Jogász, diplomata, 1994 és 2006 között biztosítótársaságok felsővezetésének tagja, 2007 és 2016 között pénzügyi közvetítő társaságok értékesítési vezetője. 2017-től független nyugdíjszakértő, szakmai és motivációs előadó, a NyugdíjGuru News online portál alapító-főszerkesztője, nyugdíjügyekben a média rendszeres szereplője, a Legyőzhetetlen című könyv szerzője.
A sajtóban megszaporodtak azok a híradások, melyek szerint a nyugdíj mellett dolgozók száma tíz év alatt megnégyszereződött. Az elemzők jelentős része szerint a nyugdíjak annyira alacsony összegűek, hogy egyre több nyugdíjas kényszerül a megélhetése érdekében a nyugdíj mellett is dolgozni, és emiatt emelkedik jelentősen a nyugdíjas dolgozók száma. Vajon valóban ez a helyzet? 1. rész.
A hazai nyugdíjrendszer – ahogy azt egy korábbi cikkemben kifejtettem – az EU megfelelőségi, fenntarthatósági és korszerűségi kritériumainak csak erősen korlátozott mértékben vagy sehogy sem képes megfelelni. Ez alapján is nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlenül szükség van a nyugdíjreformra, amit az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) is előirányoz. A nyugdíjreform persze kimerülhet elszigetelt intézkedésekben, például a nyugdíjkorhatárnak a 65 éves korban várható további élettartamhoz kötésében (magas labdaként éppen erre tett javaslatot az EU is az RRF kapcsán), a fenntartható, megfelelő és modern magyar nyugdíjrendszer kialakítása érdekében azonban a jelenlegi működés alapelveit is felül kell vizsgálni.
Az EU nyugdíjkoncepciója szerint a szuverén európai nyugdíjrendszerek mindegyikének megfelelőnek, fenntarthatónak és korszerűnek kell lenniük. Az alábbi cikkben e szempontok alapján elemzem a magyar nyugdíjrendszer helyzetét, például annak vizsgálatával, hogy az mennyire képes megelőzni az időskori szegénységet, vagy mennyire tükrözi a nemzedékek egymás iránti szolidaritását, illetve mennyire támogatott a tőkefedezeti és egyéb kisebb nyugdíjmegoldások elérhetősége. E szempontok alapján nyilvánvaló, hogy a magyar nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen.
Magyarországon az állami nyugdíjkiadások mértéke a GDP 7%-át tette ki 2021-ben – derül ki az Eurostat egy friss jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy az EU 27 tagállamából 24 többet fordít a nyugdíjasaira, mint Magyarország. A kétségbeejtőnek tűnő elmaradást más tényezők mellett a magyar nyugdíjasok várható élettartamának fájdalmas rövidsége is okozza.
A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértékének) alakulására. Emellett a várható teljes nyugdíjas női élettartamra jellemző pénzáramlást is meg kell vizsgálni. Kétrészes cikksorozatom első részében a demográfia folyamatok és a kereseti rés kérdését jártam körül, ebben a cikkben pedig a nyugdíjrés és a várható teljes nyugdíjas női élettartamra jellemző pénzáramlás kérdését elemzem. Összességében kijelenthető: nem bizonyítható, hogy a nők helyzete rosszabb lenne a magyar nyugdíjrendszerben, mint a férfiaké, sőt.
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar nyugdíjrendszerben? A válaszhoz egyrészt elemezni szükséges a demográfiai folyamatokat, másrészt az egyenjogúság egyik fő pillérének, az egyenlő munkáért egyenlő bér általános elvének érvényesülését (a kereseti rés alakulását), és ennek törvényszerű következményeit a nyugdíjak összegének (a nyugdíjrés mértékének) alakulására. Emellett a várható teljes nyugdíjas női élettartamra jellemző pénzáramlást is meg kell vizsgálni. Kétrészes cikksorozatom első részében a fenti szempontok közül a demográfiai folyamatok és a kereseti rés kérdését járom körül.
A fenntarthatóság kihívásaival egyre jobban küszködő hazai nyugdíjrendszer kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, hogy meddig tartható meg a 2021-2022-ben visszahozott 13. havi nyugdíj. Ki lehet-e fizetni minden év februárjában egyhavi olyan plusz nyugellátást, amelynek nincs járulékfedezete? Még aggasztóbb a helyzet, ha a teljes képhez hozzávesszük azt is, hogy a nyugdíjrendszerben létezik egy rejtett 14. havi nyugdíj is, de ezt csak a hölgyek kaphatják meg a nők kedvezményes nyugdíja révén. A 2011-ben bevezetett Nők40 finanszírozási igénye ugyanis idén nagyságrendileg ugyanannyiba kerül, mint a 13. havi nyugdíj. A plusz egyhavi nyugellátást övező problematikus kérdésekről szóló kétrészes cikkem első része annak bemutatásáról szólt, hogy a 13. havi nyugdíj és a Nők40 lényegében miként nullázta le a nyugdíjrendszerben 2010 és 2013 között bevezetett szigorítások stabilizáló hatását. Ebben a második részben pedig azt mutatom be, hogy a 13. havi nyugdíj, illetve a nyugdíjemelés egységes százalékos mértéke miként növeli a szegényebb és gazdagabb nyugdíjasok közötti szakadékot.
A fenntarthatóság kihívásaival egyre jobban küszködő hazai nyugdíjrendszer kapcsán joggal merülhet fel a kérdés, hogy meddig tartható meg a 2021-2022-ben visszahozott 13. havi nyugdíj. Ki lehet-e fizetni minden év februárjában egyhavi olyan plusz nyugellátást, amelynek nincs járulékfedezete? Még aggasztóbb a helyzet, ha a teljes képhez hozzávesszük azt is, hogy a nyugdíjrendszerben létezik egy rejtett 14. havi nyugdíj is, de ezt csak a hölgyek kaphatják meg a nők kedvezményes nyugdíja révén. A 2011-ben bevezetett Nők40 finanszírozási igénye ugyanis idén nagyságrendileg ugyanannyiba kerül, mint a 13. havi nyugdíj. A plusz egyhavi nyugellátást övező problematikus kérdésekről szóló kétrészes cikkem első részében azt mutatom be, hogy a 13. havi nyugdíj és a Nők40 lényegében miként nullázta le a nyugdíjrendszerben 2010 és 2013 között bevezetett szigorítások stabilizáló hatását.
2008. január 1. óta változatlanul 28.500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ezt az eredendően is arcpirítóan alacsony ellátási összeget a korábbi években a vonatkozó rendeletek évente megerősítették, 2021-tól pedig a nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete már időbeni keretek nélkül szögezi le, hogy a nyugdíj minimális összege 28.500 forint. Vajon mivel indokolható ez a büszkeségre okot nem adó, szomorú hungarikum? Miért maradhat immár több mint 16 éven át változatlanul ennyire vállalhatatlanul alacsony ez az összeg, az időközben elszabadult infláció ellenére is?
2024-ben is változatlan feltételekkel vehető igénybe a nők számára 40 éves jogviszony után járó kedvezményes nyugdíj, de kérdéses, vajon meddig marad ez így. Töretlen népszerűsége miatt ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb összeget, idén már 467 milliárd forintot kell a Nők40-ben testet öltő pozitív diszkrimináció, illetve az azzal együtt lényegében kialakult kettős nyugdíjkorhatár biztosítására fordítani. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutattam be, miért tekinthető fenntarthatatlannak a Nők40 intézménye, és miért várható, hogy annak feltételei a 2026-os választást követően szigorodni fognak. Ebben a cikkben pedig arra térek ki, hogy miként lehetne módosítani a nők kedvezményes nyugdíjának feltételeit, és miként lehet a rugalmas nyugdíjazás gender-semleges rendszere a Nők40 kivezetésének valódi megoldása.
2024-ben is változatlan feltételekkel vehető igénybe a nők számára 40 éves jogviszony után járó kedvezményes nyugdíj, de kérdéses, vajon meddig marad ez így. Töretlen népszerűsége miatt ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb összeget, idén már 467 milliárd forintot kell a Nők40-ben testet öltő pozitív diszkrimináció, illetve az azzal együtt lényegében kialakult kettős nyugdíjkorhatár biztosítására fordítani. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutatom be, miért tekinthető fenntarthatatlannak a Nők40 intézménye, és miért várható, hogy annak feltételei a 2026-os választást követően szigorodni fognak.
A Pénzügyminisztérium 2023-2027-es évekre készített tavaly decemberi makrogazdasági és költségvetési előrejelzése szerint idén a GDP-növekedés 3,6% lehet (a 2023 júniusában elfogadott 2024. évre szóló költségvetési törvényben eredetileg 4% szerepelt, de ezt a várakozást a valóság gyorsan felülírta). A 3,6%-os idei növekedési előrejelzést januárban a pénzügyminiszter ismételten megerősítette, így a nyilvánosságban örömteli hírként ünnepelhették, hogy idén nem csupán nyugdíjemelésre és 13. havi nyugdíjra, hanem a GDP-növekedés mértéke alapján nyugdíjprémiumra is számíthatnak a nyugdíjasok. Indokolt-e az öröm? Spoiler: egyáltalán nem, sőt.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, miközben a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jelenleg is jelentős kockázatok övezik. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutattam be, miért nem számíthatunk arra, hogy a kormányzat az EU felé tett vállalása keretében érdemben hozzányúl a nyugdíjrendszerhez. Ebben a cikkben pedig arra térek ki, hogy miért lenne szükség egy valódi nyugdíjreformra, aminek megvalósítására egyben konkrét javaslatokat is megfogalmazok.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, miközben a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jelenleg is jelentős kockázatok övezik. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutatom be, hogy miért nem lehet számítani arra, hogy a kormányzat az EU felé tett mostani vállalása keretében érdemben hozzányúl majd a nyugdíjrendszerhez. Továbbá ebben a cikkben arra is kitérek, hogy az EU milyen elvárásokat fogalmaz meg a megfelelő, fenntartható és korszerű nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és azoknak mennyiben felel meg jelenleg Magyarország.
A jövő évi költségvetés tervezése során nem vettek figyelembe semmilyen javaslatot, amely a nyugdíjemelés és a 13. havi nyugdíj rendszerének reformjára, a nők kedvezményes nyugdíja feltételeinek szigorítására vagy a nyugdíjprémium szolidaritási korrekciós alappá való átminősítésére vonatkozik.
Drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, akárcsak a világ majdnem mindegyik fejlett társadalma. Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már majdnem minden negyedik magyar - és 2060 után minden harmadik magyar - 65 évesnél öregebb lesz.
A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála kiegyenlítése, öngondoskodási pillér erősítése) sürgősen meg kellene oldani, amelyekkel nem célszerű várni 2025-ig, a nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig. Kétrészes cikksorozatom első részében e három probléma közül azt mutattam be, miért lenne szükség a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontására. Ebben a cikkben pedig a nyugdíjskála kiegyenlítésének, illetve az öngondoskodási pillér erősítésének kérdését járom körbe.
A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála kiegyenlítése, öngondoskodási pillér erősítése) sürgősen meg kellene oldani. Ezekkel nem célszerű várni 2025-ig, a nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig. Kétrészes cikksorozatom első részében e három probléma közül azt mutatom be, miért lenne szükség a nyugdíj melletti munkavégzést a közszférában gátló korlátozások teljes lebontására.
Magyarország jelentős európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Az első részben az alapkérdésekkel foglalkoztam, a második részben pedig a demográfiai folyamatokról írtam. A harmadik részben bemutattam, hogy miért nem jó a jelenlegi emelési rendszer. A negyedik részben a nyugodt jövő zálogáról, vagyis az automatikus kiegyensúlyozó mechanizmusokról írtam. Az ötödik részben bemutattam, mi a titkuk a svédeknek. A hatodik részben a német, az osztrák és a francia rendszerbe pillanthatunk be. Vannak könnyű és nehéz reformok egyaránt.