Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

Megvolt az alja? - Technikai elemzés

A hétfői zuhanást követően éles korrekció bontakozott ki a múlt héten világ tőzsdéin, és a szárnyalásból most a BUX is kivette a részét. A következőkben azt vizsgáljuk, hogy mely szintek állhatnak az emelkedés útjában. A hetet a Dow Jones a Nikkei225 és BUX indexekkel, valamint az OTP a és a MOL grafikonokkal indítjuk.

Romániában is szedi áldozatait a válság: 17 ezer ember veszítheti el állását

A világ számos pontján jelentik be a vállalatok, hogy számos dolgozóiktól kénytelenek megválni a globális pénzügyi válság miatt, az elbocsátási hullám Romániát is elérte. A munkaügyi miniszter szombati nyilatkozata szerint ugyanis a következő hónapokban 17 ezer ember veszítheti el munkahelyét keleti szomszédunknál.

Már megszoktuk: ismételt zuhanás - Na de ekkora?!

Nagy Britanniában az üzleti célú ingatlanok értéke 7,2 százalékkal csökkent az elmúlt nyolc hét során. Az ingatlan befektetési piacról készített gyorsjelentés szerint Nagy Britanniában a prémium ingatlanok hozama 6,49 százalékra emelkedett október közepén, amely a 1993 óta tapasztalt legmagasabb érték, derül ki a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó elemzéséből.

Játszanak a befektetők a tőzsdével - itt a duplázás!

Továbbra is felfelé tartanak az amerikai részvényindexek, bár a befektetők jól eljátszanak a piaccal: ez a játék a jojó. A Dow Jones jelenleg 100 pontos pluszt mutat, az európai indexek 2-2.5%-os növekedéssel zárták a hét utolsó kereskedési napját.

Nap végén elvágtáztak mellettünk, mi állva néztünk

Nap végére megjött a lendület az európai börzéken, ami a régiót is feljebb segítette. A német DAX és a régiós részvényindexek többsége is a pozitív tartományba tudott kapaszkodni, bár ezúttal az elmúlt napokban megszokott lendület elmaradt. A hazai parkett nem tudott pluszba kapaszkodni, a BUX 1.3%-os csökkenéssel zárt 24.3 milliárd forintos forgalom mellett.

Mit érdemes tudni a kormány új adócsomagjáról?

Öt főbb témakörben érinti a jövő évi adótételeket a kormány új törvénycsomagja, ennek lényegét a PwC legfrissebb adóhírlevele foglalja össze. Az alábbiakban ezt tesszük közzé:

Eddig igen silány...

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai és régiós részvényindexek is, miután ma reggel Ázsiában már az eladók domináltak. Azóta kisebb talpraállás érezhető, de nincs határozott irány. A BUX 1.7%-os leértékelődést mutat, mely a régiós teljesítményekkel összhangban van, annaál kismértékben nagyobb.

Nincs ami életben tartsa az amerikai gazdaságot (4.)

Szeptemberben a vártnál is gyorsabban, 0.3 százalékkal csökkentek az amerikai személyes kiadások, jelezve, hogy a munakerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása, valamint a pénzügyi válság súlyosbodása miatt az amerikai fogyasztók vásárlási hajlandósága egyre gyengébb. Ez igen rossz fényt vett a növekedési kilátásokra, tekintettel arra, hogy az USA a fogyasztás adja a GDP mintegy 70 százalékát. A személyes jövedelmek a vártnál gyorsabban, 0.2 százalékkal emelkedtek.

Igen mozgalmas délutánunk lesz! (USA-előzetes)

Ma délután három makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból: fél kettőkor hozzák nyilvánosságra az Egyesült Államok szeptemberi jövedelmi és fogyasztási-kiadási statisztikáját, amely tartalmazza a Fed által kiemelten figyelt maginflációs mutatót is, háromnegyed háromkor a chicagoi beszerzési menedzser, három órakor pedig a michigani fogyasztói bizalmi index októberi értékei jelennek meg.

Újabb 13000 ember kerül az utcára (2.)

A tegnapi napon az American Express és a Motorola is beállt azon cégek sorába, amelyek a gazdasági problémák és a hitelpiaci válság következtében leépítéseket határoztak el az elmúlt hetekben. A két vállalat összesen 13,500 fővel csökkenti munkaerejét.

Senkinek sem jó, ha csapkodnak az árfolyamok!

A nagy német vállalatóriás, a Bayer AG. pénzügyi vezetője szerint újra kellene gondolni a válság miatt a biztosítókra és nyugdíjalapokra vonatkozó európai direktívát, hiszen a naponta újraértékelt portfóliók hibás döntésekre vezethetik az alapkezelőket. Normális piaci körülmények között ezek az intézmények a vedd meg és tartsd elvet követik, azonban ha naponta szembesülnek azzal, hogy a befektetések hozamai átmenetileg rosszul állnak, akkor nagy a csábítás arra, hogy a rövid-távú érdekek kerüljenek előtérbe. A bizonytalanságok és a tőzsdei zuhanások miatt pedig ez komoly kockázatot jelent.

Relatíve szerencsések vagyunk - Interjú Gyuris Dániellel (FHB)

A lehetőségekhez képest viszonylag szerencsésen érintette az FHB-t az elmúlt hetekben fokozódó válság - nyilatkozta Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója. A szakember a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy hiteleik többsége forintban denominált, s mind forrás, mind eszközszerkezetük hosszú futamidejű. A bank kimarad a rövid betétekért folytatott elkeseredett harcból, s más utakon igyekszik ügyfelet szerezni.

Ellenálláshoz ért a BUX, támaszhoz a forint - Technikai elemzés

Tegnap még folytatódott a vezető indexek menetelése, a lendület azonban jelentősen alábbhagyott, az elmúlt napok száguldásához képest. Számos index meghatározó szintekhez érkezett, amelyek megállíthatják, sőt akár meg is fordíthatják a pozitív korrekciót. A hetet a Dow Jones, a DAX és BUX indexekkel, valamint az OTP és EURHUF grafikonokkal zárjuk.

Erősen lekonyult Japán és Hong Kong

20 bázisponttal 0.3%-ra vágta az irányadó rátáját a japán jegybank, de a főbb ázsiai részvénypiacokon ez sem tudott segíteni. Tokióban a Nikkei 225 5%-os eséssel fejezte be a kereskedést, miközben a Hang Seng 5.6, a Szingapúri Straits Times pedig 1%-os mínuszban van.

Némi öröm az ürömben, hogy az indonéz és az indiai index egyaránt 7% feletti pluszban van, Dél-Korea 2.6, Tajvan pedig 4%-ot tudott emelkedni.

Az amerikai határidős indexek mindeközben a tegnapi emelkedést követően jelentősebb mértékben (1-1.5%) estek, a Dow Futures 126 pontos mínuszban van.

Még egyet tudott emelkedni Amerika

Jelentősebb emelkedéssel zártak végül a főbb amerikai részvényindexek, a Dow 2.1, az S&P 500 2.6, a technológiai kitettségű Nasdaq pedig 2.5%-kal került feljebb. A jókedv alapvetően a várt feletti GDP adatnak volt betudható, azonban ezúttal is nagyfokú volatilitás uralta a kereskedést. A befektetők figyelme a FED kamatdöntés és a GDP adat után a jövő heti munkaerőpiaci jelentésre szegeződik, mely a kereskedés további irányát érdemben megszabhatja.

Azért a végére igencsak lekonyult a szánk széle

A mai nap is nagy örömködéssel indult az európai és régiós börzéken, az ázsiai piacok hajnali szárnyalása ismét meghozta a kedvet a tőzsdei befektetésekhez. Aztán nap közben a kedvező amerikai GDP adatot követően még kicsit tartották magukat, majd megjöttek az eladók. A BUX egészen tegnapi zárószintjéig is leesett, a napot azonban emelkedéssel zárta.

Újra odaütöttek a forintnak is! De nem hagyja magát

Bár a hazai pénzpiacok tegnapi zárása után a nemzetközi hírek vegyesek voltak, úgy tűnik a forintra inkább a Fed kamatcsökkentése és a távol-keleti jegybankok hasonló lépése hat. Már reggel a mai hazai piacnyitás előtt is erősödött a fizetőeszközünk, és a forint nyitás után is tartotta a formáját. A délelőtt folyamán lassú ereszkedést figyelhettünk meg, 253-ról 255-ig gyengült a fizetőeszköz ez euróval szemben, aztán hirtelen követhetetlenné vált a forint mozgása. Mint kiderült, kereskedői hiba volt a fő ok, de a cseh korona és a lengyel zloty is intenzív gyengülésben volt már. Délután újabb forintgyengülési hullám indult.

Elszállás az orosz tőzsdéken

A nyitást követően nagy emelkedésbe kezdett az orosz börze, az RTS 8.5%-os pluszban áll jelenleg, ami közel 700 pontos értéknek felel meg. Javul a nemzetközi befektetői hangulat, emelkedik az olajár, ennek örülnek az oroszok.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.