (TOP 10 sztori - 3.)

Három rendkívül érdekes árampiaci jelenség is megütötte a magyar közvélemény ingerküszöbét idén, amelyek akár még évekig is velünk maradhatnak, sőt akár durvulhatnak is, egyúttal pedig a megfizethetőség és a versenyképes ipari termelés kérdéseit folyamatosan az előtérben tarthatják. Mindez amellett is igaz, hogy a naperőművek terjedése idén is nagyon gyors volt idehaza, ami egyrészt örvendetes a zöld energia egyre nagyobb súlya miatt, de részben éppen ebből adódnak a rendszerszintű kihívások is. Az biztos, hogy a 2025-ös év is rendkívül izgalmas lesz árampiaci fronton, amelynek néhány vetülete már előre látszik.

Jön a nagy brüsszeli terv Magyarország orosz gázról, olajról és atomenergiáról leválására

Jön a nagy brüsszeli terv Magyarország orosz gázról, olajról és atomenergiáról leválására

Jövő március közepéig előáll az új uniós energetikai biztos egy olyan átfogó tervvel, ami tartalommal tölti fel azt az informális célt, hogy 2027-ig teljesen leváljon az orosz gázról, olajról és nukleáris energiáról az Európai Unió – erősítette meg a Magyarországnak is kiemelt jelentőségű üzenetet Dan Jörgensen a Politico-nak adott első interjúban.

Roszatom-vezér a Portfolio-nak: sok ok miatt drágulhat a Paks II., orosz vezérlőrendszer kerülhet az erőműbe

Roszatom-vezér a Portfolio-nak: sok ok miatt drágulhat a Paks II., orosz vezérlőrendszer kerülhet az erőműbe

"Az infláció, az ellátási láncok sérülése, megszakadása, az építőanyag-költségek emelkedése, a migráció szabályozásával kapcsolatos nehézségek és még sok más tényező befolyásolhatja az árat", és azért, hogy a Paks II. projekt ne jusson zsákutcába, "a jelen szerződés egyes rendelkezéseit módosítanunk kell" – jelentette ki a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Alekszandr Merten. Az orosz fővállalkozó Roszatom Atomsztrojekszport leányvállalata szenior alelnökének jelzése alapján nemcsak a 12,5 milliárd eurós kulcsrakész kivitelezési ár emelkedhet, hanem "változhatnak az elvégzendő munka részfeladatai, határidői és terjedelme is, változhatnak a szerződés szerinti kötelezettségek" is. Új információként elárulta: ha a német Siemens Energy nem szállítja le az automatizált vezérlőrendszert az erőműhöz, akkor a kínaiak helyett az oroszok társulhatnak a franciákkal a rendszer leszállítására. Ki is mondta: "a magyarországi megrendelőnkkel egyetértésben olyan rendszert szállítunk, amely tökéletesen működik, és amely mind Oroszországban, mind a külföldi piacokon referenciával rendelkezik." Azt is rögzítette, hogy az új paksi blokkok "a 2030-as évek elején" már áramot fognak termelni.

Az USA kiüthette a Gazpromot a magyar gázellátásból, kerülőutas trükkhöz nyúlhat a kormány

Az USA kiüthette a Gazpromot a magyar gázellátásból, kerülőutas trükkhöz nyúlhat a kormány

Törökország számára ellehetetlenül az orosz gáz kifizetésének lehetősége, ha a Gazprombankot ért amerikai szankció így marad, és éppen ezért tárgyalásokat kezdeményeztünk Washingtonnal, hogy kapjunk valamilyen felmentést a friss amerikai lépés alól – jelezte a török energiaügyi miniszter. Alparslan Bayraktar nyilatkozata egyrészt azért fontos, mert ő világosan kimondta, hogy a Gazprombankot ért amerikai szankció miatt nem tudják kifizetni a nekik leszállított orosz gázt, és ez irányadó lehet a még megmaradt magyar és szlovák gázvásárlókra is. Másrészt azért is fontos jelzés, mert tárgyalni akarnak róla, hogy kapjanak valamilyen felmentést. Ez egybevág a Portfolio piaci információival, miszerint elképzelhető, hogy egy közbeiktatott török, vagy azerbajdzsáni bank lehet a megoldás arra, hogy a régióban még megmaradt orosz gázvásárlók továbbra is ki tudják fizetni a leszállított gáz ellenértékét.

Drágulhat a Paks II. beruházás! - Fontos lépést kezdeményezett a kormány

Drágulhat a Paks II. beruházás! - Fontos lépést kezdeményezett a kormány

A Paks II. beruházás "meghiúsulása nagyobb kárt okozna, mint annak esetlegesen módosult feltételekkel történő befejezése", ezért megteremti a kormány annak a lehetőségét, hogy a kivitelezési szerződésben rögzített "kulcsrakész" 12,5 milliárd eurós árat meg lehessen emelni, és az egyéb felmerült műszaki szempontok miatt is módosítani lehessen a kivitelezési szerződést – ez derült ki a kedd éjjel a parlament oldalára feltöltött törvénymódosítási javaslatból.

Újra Európa-rekord közeli áramár született Magyarországon

Újra Európa-rekord közeli áramár született Magyarországon

Hétfőn délután 4-5 óra közötti idősávra 800 eurós, azaz újra rendkívül magas áramár alakult ki Magyarországon a nagykereskedelmi villamosenergia piacon, ami messze magasabb az összes európai ország ezen órás áránál. Az egész napi átlagár 243 euró lett, aminél minimálisan csak a román és a bolgár átlagár magasabb az egész kontinensen.

Elképesztő: Európa-rekorder áramárak alakulnak ki Magyarországon

Elképesztő: Európa-rekorder áramárak alakulnak ki Magyarországon

A kedd délután 5-6 óra közötti idősávra rendkívül magas, 895 eurós áramár alakult ki a magyar áramtőzsdén, és ez, illetve az egész nap átlagára kialakult 306 eurós áramár is Európa legmagasabbjának számít. Sőt, a holnap délután 3-4 óra közötti idősávra is Európa legmagasabb órás nagykereskedelmi áramára (714 euró/megawattóra) alakult ki a magyar magyar tőzsdén, és a 355 eurós napos átlagár is a legmagasabb. Ezzel folytatódott az a sorozat, amelyre a Portfolio múlt héten már több cikkben felhívta a figyelmet, és a fő oka az, hogy a hidegebb időben magasabb áramkereslet hazai és külföldi tényezők miatt korlátozott áramkínálattal találkozik, ami az égbe tolja az árakat.

Teljesen leválasztanák Magyarországot az orosz gázról és olajról Brüsszelből

Teljesen leválasztanák Magyarországot az orosz gázról és olajról Brüsszelből

Az a cél, hogy minél hamarabb teljes mértékben megszűntessük az orosz olaj- és gázimportot az Európai Unióban, és a hivatalba lépésem után 100 napon belül közzéteszünk majd ennek érdekében egy cselekvési tervet – többek között ezeket, a Magyarország számára is fontos üzeneteket mondta az Európai Parlamentben a leendő energiaügyi biztos a napokban. Frissítés! Cikkünk megjelenése után néhány perccel Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök azt jelezte a budapesti EU-csúcs végén, hogy amerikai LNG-re cserélheti az Európai Unió az oroszt, éppen ahogy az alábbi cikkünkben felvetettük.

Komoly kártérítést fizetett valaki az Unipernek a Gazprom Exporttal szembeni követelésből, rögtön bement a pénz a német államkasszába

Komoly kártérítést fizetett valaki az Unipernek a Gazprom Exporttal szembeni követelésből, rögtön bement a pénz a német államkasszába

Az elmúlt hetekben jelentős összegű kártérítési összeghez jutott a német Uniper az orosz Gazprom Exporttal szembeni követeléséből, és így szeptember végéig 530 millió eurót be is fizetett a német államkasszába a korábbi német állami mentőcsomag részbeni visszafizetése érdekében – derült ki az Uniper ma közzétett harmadik negyedéves jelentéséből. Egyelőre nem világos, hogy pontosan ki fizette ki a kártérítést az Unipernek, ez nem derül ki egyértelműen az anyagból. Akár az is lehetséges, hogy a Gazprom Export valamely megmaradt európai gázvásárlója felől tudott bevételhez jutni a német cég, amely minden követ megmozgat, hogy pénzhez jusson.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.