A bölcsődei programról is egyeztettek
Koncz Zsófia családügyi államtitkár a Kormányinfón arról is beszélt, hogy újabb döntést hozott a kormány a kisgyermekes családok támogatására, amely a bölcsődei ellátás fejlesztését célozza. Szerinte az elmúlt másfél évtizedben jelentős előrelépés történt: míg 2010-ben alig 32 500 bölcsődei férőhely állt rendelkezésre, mára ez a szám meghaladja a 69 ezret, és több mint három és félszer annyi településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, mint korábban.
Jelenleg már 1230 településen működik bölcsőde, köztük 900 olyan helyen, ahol 2010-ben még nem volt ilyen intézmény
– állította a politikus.
Ez szerinte nemcsak a nők foglalkoztatottságát javította – a 3 év alatti gyermeket nevelő édesanyák körében a munkanélküliségi ráta mára 4,4%-ra csökkent –, hanem a letelepedni vágyó fiatal párok döntéseit is pozitívan befolyásolja. Hozzátette, hogy a kormány tavaly 5,5 milliárd forintos uniós forrásból elindított egy programot is, amely a bölcsődei szolgáltatások igénybevételével járó költségek fedezésében segíti a családokat.
Európa ismét prémiumpiaccá vált a globális földgázpiacon
A kínálat továbbra is feszes lesz.
Fegyverkezésbe kezd Európa egyik vezető hatalma
Olaszország is elérné a NATO 2 százalékos célját.
Nem mágia, valóság: így simítható ki a vizsgadrukk örökre két napos rákészüléssel
Fesztiválhangulatban a leghatékonyabb.
Vámháborúk kora: mégis mekkora öngólt lő az Egyesült Államok?
Braun Erik elemzése.
Enyhül a vámháborús feszültség, remek a hangulat a tőzsdéken
Nagy emekedésben a vezető részvényindexek.
Beszakadt az olajár, mégsem lett annyival olcsóbb a benzin - Mi történik itt?
Meg lehet magyarázni.
Lábon lőtte magát Trump? Elfordulnak a befektetők Amerikától
Bizalmatlanná váltak az intézményi befektetők.
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De
Az S&P 500 ETF olcsóbb! - Bognár FIRE Balázzsal
Stúdiónkban az S&P500-azók és a FIRE képviselője, Bognár Balázs. Meg egy kis betevő Trump. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók...
The post A


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.