Keresett kifejezés: telekom | Találatok száma: 19636 Új keresés

Szépen zárt Amerika

Szépen zárt Amerika

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig emelkedéssel indult a nap Európában, a vártnál gyengébb BMI-adatok hatására azonban gyorsan lefordultak a vezető részvényindexek, délutánra azonban ismét a vevők vették át az irányítást. Az aranynak eközben 2023 októbere óta a mostani lehet a legerősebb hete, mivel a piaci szereplőket aggasztja az ukrajnai háború eszkalációjának veszélye. Érdemes eközben a bitcoinra is figyelni, az árfolyam már közelíti a 100 000 dolláros szintet.

Az Nvidia számait emésztik a befektetők, mélyrepülésben a Google anyacége

Az Nvidia számait emésztik a befektetők, mélyrepülésben a Google anyacége

Alapvetően bizonytalan mozgásokat láthattunk és láthatunk ma a világ tőzsdéin, jelentősebb elmozdulások az ázsiai és az európai piacokra sem voltak jellemzőek, ebbe a miliőbe a magyar tőzsde is beilleszkedett. A befektetők a világ legnagyobb piaci értékű cégének, az Nvidiának a felemásra sikerült gyorsjelentését emésztik, a chipgyártó bár a vártnál jobb negyedéves számokat közölt, de a kilátások már inkább a növekedés lassulásáról szólnak. Ezen felül az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek is mozgatják a piacokat, és a befektetők a további vállalati gyorsjelentésekre is figyelnek, illetve a bitcoinban van még nagy sztori, a legjelentősebb kriptodeviza árfolyama ma is új történelmi csúcsot döntött és karnyújtásnyira került a 100 ezer dolláros álomhatár.

Begyújtotta a rakétákat az OTP és a Richter

Begyújtotta a rakétákat az OTP és a Richter

Nagy esést láthattunk tegnap az európai tőzsdéken és Amerikában is bizonytalan volt a hangulat, miután a piaci szereplőket aggasztotta, hogy Oroszországban jóváhagyták a nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. Ma reggel Ázsiában bizonytalan mozgásokat láthattunk, Európában estek a tőzsdék, Amerikában vegyes zárást láttunk. A magyar tőzsde kiemelkedően teljesített, elsősorban az OTP és a Richter emelkedésének köszönhetően.

Nagyot ment a magyar tőzsde, tépték a Richtert és az OTP-t

Nagyot ment a magyar tőzsde, tépték a Richtert és az OTP-t

Vegyes mozgásokat láttunk a mai kereskedésben Európában, a befektetők továbbra óvatosak az orosz-ukrán konfliktus miatt. A magyar piac ezzel szemben kiemelkedően jól teljesített, elsősorban az OTP-nek és a Richternek köszönhetően.

Nagy emelkedésben az OTP

Nagy emelkedésben az OTP

A kedvező nemzetközi mezőnyben is felülteljesít ma a BUX index a maga 1 százalékos emelkedésével, a ralit az OTP részvénye vezeti.

Óriásprojekteket épít, belvárosi palotákat újít fel a legnagyobb magyar tervező és mérnöki cég

Óriásprojekteket épít, belvárosi palotákat újít fel a legnagyobb magyar tervező és mérnöki cég

Az Óbuda Group Magyarország legnagyobb tervező és mérnöki szolgáltató vállalata: közel 300 fős szakértői létszámuk már Közép-Európában is vezető pozíciót jelent. Több évtizedes működésük fontosabb projektjei között szerepel a Liget Budapest portfólió kezelése, az Audi vagy a Mercedes gyár tervezése, de nevükhöz fűződnek olyan jelentős ingatlanfejlesztések építészeti megfogalmazása is, mint a BudaPart egyes lakóépületei vagy a Bécsi Corner Offices. Jelenleg ők végzik Magyarország legnagyobb ipari fejlesztésének, a debreceni CATL gyárnak a teljes projektmenedzsmentjét. A Portfolio Kálmán Péter vezérigazgatót kérdezte a cégcsoport hazai és nemzetközi terveiről, az építőipar helyzetéről, a digitalizáció korai adaptálásáról és arról, mi indokolta, hogy egységesítsék tervezői és mérnöki működési területeiket.

A tech papírok húzták az amerikai tőzsdéket, ralizott az Nvidia

A tech papírok húzták az amerikai tőzsdéket, ralizott az Nvidia

Felemás mozgásokat láthattunk kedd reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában jó hangulatban indult a kereskedés, de hamar elfogyott a lendület. Gazdasági események szempontjából idehaza az MNB kamatdöntése volt izgalmas, Amerikában pedig a friss lakáspiaci adatokra ajánlott ma figyelni.

Az európai tőzsdéken egyre nagyobb mínuszok voltak megfigyelhetők, miután a piaci szereplőket aggasztja, hogy Oroszországban jóváhagyták a nukleáris elrettentésre vonatkozó változtatásokat. A magyar piac ebben a miliőben is alulteljesített, az esést az OTP részvénye vezette. A tengerentúlon a technológiai részvények teljesítettek jól a mai kereskedésben, élen az Nvidiával.

Szakadás a régiós tőzsdéken - Megütötték az OTP-t

Szakadás a régiós tőzsdéken - Megütötték az OTP-t

Oroszország kijelentette, hogy felülvizsgálja a nukleáris elrettentésre vonatkozó doktrínáját, a hírre megremegtek a tőzsdék, főként a régiónk részvénypiacain nagy az esés, a magyar piacot elsősorban az OTP húzza le.

Nagy forgalommal emelkedett az OTP

Nagy forgalommal emelkedett az OTP

Mérsékelt elmozdulások jellemzik a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdéket hétfőn, az irányadó indexek vegyesen állnak a magyar tőzsde zárása időpontjában. A hazai piacon közben jelentős rali látható, a hazai blue chipek rákapcsoltak ma, az emelkedést a magyar parketten az OTP vezette, miután a Morgan Stanley felminősítette a bankrészvényt, de nagyot ment a Telekom is.

Nagyot ment a BUX

Nagyot ment a BUX

Nagyot ment a hétfői kereskedésben a BUX index, elsősorban az OTP szárnyalásának köszönhetően.

Csúnya képet mutathat év végén egy fontos mutató Magyarországon

Csúnya képet mutathat év végén egy fontos mutató Magyarországon

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy könnyen elképzelhető, hogy a főbb gazdasági folyamatokból adódóan idén nem csökken a magyar államadósság GDP-arányos szintje. Arról, hogy az államadóssági ráta stagnálása vagy növekedése milyen kockázatok elé állíthatja a magyar gazdaságot, Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében beszéltünk, hogy már mind a négy nagy magyar blue chip közzétette harmadik negyedéves jelentését. A cégek idei első háromnegyed évével és további kilátásaival kapcsolatban Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágvezetője volt a vendégünk.

Az OTP és a Telekom húzza a magyar tőzsdét

Az OTP és a Telekom húzza a magyar tőzsdét

Jellemzően esnek a vezető nyugat-európai tőzsdék a nap felénél, a BUX felülteljesítő, több mint 1 százalékot emelkedett az index, leginkább az OTP és a Magyar Telekom emelkedésének köszönhetően.

Bejelentette Donald Trump: lecsaphat a nagy techcégekre

Bejelentette Donald Trump: lecsaphat a nagy techcégekre

Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Biden-kormány távközlési politikáját és a nagy technológiai vállalatokat bíráló Brendan Carrt nevezi ki a Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) elnökévé. Carr eddig is az FCC tagja volt, Trump az első elnöksége idején, 2017 januárjában nevezte ki, azelőtt pedig a telekommunikációs bizottság jogi tanácsadójaként szolgált öt évig.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.