Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés
6.4%-os esésben van a Nikkei 225 Japánban és a legtöbb jelentős ázsiai index 3-4-5%-ot esett ma hajnalban. Az újabb meredek csökkenés oka, hogy az USA-ban több csalódást keltő gyorsjelentés, illetve társasági kilátás is napvilágot látott.
A nap elejét még emelkedéssel kezdte az olaj árfolyama, azonban mostanra már tetemes veszteségeket mutat a novemberi határidős kontraktus. Napon belül 7%-os volt az esés, ami a tegnapi záróhoz képest 4.8%-os csökkenésnek felel meg. az eladói nyomásban a dollár erősödésének lehet szerepe több más tényező mellett.
Minimális likviditással zuhant a délután második felében a forint az euróval szemben 275-ről 281-ig, amely összefügghet a romló nemzetközi befektetői hangulat mellett azzal is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) délután 4 óráig állt rendelkezésre a piaci szereplők számára, az ezt követő órákat "szabad a vásár"- alapon egyesek felhasználhatták a forint további gyengítésére - fejtette ki véleményét a Portfolio.hu-nak Csépai Miklós, a Raiffeisen Bank devizakereskedője. Meglátása szerint a forintgyengülés mögött spekulatív megfontolások is meghúzódnak, és ezen szereplők célja az lehet, hogy az eddigi történelmi mélypontig (285 körül) nyomják le a magyar fizetőeszközt. Az ennél magasabb szintek már ismeretlen tartományt jelentenek, így igen bizonytalan az árfolyam további mozgása is - tette hozzá.
Több mint egy órán át tárgyalt ma a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezetőivel ma Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amelyet követően azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi kormányfővel, illetve a kisebbségi kormánnyal szembeni bizalmatlanság a forint esésének oka, és meglátása szerint a miniszterelnök-csere oldhatná meg a forintválságot.
Reggel és kora délután még meg tudta óvni a forintot a folytatódó eséstől a 275-ös szint az euróval szemben, de a délután fokozatosan romló nemzetközi befektetői hangulatban, az OTP részvényárfolyamának zuhanásával párhuzamosan a forint sem tudott megállni az egyre meredekebb lejtőn.
A nap nagy részében kedvező hangulat jellemezte a kereskedést mind Európában, mind a régióban, azonban délutánra megérkeztek az eladók a piacra, miután Amerika csökkenéssel nyitott. A hazai piac ma is különcködött, miközben a régiós társak 3-4%-os emelkedést mutattak, a BUX tisztes távolságból követte őket. Ez nem is meglepő, miután a külföldi hírcsatornák a következő Izlandként emlegetik Magyarországot. Kedvezőtlen nemzetközi megítélésünket a forint árfolyama is igazolta, a hazai fizetőeszköz 276 körüli szintekig gyengült az euróval szemben. A hazai tőzsde részvényindexe ennek fényében 2.7%-os mínuszban zárt az elmúlt hónapok átlagát meghaladó, 26.2 milliárd forintos forgalom mellett.
A délután során már 10% feletti mínuszba esett az OTP részvények árfolyama, ami azt jelenti, hogy a korábbi 2,805 forintos lokális mélypont elesett. A forgalom magas, 18 milliárd forintos. A régiós bankok egész nap vastag pluszban álltak.
Válság ide, állampapírpiaci hiszti oda, nem is beszélve átmeneti gyárleállásokról, az Index megítélése szerint könnyen lehet, hogy még az alig egy hete levitt idei hiánycélnál is kisebb lesz a költségvetési deficit.
A Magyar Telekom percekkel ezelőtt jelentette be, hogy tegnap több vezető tisztségviselője is Magyar Telekom részvényeket vásárolt. A vezérigazgató közel 16,000 darabot vett.
Érdemes vásárolni a legnagyobb hazai blue chipek papírjaiból a Generali alapkezelő szakemberei szerint, miután a nemzetközi piacokon a hatóságok intézkedései helyteállították a bizalmat.
6%-kal esett a harmadik negyedévben a Caterpillar nettó profitja, egy részvényre jutó nyeresége 1.39 dollárra rúgott, amely kismértékben alulmúlta az 1.41 dolláros elemzői várakozásokat. A menedzsment ugyanakkor megerősítette az idei évre vonatkozó várakozásait, aminek hatására 3.4%-kal értékelődtek fel a vállalat papírjai a nyitás előtti kereskedésben.
A hétfő délutáni kereskedésben még erős támasznak bizonyult a 270-es szint a forint euróval szembeni árfolyamában, de este és ma reggel az illikvid kereskedésben 270 feletti árfolyam alakult ki. Ma reggel még újra 270 alá tudott süllyedni a forint, majd elindult az újabb esési hullám, ami 275 közeléig véget sem ért. A déli órák csnedesen teltek, majd ismét a gyengülés felé vette az irányt a magyar fizetőeszköz.
Némileg enyhült a nyomás a hazai parketten és a BUX is pluszba tudott fordulni a délelőtti lejtmenetet követően. Az emelkedés azonban továbbra is limitált, mindössze 1.1%-os, mely Magyarország nem túl kedvező külföldi megítélésével magyarázható. Az OTP ezúttal is sajátosan viselkedik, míg a régiós bankpapírok többségében 3-6%-os pluszban tartózkodnak, a társaság részvényei szüntelenül esnek. A hazai piaccal kapcsolatos aggodalmakat kiválóan érzékelteti a forint árfolyama is, jelenleg 272 felett jár az euróval szemben.
A budapesti irodapiacon 2008 harmadik negyedévének végére az összes irodaterület elérte a 2 056 953 négyzetmétert. Míg az első egymillió nm irodát 11 évbe telt megépíteni addig a második millió megépítéséhez csak 8 évre volt szükség - derül ki a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának legfrissebb elemzéséből. Bár a felmérések és a piaci szereplők tapasztalatai eddig nem mutatták a budapesti irodapiac drasztikus törését, az árulkodó jelek már látszanak: a kihasználatlansági ráta sokévi rekord szintekre - 15,11%-ra- ugrott, és bár a bérleti piac viszonylag élénk maradt, a rendkívül negatív hazai és a nemzetközi gazdasági környezet egyértelműen rányomja majd a bélyegét az irodapiacra is. A jelenlegi vérzivataros időkben, amikor a magyar gazdaság kilátásai is egyre borúsabbak, érdekes feltenni a kérdést: vajon a következő millióhoz hány év kell majd?
A hazai tőzsde ma is kakukktojás a régióban, bár mostanra pluszba tudtunk kapaszkodni, az emelkedés mértéke így is jóval visszafogottabb, mint a társaknál. Az OTP ma sem támogatja a BUX-ot, a bankpapírok a tegnapi 6% feletti zuhanást ma újabb 2%-kal fejelték meg, ezzel magasan alulteljesítik a régiós szektortársakat.
Új időszakot nyitott az AXA Csoport magyarországi történetében az ELLA Bank száz százalékának megvásárlása, az új nevet elnyerő bankkal együtt a társaság a jövőben integráltan igyekszik szolgáltatásait eljuttatni ügyfeleihez.
Úgy tűnik ma is csak futunk a többiek után, míg a nyugat-európai tőzsdék emelkednek, addig a hazai tőzsde a mínuszokat tapossa. A Fitch megint előrukkolt egy leminősítéssel, ezúttal a magyar bankok adósosztályzatainak kilátását rontotta stabilról negatívra. A BUX 1%-kal értékelődött le a nyitást követően 1.5 milliárd forintos forgalom mellett, míg a régiós benchmarkok közül a lengyel WIG 20 1.1, a cseh PX 2, az orosz RTS pedig 2.8%-ot menetelt felfelé.
Teljesen világos, hogy Izland demokratikus európai ország, ami az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek már 2/3-át letárgyalta - mondta tegnap Olli Rehn, az EU bővítési biztosa. A biztos hozzátette, hogy mindez azt jelenti, hogy Izland gyors csatlakozási tárgyalások keretében csatlakozhat az unióhoz.
A vagyonkezelő személye alapján megkülönböztethetünk üzletszerű és nem üzletszerű (eseti) bizalmi vagyonkezelést...
A jelenlegi viharos gazdasági helyzetben is lehet jó befektetési döntéseket hozni, de a befektetőnek tartania kell...
Miért nem találnak rá a csaló ajánlatok egyesekre? Néhány ötlet a védekezéshez. The post Csalás ellen: reklámfogyasztás...
Vettem ma MARA-t 16,3 dolláron. Nem akarom tartani sokáig, és nem biztos, hogy a jövőben folytatom a kereskedést vele...
Bár a közvélekedés szerint a szélerőművek működése környezetbarátnak mondható, a valóságban ez még sincs...
A technológiai szektor fellendülésével párhuzamosan egyre több inkubációs program és inkubátorház segíti a startupokat...
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?