Tapasztalt privátbankárra mindig szükség lesz (x)
A Takarékbanknál a szolgáltatás elindításának apropója, hogy 2019 novemberében mérföldkőhöz érkezett az integrációs folyamat és befejeződött az a jogi egyesülés, amelynek révén megszületett az új, országos lefedettségű pénzintézet. Fokozatosan létrejön a közös informatikai rendszer és egy egységes termékstruktúra, így az új évben már minden ügyfél ugyanazokat a szolgáltatásokat kapja majd valamennyi fiókban. Az elmúlt években a csoporton belül formalizált privátbanki szolgáltatás nem működött, a Takarékbanknak ugyan volt egy erős privátbanknak definiált üzletága, de az csak korlátozott területen szolgálta ki az ügyfeleket – mondja Fodor Béla, aki Prémium Ügyfélkapcsolati igazgatóként 2013 óta menedzselte az úgynevezett Prémium Gold szolgáltatást, amely a privátbanki és a prémiumszegmens közé pozícionálta magát. A sokféle megoldásból most megszületik egy egységes hálózat. Első lépésként szegmentálják a Prémium Gold ügyfeleket prémium és privát banking csoportra, emellett a Takarékbank teljes ügyfélkörének felajánlják mindkét szolgáltatást.
A Prémium szolgáltatásaik 5 és 30 millió forint között, a privát banking 30 millió forint fölött lesz elérhető. Ez a versenytársak ajánlataihoz képest meglehetősen alacsony, de egyelőre egy induló üzletágról van szó, később ez a limit minden bizonnyal emelkedni fog. „Én úgy gondolom, hogy a Prémium Goldnál jóval több szolgáltatást tudunk majd nyújtani, szélesebb lesz a befektetési paletta, és szorosan együttműködünk a csoport treasury területével és az elemzőközpontunkkal. Ez azt is jelenti, hogy olyan információkkal tudjuk ellátni az ügyfeleket, amire eddig nem volt lehetőségünk így autentikusabb választ tudunk adni a kérdéseikre” – hangsúlyozta az új üzletág vezetője.
A szakemberek létszámát szigorú feltételek alapján most bővítik. Egyik fontos szempont a stabilitás, hiszen a kiemelt ügyfelekkel nem lehet megtenni, hogy évente cserélődnek a privátbankáraik.
A kiválasztásnál törekszenek arra is, hogy olyan új kollégákat válasszanak, akik szükség esetén megfelelően képesek konvertálni a szakmai információkat az ügyfél nyelvére.
Fodor Béla nem titkolja, hogy kihívást jelent a szakmájuknak a hozamapályos időszak, nem is beszélve a MÁP-ról, ám egy megfelelően összeállított és kezelt portfolióval az elmúlt egy év a nehézségek ellenére is eredményes lehetett:
„Már tavaly is mindenki azt mondta, hogy winter is coming, és a tél valahogy még mindig nem jött el. Rendben van, hogy Brexit, recessziós félelmek, kereskedelmi vámháború, de nézzük meg az elmúlt háromnegyed év tőkepiaci teljesítményét. Kis túlzással: nehéz volt mellé nyúlni. Nem állítom, hogy ez egy ideális állapot, de a globális indexek tartották magukat. Én úgy gondolom, hogy lehet attraktív hozamokat tartósan elérni. Ha pedig megnézem a MÁP Pluszt, azt kell mondanom, eddig is voltak az ügyfelek portfóliójában kockázatmentes befektetések. Fogjuk fel úgy, hogy ez most kicserélődött a MÁP-ra. A lejáró fél-, egy- és kétéves állampapírok általában átkerültek MÁP Pluszba. Egyéves intervallumra mi is ezt ajánljuk az ügyfeleknek. A Prémium Magyar Állampapírt nem, vagy nem számottevően érintette a kannibalizáció. Ha egy mérsékelten kockázatvállaló ügyfél 70-80 százalékos kitettséggel MÁP Pluszt tart, ő már tekintheti úgy, hogy tőkevédett a portfóliója, a fennmaradó összeggel pedig bátrabban vásárolhat kockázatos eszközöket”. – tanácsolja Fodor Béla, aki szerint üzletpolitikájukban a kulcsszó a diverzifikáció, vagyis valamennyi ügyfelüknek azt javasolják, hogy befektetéseik esetében is álljanak több lábon. Futamidő, kockázat és devizanemek tekintetében is érdemes megosztani a vagyont, így, ha esetleg valamelyik befektetés átmenetileg gyengébben teljesítene, a portfolió egyéb elemeinek teljesítménye ellensúlyozhatja azt. A Takarékbank Privátbanki Üzletágának vezetője szerint, amennyiben egy tervezett vagy váratlan kiadás miatt szükség van a megtakarítás egy részére, egy megfelelően összeállított portfolióban mindig találunk olyan összetevőt, amelyhez nemhogy veszteség nélkül, de szabad szemmel látható hozammal együtt hozzá lehet férni.
(x)
Beállt a forint, a délutáni döntés lehet sorsfordító
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Nem áll meg a boltoknál, átgyűrűzik a kormányzati beavatkozás hatása a teljes piacra
A Spar példája illusztrálja az árrésstop gyakorlati hatását.
Több lakáshitel, kevesebb CSOK: kiderült, miből vettek lakást a magyarok
Nem a több hitelfelvevő, hanem a nagyobb hitelösszeg húzta fel nagyon a lakáshitelezést.
Történelmi pillanat: véget ért az orosz kőolaj korszaka Csehországban
Példa a többi régiós országnak.
MBH: a magyaroknak átlagosan 11,2 millió forint pénzügyi eszközük van
Ez olvasható ki a megtakarítási statisztikákból.
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Izgalmas változások előtt az energetikai piac – Mit várhatunk?
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen