A társadalomtudományokban is fontos kérdés, hogy mi áll a társadalmilag nemkívánatos emberi cselekedetek mögött. A közgazdaságtanban az utóbbi évtizedben egy leleményes kísérlet segítségével igyekeztek megérteni egy ilyen nem kívánatos emberi cselekedet, a csalás mozgatórugóit. A kísérlet során a résztvevők egy dobókockával dobnak úgy, hogy a dobásuk eredményét csak ők láthatják (ezért gyakran egy poharat is kapnak a kísérlethez, innen az angol die-under-the-cup elnevezés). Miután dobtak, meg kell adniuk a dobott számot, melynek függvényében nyereményt kapnak.
Az érdekesség az, hogy a résztvevőknek érdekében áll csalni, ugyanis a dobott szám nagyságával együtt az elérhető nyeremény is nő.
Például, belátható, hogy ha a nyeremény a dobott szám megszorozva ezer forinttal, akkor nagy a kísértés, hogy minél nagyobb számot mondjon be a résztvevő.
Számos kísérletet végeztek ezen módszerrel. Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők egy része - nem meglepő módon - csal, ugyanakkor csak egy-két számmal mond nagyobb értéket, vagyis nem megy el a falig a csalás tekintetében. A kutatások jelentős része arra törekszik, hogy megértse, milyen egyéni jellemzők állnak a csalás mögött. Például azt vizsgálják, hogy a fiúk vagy a lányok, a fiatalabbak vagy az idősebbek, a jobb vagy rosszabb családi hátterűek csalnak-e többet.
Kutatásunkat az a felismerés motiválta, hogy a publikált tanulmányok általában kiemelnek egy adott jellemzőt, amiben jelentős különbséget találnak. Mások azonban nem tekintik ezt a jellemzőt fontos tényezőnek, hanem egy másik jellemzőre összpontosítanak és arra a megállapításra jutnak, hogy eszerint van jelentős különbség abban, hogy valaki csal-e. Például van olyan tanulmány, amely kiemeli, hogy az idősebb diákok kevésbé hajlamosak csalni, míg egy másik azt találja, hogy a lányok becsületesebbek. Azonban az első kutatásban nem mutattak ki jelentős különbséget a csalás tekintetében a nemek között, míg a másodikban a kor nem tűnt lényeges tényezőnek. Röviden, a korábbi kutatási eredmények számunkra részben ad-hoc-nak tűntek abban a tekintetben, hogy melyik egyéni jellemző fontosságát domborítják ki.
Úgy döntöttünk tehát, hogy nem egy, hanem két egymást követő vizsgálatot végzünk, és nem egy, hanem nyolc egyéni jellemző hatást nézünk meg. Két adatfelvételünk volt, hét hónapos eltéréssel. Résztvevőink magyar általános iskolás diákok voltak, negyediktől nyolcadik osztályig. Mindkét hullámban a diákok számítógépen végezték el a kísérletet. A közreműködő iskolák és diákok mindkét vizsgálatban azonosak voltak, azonban a minta nem lehetett reprezentatív, mivel inkább vidéki, átlag alatti teljesítményű iskolák vettek részt. Az első hullám 2020 májusában zajlott, a COVID-19 lezárás idején, így a résztvevő diákok otthon, tanári felügyelet nélkül töltötték ki a 20 perces kérdőívet. Az összesen 1142 diák vett részt a kutatásban. A második hullám 2020 decemberében zajlott ugyanazon iskolákban. Ekkor 1287 diák vett részt, és a kérdőív kitöltése az iskolában, tanári felügyelet mellett történt. A résztvevők egy csoportja (567 diák) mindkét alkalommal kitöltötte az online kérdőívet.
A résztvevő diákok neméről, koráról, családi hátteréről, kognitív képességeiről, jegyeiről, zavaró viselkedésükről, türelmükről és nagylelkűségükről gyűjtöttünk adatokat, ugyanis a szakirodalom ezeket az egyéni jellemzőket vizsgálta. A társadalmi státuszt a könyvek számával ragadtuk meg. Ez egy nemzetközileg bevett közelítése a családi háttérnek, és azért szokták alkalmazni, mivel általános iskolás diákok pontosabban ismerhetik ezt, mint egyéb családi háttérrel kapcsolatos tényezőket, például szüleik végzettségét vagy jövedelmét. A kognitív képességek felméréséhez egy matematikatesztet használtunk, ahol a helyes válaszok arányát vettük figyelembe. A tanulmányi átlag a matematika, magyar nyelvtan és irodalom félévi jegyeinek átlaga alapján készült. A zavaró viselkedés (például órai hangoskodás) értékeléséhez a tanárok által adott visszajelzéseket vettük alapul. A türelmet egy hipotetikus választási helyzet révén vizsgáltuk, ahol a diákok választhattak az azonnali vagy a későbbi nagyobb jutalom között. A nagylelkűséget egy képzeletbeli helyzetben vizsgáltuk, ahol a diákoknak dönteniük kellett, kölcsönadnának-e pénzt egy osztálytársuknak. Az életkort a születési dátum és a felmérés időpontja közötti különbség alapján számoltuk ki, míg a nem szerinti különbségek rögzítése egyértelmű volt.
A csalást két különböző módon mértük. Az első hullámban a diákok egy virtuális dobókockával dobtak, és a dobott szám alapján választhattak különböző nyeremények közül (például toll, kulcstartó, bögre). A résztvevők büntetés nélkül csalhattak, és olyan számot adhattak meg, ami a számukra legkedvesebb nyereményhez juttatta őket. Az online felület rögzítette a dobott és a bejelentett számot, így meg tudtuk állapítani, ha valaki csalt. A diákok körülbelül 13%-a adott meg hamis eredményt. A második hullámban egy új feladatot használtunk, mivel néhány diák már ismerhette az előző feladatot. Ekkor a diákok ismét egy virtuális dobókockával dobtak, de a rendszer úgy volt beállítva, hogy a dobás eredménye csak 1-től 5-ig terjedhetett. A 6-os dobás jelentette a legértékesebb ajándékot. Ha valaki 6-os dobást jelentett, akkor egyértelműen csalt. A csalás a résztvevők körülbelül 33%-ára volt jellemnző ebben a kísérletben. A két kísérlet eredményei alapján nem volt szoros kapcsolat a diákok első és második kísérletben mutatott csalási viselkedése között, hiszen csak 25 diák csalt mindkét alkalommal.
Ez arra utal, hogy a korábbi csalás nem feltétlenül jó előrejelzője a későbbi tisztességtelen viselkedésnek.
Az adatok elemzése azt mutatja, hogy a legtöbb egyéni jellemző egyáltalán nem függ össze a csalással. A társadalmi státusz, a kognitív képességek, a zavaró viselkedés, a türelem és a nagylelkűség a két hullám egyikében sem bizonyult jelentősnek. Bár néhány tényező legalább az egyik hullámban szoros összefüggést mutatott a csalással, az eredmények nem voltak következetesek. Például az első hullámban a jobb kognitív képességek kevesebb csalással jártak együtt, de a második vizsgálatban ez az összefüggés elhanyagolhatóvá vált. Hasonlóképpen, az első hullámban az idősebb diákok inkább hajlottak a csalásra, de ez a kapcsolat a második vizsgálatban már nem jelentkezett. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a csalási hajlandóságot nem lehet következetesen egyes egyéni jellemzőkkel magyarázni. Érdekesség, hogy a második hullámban jóval magasabb volt a csalási arány, mint az elsőben. Ha megvizsgáljuk, mennyire befolyásolja a csalást, hogy ki melyik osztályba jár, azt látjuk, hogy az első hullámban ez nem segít a csalás megértésében, de a másodikban igen. Ez arra utalhat, hogy a csoportnormák és az iskolai környezet erősen befolyásolhatják a diákok tisztességtelen viselkedését.
Összességében tehát azt találjuk, hogy a diákok egyéni jellemzői nem jelzik jól előre a csalást.
Összhangban számos pszichológiai tanulmánnyal, az eredmények azt sugallják, hogy a környezet, az adódó helyzetek és csoportnormák nagyobb befolyással lehetnek a csalásra, mint az egyéni háttérjellemzők. Tehát azt, hogy alkalom szüli-e a tolvajt nem tudjuk meg a kutatásunkból, de azt igen, hogy valószínűleg alkalom szüli a csalót.
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőinek álláspontjával.
Keller Tamás HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmiunkatársa
Kiss Hubert János HUN-REN KRTK KTI tudományos főmunkatársa és a Budapesti Corvinus Egyetem docense.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
