Prémium

Óriási az érdeklődés az idei OTKA pályázatok iránt (x)

PR cikk

Négyszeres igényt nyújtottak be az OTKA pályázatokon induló kutatók és kutatócsoportok a közel 13 milliárd forintnyi keretösszegre. A posztdoktori és fiatal kutatói programok iránt erősödött meg leginkább az érdeklődés, három év alatt másfélszeresére nőtt a pályázók száma. Több mint ötven projektterv kezdeményez a koronavírussal szembeni küzdelmet, hatásainak mérséklését szolgáló alapkutatásokat – jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

kutatasfejlesztes170322-shutterstock-363060

Az alapkutatások a kutatás-fejlesztés meghatározó részét képezik, megalapozzák és kiegészítik az innováció, az ipari, gazdasági, társadalmi versenyképesség támogatását. Közös cél, hogy a tehetséges magyar kutatók számára átlátható, korrekt, szakmai kritériumokon alapuló támogatási rendszer jöjjön létre Magyarországon.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tavaly decemberben írta ki az alapkutatások támogatását célzó OTKA pályázatok 2021. évi felhívásait. Az egyéni kutatóknak, kutatócsoportoknak szóló új pályázat öt alprogramja az előző évek pályázati kategóriáit követi. A kiírások a Posztdoktori és a Fiatal Kutatói Kiválósági Programra, a Kutatói Kezdeményezésű Témapályázatra, a magyar-osztrák és magyar-szlovén nemzetközi együttműködésekben zajló kutatásokra jelentek meg. A korábbi gyakorlathoz képest rugalmasabb a támogatások felhasználása és a költségelszámolás, tovább csökkentek az adminisztratív terhek. Az újítások elsődleges célja, hogy a kedvezményezettek még hatékonyabban használhassák fel erőforrásaikat a projektek megvalósítása során.

A felhívás teljes keretösszege 2021-ben 12,9 milliárd forint, ami 1,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi keretet, és 3,1 milliárd forinttal a 2019. évi OTKA forrásokat. Kiegyenlített tudományterületi megoszlásban összesen 1342 jelentkezés érkezett be. A pályázók a rendelkezésre álló keret közel négyszeresére kértek támogatást.

„A témajavaslatokból is kitűnik, hogy az alapkutatások milyen fontos szerepet játszanak a koronavírussal szembeni küzdelemben. A beadottak közül mintegy félszáz pályázat épül olyan projekttervre, amely a világjárvány kihívásaira keres tudományos válaszokat. Ezek a tudományterületek széles spektrumát fedik le: az orvostudomány mellett vannak köztük jogtudományi, gazdaságtudományi, informatikai, pszichológiai, szociológiai, agrártudományi és egyéb természettudományi témák is" – hangsúlyozta Bódis József.

A pályázatok értékelése többszintű eljárásban, szigorú szakmai kritériumok alapján zajlik, egyéni bírálók és szakértői testületek bevonásával. A bírálati munkát a www.tudomanymetria.com oldal által számított, tudományterületre vonatkozó, életkorra normalizált mérőszámok is támogatják. Az egyéni kutatói publikációs teljesítményt tükröző mutatók a legfontosabb hazai publikációs adatbázis, a Magyar Tudományos Művek Tára adatain alapulnak. A kiírás nagy hangsúlyt helyez a publikációs teljesítményre annak érdekében, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott kutatások során létrejövő eredmények a nemzetközi tudományos közösség és a széles nyilvánosság számára is láthatóvá váljanak.

Címlapkép: Shutterstock

(x)

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Gránit 1