Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

A CIB-nél sem lesz frankhitel

Újabb bank döntött úgy, hogy leállítja svájci frank alapú hitelezését, ezúttal a CIB függeszti fel ezen hitelek befogadását október 30-tól. Euró és forintalapú hiteleinek kondícióját pedig módosítja a bank - írja az Index.

Elárulta Gyurcsány az IMF-hitelkeret két feltételét és a várható költségét (4.)

Mindössze "két ésszerű kívánalmat fogalmazott meg" a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azért cserébe, hogy egy eddig meg nem nevezett összegű rendelkezésre állási hitelkeretet biztosítson Magyarországnak - jelentette ki a mai ötpárti konzultáción Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kijelentés azon ellenzéki pártelnöki és frakcióvezetői megjegyzésekre érkezett, amelyek szerint alig lehet tudni bármit a megállapodás tényleges tartalmáról. A kormányfő hangsúlyozta: "Magyarország számára nem diktál politikát az IMF" (pl. költségvetési célokat).

6 millió darab saját részvénnyel gazdagodott az OTP tegnap

Az OTP Bank bejelentette, hogy a 2008. október 15-i közleményében közzé tett, a szabályozott piacon kívül megkötött opciós szerződés alapján 6,000,000 db OTP törzsrészvény vonatkozásában élt vételi jogával 2008. október 27-i teljesítéssel, 2,452 forint/részvény áron.

Mindenkit verünk a régióban

Az ázsiai börzék tetemes emelkedése Európában és a régióban is meghozta a vételi kedvet, melyből ezúttal mi sem maradtunk ki. A 300 bázispontos kamatemelés, valamint az IMF segítség híre mérsékelte a magyar piacra nehezedő nyomást, melynek hatására a BUX 8.6%-kal került feljebb. a forgalom az elmúlt hónapok átlagának megfelelő, 10.3 milliárd forint.

Mire elég a magyar devizatartalék? Többre, mint gondolnánk! (OTP Elemzési Központ)

Az elmúlt hetekben megjelent elemzések (Deutsche Bank, Barclays Capital) felhívták arra a figyelmet, hogy Magyarország rövid lejáratú külföldi adóssága (24 - 25 milliárd euró) lényegesen meghaladja a devizatartalékok szintjét, különösen, ha figyelembe vesszük a folyó fizetési mérleg hiányából származó egy éven belüli finanszírozási igényt, amit ezen elemzések mintegy 5 milliárd euróra tettek. Ugyanakkor, ha alaposabban vizsgáljuk az ország finanszírozási szerkezetét, akkor elegendő az ország devizatartaléka - írja Tardos Gergely, az OTP elemzési központ vezetője. Az alábbiakban Tardos Gergely elemzését közöljük, változatlan formában.

Végre most felfelé akadt ki az OTP!

Száguldással indult a mai kereskedés a hazai börzén, minden papírt vesznek a befektetők. Az OTP a befektetői hangulat változásával az egyik legnagyobb nyertese a fordulatnak, a papírok árfolyama már 10%-ot emelkedett, így a kereskedés jelenleg is szünetel. A forgalom kismértékben átlag felettinek mondható, 4.8 milliárd forintos.

Ingatlanból vásárol be a Morgan Stanley

A Morgan Stanley egyik alapja csaknem 1 milliárd dollárt fektet be a világ ingatlanpiacain a következő 12 hónapban - nyilatkozta Walter Klug, a frankfurti székhelyű Morgan Stanley Real Estate Investment GmbH igazgatótanácsának tagja - írja a PropertyEU.

Száguldanak a németek, közel 9%-os pluszban a DAX

Bár kora reggel a kövér ázsiai plusszok láttán a nyugat-európai tőzsdék is emelkedésbe kezdtek, azomban a lendület nem tartott sokáig, mostanra pedig már vegyes képet festenek a benchmarkok. A német DAX 8.5, az angol FTSE 100 0.1%-kal került feljebb, míg a francia CAC-40 2.2%-os leértékelődést mutat. A jelenlegi nyomott árszinteken már vételekkel próbálkoznak a spekulánsok, miután október hónapban az európai börzék közel 22%-ot zuhantak. A bizonytalanság ugyanakkor továbbra is dominál, csak kevesen hagyják napon túl futni pozícióikat, mely zárásra általában meghozza az éles esést a tőzsdéken.

Nem tétovázott az izlandi jegybank: 600 bázispontos kamatemelés! (2.)

Az izlandi jegybank rendkívüli kamatmeghatározó ülésén 600 bázisponttal (dupla annyival, mint amennyivel múlt héten az MNB) 18 százalékra emelte irányadó rátáját. Az izlandi jegybank mai lépése azért is meglepő, mert néhány héttel ezelőtt még 350 bázispontos kamatvágás mellett döntött a monetáris tanács.

Világraszóló magyar sikertörténet! - Hamarosan mindenki részese lehet

"Az utóbbi időszak eseményei nem könnyítették meg a helyzetünket, de legkésőbb 2010 tavaszán szeretnénk megjelenni a BÉT-en" - nyilatkozta a portfolio.hu-nak Tibor Dávid, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója. A társaság jelenleg az egyik leghíresebb tőzsdeaspiráns Magyarországon, a tőkeemelés révén további gyártóprojektek és gépsorok létrehozását finanszírozná a cég, hogy megerősítse piaci pozícióját a régióban.

A beszélgetés legfontosabb pontjai az alábbiak:

- a kezdetben 5 főt foglalkoztató cég mára a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőipari vállalatává vált;
- a kiváló minőség biztosítása végett az alapanyag beszerzéstől a gyártásig jelen van a vállalat az értékláncban;
- több, mint ezer féle termékkel kínál a cég költséghatékony szigetelési megoldásokat;
- széles földrajzi lefedettség (18 ország 20 leányvállalat);
- a menedzsment éves 20%-os növekedési dinamikát irányzott elő árbevétel és nettó profit szinten egyaránt;
- a tőzsdei megjelenés célja a tőkeemelés, melyből új gyártóprojekteket finanszíroznának;
- legkésőbb 2010 tavaszán várható az IPO;

Mikor jön már végre fordulat a piacokon? (Concorde)

Minden várakozást felülmúlt a részvénypiacok esése, de a globális kockázatkerülés időszakában szinte minden gyengült, a feltörekvő piacok pedig különösen - világít rá a Concorde piaci összefoglalója és kitekintője. A Lehman Brothers összeomlása felerősítette a már addig is zajló kedvezőtlen piaci folyamatokat és arra számít a brókercég, hogy a fejlett gazdaságokban várhatóan komoly recesszió hatását a még legalább egy évig tartó tőkeáttétel-csökkentés folyamata felerősítheti. Ennek megfelelően a Concorde megítélése szerint a legkorábbi trendforduló valamikor 2009 második felében várható a részvénypiacokon, addig inkább csak az eső piacon gyakran bekövetkező rövidtávú emelkedésekben lehet bízni.

Több születés, kevesebb halálozás, de még mindig fogy a magyar

Az előzetes adatok szerint 2008 első nyolc hónapjában 65 852 gyermek született, 2,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A halálozások száma 86 256 volt, ami 3,5 százalékos csökkenést jelent 2007. január-augusztushoz képest. A természetes fogyás 20 404 fő volt, 4485-tel kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 35 ezer fő volt.

Melyik részvényekben lesz ma úgy igazán kraft?

Alapvetően optimista a mai kereskedést illetően Varjú Péter, az Erste üzletkötője. Az ázsiai piacok jó teljesítménye mellett a forint árfolyamának erősödése viheti hátán ma a piacot.

Erőre kapott Ázsia, 13%-os pluszban a Hang Seng

Ázsiában is újabb volatilis kereskedésnek lehettünk szemtanúi, azonban a hangulat láthatóan javult, melyben a tegnapi kedvező amerikai lakáspiaci adatok is szerepet játszhattak. A főbb benchmarkok közül a japán Nikkei 225 6.5, a kínai Shanghai Composite 3.5, a hongkongi Hang Seng 5.5, a dél-koreai KOSPI pedig 13%-kal került feljebb.

Veszteséges negyedév a Nomuránál

A vártnál jóval nagyobb negyedéves veszteségről számolt be a Nomura a harmadik negyedévre, a cég nettó vesztesége 72.9 milliárd jenre, vagyis megközelítőleg 762 millió dollárra rúgott. A japán brókercég vásárolja fel a Lehman Brothers európai, közel-keleti és ázsiai tevékenységeit, amelyek integrációja a várakozások szerint 2 milliárd dolláros költséget okoz a vállalatnak.

Tegnap megint saját részvényeket vásárolt az OTP

Az OTP bejelentette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,492 forint/darab átlagáron.

A 13. havi nyugdíj lehet az ára az IMF hitelnek (2.)

Keserű pirulát kíván beadni Gyurcsány Ferenc pártelnök, kormányfő a szocialista képviselőknek. A 13. havi bért nem adnák oda a közszolgáknak és a felére faragnák a 13. havi nyugdíj összegét. Ez az ára az IMF-megállapodásnak. A költségvetési hiányunk akár 2-2.2 százalékra is apadhatna - írja az Index.

Nagy volt a taposás

Európában és a régióban is tetemes mínuszban nyitottak a tőzsdék az amerikai piacok pénteki esését, illetve az ázsiai börzék mai zuhanását követően. A nyomás délutánra némileg enyhült, miután az USA-ból meglepően jó lakáspiaci adatok érkeztek. A Dow Jones indexnek és a német DAX-nak is sikerült átlendülni a pozitív tartományba, azonban a régió többségében és persze nálunk sajnos nem futotta emelkedésre. A hazai piacra különösen nagy nyomás nehezedett, miután múlt héten két nap is zárva voltunk, miközben mindenki esett. Most valamennyit bepótoltunk a lemaradásból, a BUX ugyanis 9.8%-os mínuszban fejezte be a kereskedést átlag feletti, 27.4 milliárd forintos forgalom mellett.

Már a GKI is pesszimista: jövőre 0.5%-kal növekedhetünk (2.)

A GKI Gazdaságkutató legutóbb két héttel ezelőtt módosította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó kilátásait, akkor a korábbi 3%-ról 2.7%-ról csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését. Ezúttal még inkább pesszimistábbá vált a GKI, ugyanis az idei GDP-növekedési előrejelzését 2%-ra rontottal le (két hét alatt harmadával vágta vissza a prognózisát), míg 2009-re 0.5%-os növekedési ütemmel számol, ami hatoda az egy hónappal ezelőtti várakozásnak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.