Keresett kifejezés: سریال وحشی قسمت 49 | Találatok száma: 21815 Új keresés

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

Több fontos eseményre számíthatunk a héten a tőzsdéken, egyrészt Európa több vezető gazdaságából, valamint az USA-ból is érkezik majd inflációs adat. Emellett elindul majd a második negyedéves gyorsjelentési szezon is, pénteken több Wall Street-i bank közzéteszi a legfrissebb számait. Mindeközben a tőzsdéken vegyes mozgások látszanak a hét elején, az ázsiai piacokon felemás kereskedést láttunk, miután a friss kínai inflációs adat alulmúlta a várakozásokat, ami tovább táplálta azt a narratívát, hogy az ország gazdasága csak nehezen tud talpra állni a zero-Covid politika eltörlése után. Eközben az európai tőzsdéken kisebb esés látszott a nap elején, majd a nyitástól távolodva elkezdett javulni a hangulat, és ez átragadt az amerikai tőzsdékre is.

Jól indította hetet a magyar tőzsde

Jól indította hetet a magyar tőzsde

A nemzetközi piacokra is jellemző óvatos optimizmus látszott ma a magyar tőzsdén, a BUX mérsékelt emelkedéssel zárt.

A magyarok szerint azonnal le kell válni az orosz energiafüggőségről

A magyarok szerint azonnal le kell válni az orosz energiafüggőségről

A 2023 júniusában lefolytatott és ma közzétett standard Eurobarométer felmérés eredményei azt mutatják, hogy az uniós polgárok továbbra is túlnyomó részben támogatják az energetikai átállást. 85%-uk (Magyarországon a válaszadók 87%-a) szerint jelentős uniós beruházások szükségesek a megújuló energiaforrások terén, és a válaszadók 82%-a (Magyarországon 83%-a) szerint az EU-nak a lehető leghamarabb csökkentenie kell az orosz energiaforrásoktól való függőségét.

Így alakul a vidéki új lakások ára - Mutatjuk a legolcsóbb és a legdrágább helyeket

Így alakul a vidéki új lakások ára - Mutatjuk a legolcsóbb és a legdrágább helyeket

Az új építésű lakások kínálati négyzetméterára 975 ezer forint volt a második negyedévben, ami 19 százalékkal magasabb az előző év ugyanezen időszakában mért árnál, de a drágulás nagyobb része a tavalyi évhez köthető, az áremelkedés üteme mára jelentősen lassult a megyei jogú városokban” – összegezte Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője a vidéki lakáspiac legfrissebb adatait. Az idei első negyedévhez képest mindössze 2,9 százalékkal emelkedett az átlagos négyzetméterár.

Emelkedéssel indul a hét a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indul a hét a magyar tőzsdén

Miközben Európában nagyrészt mínuszban indították a napot a vezető részvényindexek, addig a magyar piac mérsékelt emelkedésben van a nyitás után.

Meglepő indokkal álltak elő a bankok Londonban, hogy miért

Meglepő indokkal álltak elő a bankok Londonban, hogy miért "húzzák le" az ügyfeleiket

A Financial Conduct Authority csütörtökön csúcstalálkozót rendezett a brit bankszktor meghatározó szereplőivel, a szabályozók a megtakarítási számlák alacsony kamatai miatt aggódnak, szerintük az ügyfeleknek kínált hozamok nem követik a növekvő kamatkörnyezetet. A bankok szerint a GDPR miatt nem tudják közvetlenül megkeresni ügyfeleiket az új ajánlatokkal, és ez okozza a problémát - írja a Financial Times. 

Idei legrosszabb hetét zárta a forint - Hogyan tovább?

Idei legrosszabb hetét zárta a forint - Hogyan tovább?

Nehéz napokon van túl a forint, hiszen egy hét alatt több mint 4 százalékot veszített az euróval szemben. Sőt, a napi egy százalék körüli gyengülés is ijesztő volt, ekkora kilengések azért ritkák a magyar deviza piacán. A heves esés azt is jelenti, hogy tavaly október elején volt utoljára rosszabb hete a forintnak, akkor emlékezhetünk rá, hogy a jegybank azonnali 500 bázispontos vészkamatemelése fordította meg a tendenciát.

Olyan szélsőséges a helyzet Kínában, hogy már az áramhálózat is leolvadhat

Olyan szélsőséges a helyzet Kínában, hogy már az áramhálózat is leolvadhat

A Kínában egyre fokozódó hőhullámra válaszul Csengtu, Szecsuán tartomány fővárosa intézkedéseket tesz a stabil áramellátás biztosítása érdekében a közelgő FISU Nyári Egyetemi Világjátékok idejére. A július 28. és augusztus 8. között megrendezésre kerülő eseményre egy olyan időszakban kerül sor, amikor a villamosenergia-hálózatok országszerte óriási terhelésnek vannak kitéve az emelkedő hőmérséklet miatt - számolt be a Reuters.

Külföldre mész nyaralni? Itt a válasz a kérdésre, ami mindig is érdekelt

Külföldre mész nyaralni? Itt a válasz a kérdésre, ami mindig is érdekelt

Elkezdődött a nyaralási szezon és sok magyar megindul ilyenkor külföldre. Mindenhol más a borravaló etikett, és ha nem szeretnénk kellemetlen helyzetbe kerülni, érdemes tájékozódni, hogy hol mennyi borravalót illik adni. Összeszedtük a magyarok közében legnépszerűbb célországok szokásait.

Megjelent a legfontosabb makroadat - Mit csinálnak a tőzsdék?

Megjelent a legfontosabb makroadat - Mit csinálnak a tőzsdék?

A hét korábbi részében alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután ismét előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások, első körben a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve után, majd tegnap erre még rátett egy lapáttal, hogy az USA-ból meglepően erős munkaerőpiaci érkezett, ami szintén arra utal, hogy a jegybank előtt lehet a még a tér a szigorítás előtt. Az amerikai tőzsdéken látott tegnapi esés után Ázsiában ma továbbra is rossz volt a hangulat, valamint Európában is estek délelőtt a tőzsdék, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat, miközben az USA-ban inkább csak oldalazik a piac a hét utolsó kereskedési napján.

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

Az elmúlt napok esése után ma már inkább a megnyugvás jellemezte a nemzetközi piacokat. Igaz volt ez a magyar tőzsdére, is amely európai társaihoz hasonlóan mérsékelt emelkedéssel zárt.

A logisztikai szektort segítő intézkedéscsomagot fogadott el a kormány

A logisztikai szektort segítő intézkedéscsomagot fogadott el a kormány

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány elfogadta a logisztikai vállalkozások megerősítését szolgáló intézkedéscsomagot, valamint arról döntött, hogy a szaktárcák év végéig célzott intézkedéseket készítenek elő, különös figyelemmel a szakmai szervezetek által megfogalmazott kérésekre.

Aggasztó hozamemelkedés a magyar kötvényeknél

Aggasztó hozamemelkedés a magyar kötvényeknél

Jelentősen emelkdett pénteken a magyar kötvények másodpiaci referenciahozama, az éven túli futamidőknél 30-50 bázispontos ugrást láttunk. Ez pedig a forint utóbbi napokban látott gyengélkedése mellett akár kifejezetten rossz hír is lehet.

Már 2040-re klímasemlegessé válhatnak a banki villamosenergia-hitelek

Már 2040-re klímasemlegessé válhatnak a banki villamosenergia-hitelek

A szén és általában a fosszilis tevékenységek hitelezésének kivezetése, illetve leépítése, a megújulók további felfutása régóta téma a pénzügyi rendszerben, de mindeddig az elköteleződések nem mindig voltak megfoghatóak. A Green Policy Center elemzése szerint ehhez képest érdemi előrelépést jelenthet, hogy a hazai bankrendszer legnagyobb szereplői közül többen publikálták első körös klímacéljaikat, melyek az energiaszektort is lefedik. Lássuk a terveket, célokat!

A megnyugvás jelei látszanak a magyar tőzsdén

A megnyugvás jelei látszanak a magyar tőzsdén

A tegnapi jelentősebb esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszanak a magyar tőzsdén, csupán mérsékelt esésben van a BUX index, a hazai blue chipek pedig vegyesen teljesítenek.

Az unióban eddig is sereghajtó volt Magyarország, de növelte fejlettségi lemaradását

Az unióban eddig is sereghajtó volt Magyarország, de növelte fejlettségi lemaradását

Az Európai Innovációs Eredménytábla 2023 és a Regionális Innovációs Eredménytábla azt mutatja, hogy az uniós tagállamok és régióik a közelmúlt válságai ellenére jelentősen javították innovációs teljesítményüket. Az EIS rangsorban Magyarország eddig is a mezőny hátsófelében volt, de az elmúlt időszakban csak nőtt a lemaradása, egyre messzebb kerül az uniós átlagtól a hazai teljesítmény, pedig itthon enyhe javulást mérték több területen is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.