A volt államfő rövid négyszemközti beszélgetést folytatott az ideiglenes elnökkel, akinek sok sikert kívánt, és arra figyelmeztette, hogy vigyázzon Romániára, majd a Cotroceni-i Palota előtti téren felsorakozott díszőrség katonai tiszteletadását követően búcsút intett az őt tapssal köszöntő munkatársainak, beült autójába, és immár rendőri felvezetés nélkül távozott.
Romániában a volt államfőnek megbízatása lejárta után állami protokollingatlant, irodavezetőt és titkárt, kormányőrségi védelmet, szolgálati autót bocsátanak rendelkezésére, és a mindenkori tisztségben lévő elnök járandóságának 75 százalékára jogosult. Ezektől az előjogoktól azonban megfosztják azt a volt román államfőt, akinek azért szűnt meg a megbízatása, mert népszavazással leváltották, vagy valamilyen bűncselekményért jogerősen elítélték.
Klaus Iohannis az első román elnök, aki lemondással távozik hivatalából.
Több mint tízévi regnálás után hétfőn jelentette be lemondását, miután a parlament napirendre tűzte a felfüggesztéséről szóló ellenzéki indítványt.
Iohannisnak már decemberben lejárt a második ötéves mandátuma, és arra hivatkozva maradt azóta hivatalban, hogy nincs még megválasztott utódja, miután a tavalyi voksolást – nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozásra hivatkozva – érvénytelenítette az alkotmánybíróság.
Ilie Bolojan volt nagyváradi polgármester decemberben, a Bihar megyei közgyűlés elnöki tisztségét feladva vállalt szerepet a bukaresti nagypolitikában, és vette át a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetését Nicolae Ciuca pártelnök lemondása után. A Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a kisebbségi frakcióval közösen alakított kormánykoalícióban a szociáldemokraták kapták meg a kormányfői, a PNL pedig a szenátus elnöki tisztségét.
Bolojan – ideiglenes államelnöki megbízatása idejére – Catalin Predoiu belügyminiszternek adta át pártja vezetését, illetve ez idő alatt Mircea Abrudean, Kolozs megyei szenátor, a felsőház alelnöke tölti be majd az ideglenes házelnöki tisztséget.
Romániát várhatóan mintegy 100 napot vezeti majd ideglenes államfő. A kormány május 4-ére, illetve 18-ára írta ki a megismételt elnökválasztás első, illetve második fordulóját.
A romániai helyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben:
Címlapkép: Klaus Iohannis távozó román elnök köszönti a bukaresti államfői rezidencia, a Cotroceni-palota munkatársait a rezidencián rendezett búcsúztatásán 2025. február 12-én. Iohannis két nappal ezelőtt jelentette be lemondását, miután a parlament jóváhagyta az elnök felfüggesztéséről szóló ellenzéki kezdeményezés napirendre tűzését. MTI/EPA/Robert Ghement