Joe Biden és Kamala Harris megemlékezett a Hamász-mészárlás egyéves évfordulójáról
Joe Biden amerikai elnök és alelnöke, Kamala Harris hétfőn felidézte a Hamász palesztin terrorszervezet tavalyi összehangolt támadásának "kimondhatatlan brutalitását" Izrael ellen, annak egyéves évfordulóján, s megemlékeztek a történtek nyomán kirobbant Gázai övezeti háború áldozatairól.
Biden kijelentette, hogy október 7. a Hamász kirobbantotta háború miatt a palesztin nép "fekete napjaként" fog bevonulni a történelembe.
Túlontúl sok civil túlontúl sok szenvedést élt meg az egy éve tartó konfliktus során
- hangsúlyozta az amerikai elnök.
Egy évvel később én és Harris alelnök is teljesen elkötelezettek maradtunk a zsidó nép és Izrael biztonsága, valamint a zsidó állam létjogosultsága mellett
- tette hozzá Biden.
Harris úgy fogalmazott, hogy az, amit a Hamász október 7-én csinált, "az maga a gonosz, brutális és megvetendő volt". Egyben arról is szólt, hogy végtelenül szomorú az utóbbi egy évben a Gázai övezetben történt halálozások és pusztítás miatt.
(MTI)