Felemás mozgások
Kezdetben emelkedtek a tőzsdék, majd jött egy kisebb lefordulás, mostanra pedig vegyesen alakul az európai részvényindexek értéke.
Kezdetben emelkedtek a tőzsdék, majd jött egy kisebb lefordulás, mostanra pedig vegyesen alakul az európai részvényindexek értéke.
A geopolitikai kockázatok rányomják a bélyegüket a hangulatra.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Két nap egymás után ért találat külföldi teherhajót.
Egyre izgalmasabb a választási verseny.
Hűlt helye van a háznak.
Esnek a biztosítók részvényei.
Magyarországon a legnagyobb a környező országok közül az adóelvonás a GDP arányában. De hiába mi fizetjük a legtöbb adót a többi országhoz képest, nálunk a legmagasabb az államadósság.
A DIMOP Plusz-1.1.2.C-24 egy új lehetőség a magyarországi kis- és középvállalkozások, valamint konzorciumok számára, akik a digitális gazdaság fejlődésében játszanak fontos szerepet. A pro
Több élelmiszernövény is lehet bioüzemanyag, de az igazi lehetőség a második generációban van. Növényi hulladékokból vagy állati zsiradékokból készülő biomasszák ugyanis nem versenyezn
A német export 2024 első félévében 1,6 százalékkal 801,7 milliárd euróra csökkent az előző év azonos időszakához képest. A kivitel értéke különösen a gépiparban és a vegyiparban eset
Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizetés. A magisztrátusi pozíciókat kizárólag vagyonos emberek pályázhatták meg, akiknek
New York városában jár éppen a Vakmajom, és ha már ott van, posztolt is a Facebookra, innen gyűjtöttünk egy csokrot szombatra. New York-i kedvességek Vacakol... The post Vakmajom: New York-i kedv
Közel 4000 NIS2 érintett cég regisztrált már a felügyeleti hatóságnál, amellyel jelentős lépést tettek a kiberbiztonsági érettségük növelése, és a NIS2 irányelvnek való megfelelés fel
Az Európai Unió más tagországaihoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan emelkedik a csomagolási hulladék összmennyisége, ezen belül is főként a papíré. Sokan azt
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.