Prémium

OTKA eredményhirdetés: 12 milliárd forint támogatás alapkutatási projektekre (x)

PR cikk
Több mint 330 kutató és kutatócsoport nyert összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 3 vagy 4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon. Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét.
GettyImages-1225964659

Idén három kategóriában összesen 1338 érvényes pályázat érkezett 46,6 milliárd forintnyi támogatási igénnyel. A kutatói életpálya elején álló – a tudományos fokozatot legfeljebb 12 éve megszerzett – pályázók számára a Posztdoktori kiválósági program és a Fiatal kutatói kiválósági program kategóriájában idén összesen 5,7 milliárd forint állt rendelkezésre, és ebből 180 projekt nyert támogatást. A Kutatási témapályázat alprogramban a már tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok igényelhettek támogatást sikeres alapkutatási témájuk továbbviteléhez, vagy éppen új, ígéretes témák kidolgozásához. Ebben a kategóriában 157 projekt indulhat el, összesen 6,3 milliárd forint támogatással. Az OTKA-program foglalja magába a nemzetközi – kétoldalú magyar-osztrák és magyar-szlovén – kutatói együttműködésben megvalósuló projektekre igényelhető támogatásokat is, de ezek eredményhirdetése csak a társfinanszírozó külföldi partnerintézmény döntése után várható. Ez a közeli jövőben további 900 millió forinttal támogatja majd a hazai kutatói közösséget.

A koronavírus okozta válsághelyzetben is tovább nőtt a kutatói életpálya különböző szakaszaira kiírt OTKA-pályázatok keretösszege, hiszen a kutatások támogatására minden eddiginél nagyobb szükség van. Míg 2019-ben mintegy 9,5 milliárd, idén már közel 12 milliárd forint támogatja a kutatási témapályázatokat, valamint a posztdoktorok és a fiatal kutatók kiválóságát. A kutatók pályázói kedve évek óta töretlenül emelkedik, idén csaknem négyszeres volt a túljelentkezés az OTKA-programokra. Ezen belül a kutatói utánpótlást jelentő fiatalabb generációk is egyre aktívabbak, 2018-hoz képest 50%-kal nőtt a posztdoktori és fiatal kutatói pályázatok száma. A nyertesek 39%-a 40 év alatti, köztük a legfiatalabb 29 éves.

A pályázatok értékelése a hagyományoknak megfelelően többszintű eljárásban, egyéni bírálók és szakértői testületek bevonásával történt. Az értékelésben főszerepet játszott a benyújtott projekt tudományos jelentősége, újszerűsége, várható eredményei, az eredmények tudományos és társadalmi hasznosítása, emellett a korábbi kutatói teljesítmény, a publikációk számával és idézettségével mérhető tudományos eredmények is sokat nyomtak a latban. A bírálói munkát a tavaly kísérleti jelleggel először alkalmazott tudománymetriai rendszer is segítette, amely a publikációs adatbázisok – kiemelten a Magyar Tudományos Művek Tára – alapján ad objektív képet az egyes pályázók publikációs teljesítményéről, figyelembe véve az adott kutató életkorát és tudományterületét is.

A 2021. szeptember 1. és december 1. között induló nyertes projektek egyszerűsített adminisztrációval, rugalmasabb költségelszámolással valósulhatnak meg, annak érdekében, hogy a kutatók elsősorban a kutatási eredményekre koncentrálhassanak, és minél hatékonyabban használhassák fel erőforrásaikat. Cserébe a támogatott projekteknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a publikációs teljesítményre és a támogatással elért eredmények láthatóságára, az „open access” nemzetközi normái szerinti nyílt, térítésmentes hozzáférés biztosításával.

A nyertesek listája az alábbi linkeken érhető el:

Kutatási témapályázatok 2021. évi nyertesei

Fiatal kutató kiválósági program 2021. évi nyertesei

Posztdoktori kiválósági program 2021. évi nyertesei

(x)

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Gránit 1