Prémium

A befektetés elemzők jövője Jesús López Zaballos szerint (x)

Portfolio
Az Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (European Federation of Financial Analysts Societies, EFFAS) Magyarországon szervezte meg kétnapos programsorozatát azzal a céllal, hogy kialakítsa a szervezet jövőképét, meghatározza annak fő stratégiai irányvonalait szoros együttműködésben a kelet-európai országok tagintézményeivel. Ebből az alkalomból Jesús López Zaballos úrral, az EFFAS elnökével és Michael Theobald úrral, a szervezet TQC bizottságának tudományos tanácsadójával beszélgettünk.


A befektetés elemzők jövője Jesús López Zaballos szerint
Az immár 50 éves múlttal rendelkező EFFAS 27 országból több mint 14 ezer tagot összefogó, az egész pénzügyi piacot lefedő nemzetközi oktatási szervezet, amelynek legfőbb képviselői és tagszervezetei január 21-22-én Budapesten gyűltek össze, hogy megvitassák a szervezet jövőjét, kialakítsák a következő évek stratégiáját. A kétnapos rendezvény a Nemzetközi Bankárképző Központ közreműködésével valósult meg, aki az EFFAS magyarországi tagszervezetével, a Magyar Tőkepiaci Szakemberek Egyesületével 1995 óta szervezi közösen a magyarországi EFFAS oktatást és a vizsgákat. A rendezvényen a magyarországi EFFAS érdekeit a szervezet elnöke, Száz János, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora képviselte.

Jesús López Zaballos úr a beszélgetés elején leszögezte, hogy az idei konferenciának különösen nagy jelentőséget tulajdonít, hiszen ez az első olyan rendezvény, amelyen nemcsak a főbb európai országok képviselői vesznek részt, hanem a kelet-európai tagintézmények is szerepet vállalnak a szervezet jövőjének kialakításában. Az, hogy az EFFAS az idei regionális konferenciáját Budapesten szervezte meg, azt jelzi, hogy a szervezet a hagyományos európai piacokon túl nyitni kíván az új, feltörekvő országok szakembereinek képzése felé is.

Michael Theobald, a TQC bizottság tudományos tanácsadója kiemelte, hogy a szervezet célja egy nemzetközileg elismert, globálisan hordozható pénzügyi diploma kialakítása, amely egységes sztenderdeken alapulva minőségi tudást biztosít nemcsak a pénzügyi elemzőknek, hanem az eszközmenedzsereknek és befektetési tanácsadóknak is. A magas beosztásban dolgozó pénzügyi szakemberek képzésén túl egyre nagyobb hangsúlyt kap az alacsonyabb pozíciókat betöltő munkavállalók pénzügyi ismereteinek szélesítése, látókörének bővítése is.

"A pénzügyi válságnak számos oka van, de többek között az is hozzájárult a gazdaság visszaeséséhez, hogy az egyre bonyolultabbá és komplexebbé váló pénzügyi termékek kockázatait, mögöttes tartalmát a pénzügyi eszközök értékesítői maguk sem ismerték, így válogatás nélkül értékesítették azokat az egyre inkább "profitéhes" befektetőknek. Azzal, hogy a pénzügyi területen dolgozó szakemberek képzését magas szinten valósítjuk meg, már sokat teszünk a jövőbeli válságok elkerülése érdekében." - fejtette ki véleményét Zaballos úr.

Az EFFAS a magas színvonalú oktatáson túl a pénz- és tőkepiac szabályozásának kialakításában is fontos szerepet játszik. Az EFFAS számos jogszabályalkotással foglalkozó munkacsoportban képviselteti magát, hatással van az európai irányelvek kialakítására figyelembe véve természetesen a regionális piaci jellegzetességeket is. Jelenleg az EFFAS például jelentést készít az európai hitelminősítőket érintő új szabályozás hatásáról, amely szerint 2014 januárjától a hitelminősítő intézmények csak rendkívül szigorú szabályok mellett adhatnak minősítést az uniós államokról és vállalkozásokról.

Mindezeken túl az EFFAS küldetésének tekinti a pénzügyi szakma sztenderdjeinek kialakítását is a hozzájuk kapcsolódó etikai normákkal együtt. A pénzügyi sztenderdek elősegítik ugyanis a pénzügyi termékek és szolgáltatások átláthatóságának, transzparenciájának erősítését növelve ezzel a pénzügyi piacok hatékonyságát. A kialakított etikai normák követése pedig növeli a befektetők pénzügyi rendszerbe vetett bizalmát, a válság ugyanis rámutatott arra, hogy bizalom nélkül a pénzügyi piacok sem működnek.

(x)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker