Prémium

A hely, ahova egyszer el kell menni (x)

Portfolio


A Claudius császár alapította kereskedőváros - Szombathely -, római kori emlékein kívül 2002. májusától már színvonalas négycsillagos szállodájáról, a Park Hotel Pelikánról is nevezetes.
A szálloda Szombathely szívében, közel a városközponthoz és a történelmi látványosságokhoz, a Pelikán Parkkal szemben, 36 tágas szobával és lakosztállyal, valamint a város legelegánsabb éttermével a Villa Pelikánnal várja az utazót.



A szálloda múltja...

A szállodának otthont adó épület, az "örök szeretet nevében", I. Ferenc József uralkodása és Széll Kálmán belügyminisztersége idején, 1903-ban, Ybl Lajos tervei alapján épült állami gyermekmenhelyként.

Az épület fennállásának 99 éve alatt, mindig is nyugalmat és szállást biztosított, hol az árváknak, hol a beteg gyermekeknek, napjainkban pedig a városba érkező utazóknak: Gyermekmenhelyként egészen a 60-as évekig nyújtott otthont és gondoskodást az árvaságra jutott gyermekeknek. A későbbiekben az épületben kapott helyet a Vas Megyei Markusovszky Kórház Gyermekkórháza, mely egészen 2001. nyaráig szolgálta a rászorultakat.



jelene...

A gyermekkórház épületének négycsillagos szállodává történő átalakítása 2001. augusztusában kezdődött, szem előtt tartva a századeleji épület adottságait és értékeit.

A múlt és jelen építészeti megoldásai meghökkentő, de ugyanakkor harmonikus egységet alkotnak:
A csaknem 100 éves, eredeti stílusában helyreállított épületben 36 elegánsan berendezett tágas szobával, üvegtetővel fedett uszodával, pezsgőfürdővel, szaunával, fitness teremmel és 100 fős konferencia teremmel várják az üzleti útra, konferenciára a városba érkezőket, valamint a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeket.



Elhelyezés

A 36 szoba berendezése a legmodernebb igényeknek is megfelelő tágas fürdőszoba, színes kábeltelevízió, rádió, telefon mellett a minibár, a szobaszéf és az Internet hozzáférés is az alapfelszereltséghez tartozik. A szobakínálatban szerepelnek mozgássérült vendégek részére speciálisan kialakított és nemdohányzó szobák, míg a családok számára az összenyitható és pótágyazható tágas szobák biztosítják a nyugodt pihenést.



Üzleti útra készül? Konferenciát, vállalati rendezvény szervez?

A 100 fős, szekciókra osztható modern eszközökkel felszerelt konferenciaterem minden igényt kielégít. A technikai eszközökön túl segítőkész személyzet is biztosítja, hogy a konferencia résztvevői elégedetten távozzanak egy hasznos nap, vagy napok után. A vendéglátásról a konferenciát végigkísérő kávészünetekkel, svédasztalos ill. ültetett fogadásokkal gondoskodnak.

Új élményekre, aktív kikapcsolódásra, kényeztetésre vágyik?

Az üvegtetővel fedett uszoda, a hozzá kapcsolódó pezsgőfürdővel és szaunával, valamint a modern gépekkel felszerelt fitness teremmel együtt az aktív pihenést szolgálja.
Mindemellett, különböző masszázstípusok közül válogathatnak a további felüdülésre, kényeztetésre vágyó vendégek. A választékban a frissítő masszázstól kezdve, a gyógymasszázson át a relaxáló masszázsig, minden megtalálható.



Villa Pelikán; önmagában is megér egy látogatást...

A Villa Pelikán Étterem nemzetközi és helyi specialitásai Ágoston László konyhafőnök irányításával készülnek, aki 12 éves külföldi pályafutása alatt olyan világhírű szállodaláncok szállodáinak főszakácsaként bizonyított már, mint a Sheraton, vagy a Radisson SAS.

A 160 fős étterem meleg hangulatával és magas színvonalú kiszolgálással üzleti ebédek,- vacsorák, családi összejövetelek kitűnő helyszíne.
Az impozáns télikert ideális esküvők, koncertek, állófogadások, kisebb bálok és rendezvények lebonyolítására.



Az étterembe - mindamellett, hogy a szálloda vendégeit is kiszolgálja - elsősorban a város lakosságát várják. A gasztronómiai élvezeteket, a rendszeresen megrendezésre kerülő különleges programokkal kívánják színesíteni. Nyár elején egy dzsesszfesztivál néhány koncertje költözött be az üvagfalak mögé, majd egy exkluzív rendezvény fogadta a borospincék mindentudóit, legutóbb pedig a spanyol világba kóstolhatott bele mindenki, aki az ételkülönlegességek mellett valami másra is vágyott. Legközelebb november elején az újbor ünnepét ülhetik meg az érdeklődők az új évjáratú borok kóstolgatásával és mivel a rendezvény kapcsolódik majd a Márton-naphoz, így az elmaradhatatlan libaevés is része lesz a programnak.

Az év vége közeledtével a szálloda különlegességekkel készül az ünnepekre: Egy gyertyafényes vacsorával, meghitt szentestét varázsolnak mindazoknak, akik családjukkal együtt pihenéssel, kikapcsolódással szeretnék tölteni az ünnepeket, a szilveszterre pedig bőséges svédasztallal, fergeteges zenével, programokkal, éjféli tüzijátékkal és tombolával készülnek.



...és jövője

A Park Hotel Pelikán célja, hogy széleskörű szolgáltatásaival, szakképzett, dinamikus személyzetével nemzetközi színvonalú szálláshelyet biztosítson a városba érkező hazai és külföldi vendégek számára.

* * *

A szálloda tulajdonosa, Csonka Tamás, tizennégy évi távollét után tért vissza Szombathelyre, hogy gyerekkori álmát megvalósítsa, és egy európai színvonalú szállodát nyisson. A bankszakmában Ausztriában és Angliában eltöltött évek után újra azzal foglalkozik, amiért annak idején Németországba ment tanulni.
Bár az ötletet, hogy Szombathelyen egy négycsillagos szálloda nyíljon, sokan szkeptikusan fogadták, Csonka úr meggyőződéssel vallja, hogy egy ekkora városnak több ilyen szállodát is el kellene tartania. Úgy gondolja, hogy csak igényes és valamiben különleges szolgáltatásokkal lehet valaki sikeres ebben a szakmában.
Bár tanulmányait nem elsősorban a szállodaipar területén végezte - közgazdász diplomája van - a Credit Suisse First Boston igazgatójaként sokat utazott és sok szállodában megfordult. Vendégként szigorú kritikusa a szállodai szolgáltatásoknak, egyike lehet azon keveseknek, aki a legendás portofino-i Hotel Splendido-ból idő előtt távozott, mert elégedetlen volt a minőséggel amit a pénzéért kapott.
Célja, hogy Szombathelyen egy nemzetközi hírű szálloda és étterem üzemeljen és aki ellátogat a Park Hotel Pelikánba láthatja, hogy erre minden esély megvan.

Park Hotel Pelikán 9700 - Szombathely
Deák F. u. 3-5.
Tel.: 94 / 513 800
Fax: 94 / 513 801
info@hotelpelikan.hu
www.hotelpelikan.hu
Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet