A KSH által közzétett inflációs statisztikák alapján kiderült, közel 50 százalékot drágult a karácsonyi menü egyik kiemelt szereplője, a virsli. Ennek legfőbb oka, hogy Magyarországon 40 százalék fölötti az élelmiszerinfláció, amiben a külső tényezők (aszály, energiahordozók drágulása, orosz-ukrán háborúk) mellett szerepet játszanak olyan országspecifikus tényezők is, mint az árfolyam-gyengülés és az árstopok hatása.
Az elmúlt héten összesen 4 397 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 185 816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 56 beteg, így az elhunytak száma 48 495 főre emelkedett.
Megjelent a Forbes legújabb milliárdoslistája, amelyből kiderül, hogy a leggazdagabb magyar becsült vagyona már meghaladja az 500 milliárd forintot, ami új rekordot jelent. A lista élén azonban idén nem Mészáros Lőrinc áll, aki négy egymást követő évben uralta a dobogó tetejét.
A két ünnep közti első kereskedési napon sok előre bejelentett gazdasági eseményre nem lehetett számítani ami a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásolná, délután Amerikából érkezett az októberi lakásárindex, amire figyelhettek a kereskedők. Itthon a Richter részvénye mozgatta a piacot, miután pénteken éjjel jelent meg az új kormányrendelet a Magyarországon termelő gyógyszergyártók árbevétel-arányos különadójáról, ami a legnagyobb hazai gyógyszergyártóként a Richtert érintheti a leginkább. Ahogy arra számítani lehetett, nagyot esett a részvény, magával rántva a magyar tőzsdét.
Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden kijelentette, hogy előmozdítja egy, a drónokra szakosodott katonai egység létrehozását Dél-Koreában. A bejelentésre azután került sor, hogy hétfőn az ország légterébe behatolt észak-koreai drónokat képtelen volt lelőni a dél-koreai hadsereg - írta meg a Reuters.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Kína a korábban vártnál jóval később, csak a jövő évtized közepe után veheti át az első helyet az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni elemzői hangsúlyozták: ha Kína fegyveres támadást intéz Tajvan ellen, Kína soha nem váltaná fel az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdaságai alkotta ranglista első helyén. A CEBR elemzői emellett Oroszország és Ukrajna gazdasága kapcsán is közzétették elemzésüket.
Az Egyesült Államokban már több mint 7500 repülőjáratot voltak kénytelenek törölni a légitársaságok az országot sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt. A szélsőséges időjárás egy úgynevezett bombaciklon.
Talán nem is tudsz róla, de százezreket vagy akár milliókat érő kincsek lapulhatnak a szekrényedben, a fiókjaidban, esetleg a pincében vagy a padláson. A legószettek természetesen sokkal többet érnek akkor, ha ki sem bontottad őket a dobozból, ezért már korábban összeszedtük, miért érdemes elgondolkodnod azon, hogy legóba fektess. Most megmutatjuk, melyek a legdrágább Lego készletek, amelyekből pénzt csinálhatsz, amennyiben van szíved megszabadulni tőlük. Itt a nagy Lego ranglista, ami nemcsak árakat, hanem számtalan érdekességet tartalmaz!
Amerikában a személyes fogyasztási kiadások árindexe (PCE) novemberben mérséklődött: éves alapon 5,5%-os volt a drágulás üteme, ami lassulást jelent az októberi 6,1%-os érték után. Ezt követően megnövekedett volatilitás jellemzi a kereskedést a deviza- és részvénypiacokon egyaránt. A tegnapi esést követően az amerikai tőzsdék kisebb mínuszban nyitottak, a nyitást követően azonban folyamatosan javult a hangulat. Az európai börzéken pedig folytatódik az iránykeresés.
Módosul az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos kormányrendelet - olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.
Ma közzétették a harmadik negyedéves amerikai GDP-adatok második becslését, a várt 2,9 százalékhoz képest magasabb, 3,2 százalékos gazdasági növekedésről szólt az adat, ami első ránézésre pozitív, mégis nagy esés lett a reakció a tőzsdéken, a dollár pedig tovább erősödött.
A Colt CZ Group bejelentette, hogy ma megállapodást írt alá a magyar állami tulajdonú N7 Holdinggal egy kézifegyverek gyártásával foglalkozó közös vállalat létrehozásáról. A közös vállalatban a Colt 51 százalékos, a magyar fél pedig 49 százalékos részesedéssel rendelkezik majd, áll a Colt közleményében.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 24 300-an fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében csütörtökön. Ez is bizonyítja, hogy egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon is a tridémia, tehát az a jelenség, amikor egyszerre terjed az influenza, a koronavírus és a légúti óriássejtes főleg kisgyermekeket sújtó vírus (RSV).
Az elmúlt napokban ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, hiszen újra előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel és a várható recesszióval kapcsolatos félelmek. Jól példázza a mostanában jellemző bizonytalan piaci hangulatot, hogy az ázsiai tőzsdék tovább estek ma, miközben európai tőzsdéken emelkedés látszott. A tengerentúlon kimondottan jó hangulatban telik a kereskedés, a legérdekesebb vállalati sztorit ma a Nike-nál és a FedEx-nél láthatjuk, az elemzői várakozásokat túlszárnyaló negyedéves számokat közölt mindkét társaság.
Bár a legfrissebb, december 12-18. közötti adatok a magyarországi légúti fertőzési betegségekről még nem érkeztek meg, már most látható az idén őszi ijesztő trend. Közel kétszeres tempóban betegszenek a magyarok, rég nem látott számban fordulnak orvoshoz és a még több kontakttal járó karácsonyi ünnepi időszak még csak előttünk van.
Orbán Viktornál a szerdai Kormányinfón rákérdeztek a Dunaferr ügyére is. Elmondása szerint rendkívül zűrös és kaotikus a vasmű körüli helyzet, részben a nem tisztázott tulajdonviszonyok miatt. Közben a dunaújvárosi gyár ügyében aktuális fejlemények is történtek: a vagyonfelügyelő közlése szerint a Dunaferr értékesítésének előkészítése zajlik éppen.
Már meghallgatható az Alapvetés, a Portfolio és az Agrárszektor élelmiszerpiaci és agrárszakmai podcastjének új adása. Az év egyik vezető híre volt az inflációs pálya kontextusában, hogy milyen radikális mértékben drágultak hazánkban az élelmiszerek egy év alatt. A legfrissebb, novemberi adatok szerint a Központi Statisztikai Hivatal metodológiája alapján 44 százalékkal, a Magyar Nemzeti Bank számolása alapján pedig 49 százalékkal kell többet fizetni az élelmiszerekért, mint 12 hónappal ezelőtt. Ennek megfelelően készítettünk egy adást, amely kifejezetten az élelmiszerárak emelkedéséről szól, a hazai agrárium csúcsvezetőinek bevonásával. A mai műsorban Éder Tamást, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnökét, Szabó Ákost, a baromfióriás Tranzit Csoport vezérigazgatóját, valamint Makai Szabolcsot, az egyik legnagyobb magyar agrárpiaci cég, a Talentis Agro vezérigazgatóját kérdeztük a témában.
A 2022 novemberi adatok tanúsága szerint az élelmiszer-infláció Közép-Kelet-Európában 20-30 százalék körül alakul, hazánkban ennél lényegesen magasabb, 40 százalék fölötti. A sok évtizedes csúcsot jelentő áremelkedés okainak vizsgálata azt mutatja, hogy az élelmiszerek árának emelkedését felerészben külső tényezők (energia- és alapanyagárak emelkedése, ellátási láncok zavarai, időjárási tényezők) okozzák, melyek különösen erősek voltak az ukrán-orosz konfliktushoz közeli országokban. Az élelmiszerárak növekedésének másik felét belső, országspecifikus tényezők magyarázhatják, amelyek közül legerősebb tényezőnek az árfolyam alakulását tekinthetjük. Az árfolyamváltozástól szűrt magyar élelmiszerinflációs adat belesimul a környező országok hasonló adataiba. A hazai tényezők közül szintén a magasabb élelmiszerárak irányába hatottak a 2022-ben megváltozott adózási szabályok (népegészségügyi termékadó, kiskereskedelmi adó, jövedéki adó), a dinamikus (minimál-)bér emelkedés, valamint egyéb árazási tényezők is. Azonban téves az a következtetés, mely szerint a kormány által bevezetett élelmiszerár-stop növelné a hazai élelmiszer-inflációt, az élelmiszerár-stop összességében árleszorító hatással bír.