Keresett kifejezés: De | Találatok száma: 100000 Új keresés

Spanyolországban még mindig nem vehetik fel a harmadik oltást a fiatalok

Spanyolországban még mindig nem vehetik fel a harmadik oltást a fiatalok

Spanyolországban az eddigi 60 évről 40 évre csökken a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisának korhatára - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön, azaz ennél fiatalabbak egyelőre még mindig nem vehetik fel a harmadik oltást. Az újabb korosztályok bevonásával további 15 millió ember válik jogosulttá az emlékeztető oltásra, amelyet életkortól függetlenül megkaphatnak egy adagos Janssen-vakcinával beoltottak, valamint azok a stratégiai ágazatokban dolgozók, akiket az AstraZeneca vakcinájával oltottak be korábban.

Elmarad az amerikai államcsőd

Elmarad az amerikai államcsőd

Joe Biden amerikai elnök aláírta az adósságplafon megemeléséről szóló törvényt csütörtökön, ezzel az ország ismét elkerülte az államcsődöt - áll a Fehér Ház közleményében.

Új hidegháború: Amerika szankciókat vetett ki kínai cégekre

Új hidegháború: Amerika szankciókat vetett ki kínai cégekre

Az amerikai kormány bejelentette csütörtökön, hogy újabb szankciókat vet ki kínai biotechnológiai és biztonságtechnikai cégekre, valamint kormányhivatalokra a Hszincsiang tartománybeli ujgur kisebbség emberi jogainak vélt megsértése miatt.

Németországban felforgatta az oltási programot az omikron

Németországban felforgatta az oltási programot az omikron

Átalakítják az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban a kórokozó omikron nevű változatának felbukkanása miatt - jelentették be csütörtökön Berlinben. Karl Lauterbach egészségügyi miniszter tájékoztatóján elmondta, hogy az első és a második adag oltások beadása mellett kiemelten foglalkoznak az emlékeztető oltásokkal.

Átlag alatt termel az áramfogyasztási rekordok idején Paks

Átlag alatt termel az áramfogyasztási rekordok idején Paks

Miközben az energiaárak az egekben vannak, most már konstansan rekordközeli szinteken alakul a magyarországi áramfogyasztás, és több éves csúcsra emelkedett az ellátás importaránya is. A hazai erőművi termelést nem csak a napelemparkok borongós idő miatti gyengébb szereplése, de a Paksi Atomerőmű szokásosnál alacsonyabb kihasználtsága is visszafogja, így a megemelkedett felhasználást a behozatal mellett a gázerőművi kapacitás fokozott igénybe vétele fedezi. Az elmúlt évek rendszerterhelési rekord időszakait vizsgálva megállapítható, hogy az atomerőmű termelése ilyenkor ha nem is sokkal, de azért nem is elhanyagolható mértékben elmarad az átlagostól.

Elszámolási holdingot alapít az MNB, a BÉT, és a Varsói Értéktőzsde

Elszámolási holdingot alapít az MNB, a BÉT, és a Varsói Értéktőzsde

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank, a Budapesti Értéktőzsde és a Varsói Értéktőzsde. A megállapodás célja egy közös, elszámolási szolgáltatásokat nyújtó holding társaság, a Central Post-Trade Solutions létrehozása, amely tulajdonosává válhat a magyar tőkepiacon központi szerződő fél funkciót betöltő KELER KSZF-nek, illetve a lengyel energetikai elszámolóháznak, az IRGIT-nek.

Szomorú döntésre kényszerült II. Erzsébet

Szomorú döntésre kényszerült II. Erzsébet

Szomorú elhatározásra jutott II. Erzsébet, a koronavírus-fertőzöttek rohamosan növekvő száma miatt lemondta hagyományos karácsonyi ebédjét, amelyre tágabb családja lett volna hivatalos - számolt be a Reuters. Bár az ebédet tavaly is le kellett mondani, a Daily Mail nemrég még arról számolt be, hogy a királynő járványhelyzet ellenére is kitart az ebéd megtartása mellett.

Ismét kamatot emelt az MNB, délutánra belehúzott a forint

Ismét kamatot emelt az MNB, délutánra belehúzott a forint

Szerdán hajszálra került történelmi mélypontjától a forint az euróval szemben, ma reggelre azonban kicsit erősödött a magyar deviza, így 370 alatt kezdte a napot. Délutánra erősödött be ismét a magyar deviza a jegybank újabb kamatemelését követően.

Járd be velünk a legújabb budapesti sportcsarnokot - Videón a látványos komplexum

Járd be velünk a legújabb budapesti sportcsarnokot - Videón a látványos komplexum

Legutóbb egy hónappal ezelőtt a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság kapcsán írtunk a Népliget melletti Budapesti Multifunkcionális Arénáról, melynek hivatalos átadására ma este kerül sor. Az alábbiakban egy videóban mutatjuk be a komplexumot, ami a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda EB fő helyszíne lesz.

Nem fogadta el az Emmi érvelését a Kúria, ki kell adnia a tavalyi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot

Nem fogadta el az Emmi érvelését a Kúria, ki kell adnia a tavalyi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot

Ki kell adnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának a tavalyi áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot a Magyar Helsinki Bizottságnak – írja a hvg.hu. A jogvédő szervezet hozzáteszi, hogy a Kúria nem fogadta el az Emmi érvelését, miszerint a közadat nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést.

Reagált a kormány a tanárok sztrájkjára

Reagált a kormány a tanárok sztrájkjára

Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkkal kapcsolatos bejelentésére.

Kirobbanó kereslet az idei utolsó kötvényaukción

Kirobbanó kereslet az idei utolsó kötvényaukción

Egészen kimagasló kereslet mellett a tervezettnek megfelelően 70 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az aukción mindhárom papírra jelentős érdeklődés volt, amiben szerepe lehetett annak, hogy ez volt az utolsó kötvényaukció 2021-ben.

Átadták a Magyar Zene Házát a Városligetben (képek)

Átadták a Magyar Zene Házát a Városligetben (képek)

Elkészült a Magyar Zene Háza látványos épülete, mely 2022 január végén kiállítással és zenei programokkal nyitja meg kapuit a közönség előtt - jelentette be Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa. A Zene Háza a korábban itt álló egykori lepusztult Hungexpo irodaházak helyén épült fel, az új épület környékén pedig egy évtizedekig elzárt és elhanyagolt, mintegy 7000 négyzetméternyi zöldfelület került megújításra és válik ismét a Városliget szabadon látogatható parkfelületévé.

Covid-holokausztról írt, keményen megbüntette a bíróság a híres jobboldali politikust

Covid-holokausztról írt, keményen megbüntette a bíróság a híres jobboldali politikust

Törölnie kellett Twitter-bejegyzéseit annak a holland pártvezérnek, aki a holokauszthoz hasonlította az oltatlanok „kirekesztését” - számolt be a brit BBC. A jobboldali Thierry Baudet korábban „A határok jelentősége” címmel írt könyvet, amelynek előszavát a magyar állami kitüntetésben is részesített, azóta elhunyt Roger Scruton konzervatív filozófus írta. A magyar nyelven is megjelent könyvet szerző Baudet tavaly a Mandinernek adott interjút.

EKB: kegyetlen áremelkedés sújtja jövőre is Európát, de kamatemelésre senki ne számítson

EKB: kegyetlen áremelkedés sújtja jövőre is Európát, de kamatemelésre senki ne számítson

Az Európai Központi Bank ma ismertette kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank megszünteti eddigi legnagyobb hatású eszközvásárlási programját, a PEPP-et. A döntés nem tekinthető meglepetésnek, a legnagyobb kérdés az volt, hogy milyen eszközzel fogja biztosítani a jegybank az átmenetet a kötvénypiacon. Erre is talált megoldást a jegybank, méghozzá nem is akármilyet. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón ismertette a jegybank inflációs előrejelzését: 2022-ban jelentős, 3% feletti áremelkedés jöhet, és már a 2023-as és 2024-es előrejelzés is nagyon közel van a célhoz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.