Keresett kifejezés: orbán | Találatok száma: 80052 Új keresés

Leáldozott a Nike-nak? Ezért a futócipőért őrülnek most meg az emberek

Leáldozott a Nike-nak? Ezért a futócipőért őrülnek most meg az emberek

A Deckers Outdoor jelentősen felülmúlta a piaci várakozásokat a második negyedévben, és a menedzsment megemelte éves értékesítési előrejelzését, amit elsősorban az UGG csizma és a Hoka futócipő márkák iránti erős kereslet alapozott meg. A pozitív hírek hatására a cég részvényei több mint 14 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben.

A lett központi bank elnöke nem javasol túl nagy kamatcsökkentést

A lett központi bank elnöke nem javasol túl nagy kamatcsökkentést

A lett jegybank elnöke, aki az EKB Kormányzótanácsának a tagja is - szerint alappályán nem kellene a kamatokat az egyensúlyi (semleges) szint alá csökkenteni. Elsősorban azért, mert a bérek és szolgáltatások növekedési üteme továbbra is magas.

Rossz hírt közölt a budapesti repülőtér tulajdonosa

Rossz hírt közölt a budapesti repülőtér tulajdonosa

A budapesti reptér kisebbségi tulajdonosa, a francia Vinci infrastruktúra-csoport bejelentette, hogy a korábban 2024-re adott nettó eredmény előrejelzése nem számolt a francia parlament által tervezett társaságiadó-emeléssel, ez a változás akár 400 millió eurós többletköltséget is jelenthet a vállalatnak. Emellett a cég közzétette legfrissebb pénzügyi eredményeit, amelyek a várakozásoktól elmaradó bevételről és a növekedés lassulásáról tanúskodnak. A hírre nagyot esett ma reggel a részvények árfolyama a francia tőzsdén.

Óriásit bukik irodahitelein a Wells Fargo

Óriásit bukik irodahitelein a Wells Fargo

A Wells Fargo vezérigazgatója, Charlie Scharf bejelentette: az amerikai nagybank 2-3 milliárd dollárt veszíthet irodai célú kereskedelmiingatlan-hitelportfólióján, ugyanakkor erre céltartalékokkal már felkészültek - írja a Reuters.

Csődbe mehet egy fapados légitársaság

Csődbe mehet egy fapados légitársaság

A Spirit Airlines jelentős lépést tett likviditási helyzetének javítására: 23 Airbus repülőgépet értékesít 519 millió dollárért. Ez a tranzakció kulcsfontosságú lehet a légitársaság számára, amely jelenleg pénzügyi nehézségekkel küzd és egy esetleges csődeljárás küszöbén áll - tudósított a Bloomberg.

Kiderült, hol épülhetnek elektromos töltők a friss pályázat keretében

Kiderült, hol épülhetnek elektromos töltők a friss pályázat keretében

Az Energiaügyi Minisztérium november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban. A kapcsolódó technikai felhívás napokban lezárult első köre arra szolgált,    hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben tegyenek eleget e kötelezettségüknek. A programba jelentkező 28 vállalkozás többnyire az észak-keleti országrész és a Dél-Dunántúl településeit választotta a borsodi vármegyeszékhelytől egy másfél ezres lélekszámú somogyi községig.

Növekedési vágyak, 1 milliós átlagbér és a közgazdaságtudomány rögvalósága

Növekedési vágyak, 1 milliós átlagbér és a közgazdaságtudomány rögvalósága

A legújabb kormányzati elképzelések szerint az idei évre várható 1,5–2% körüli gazdasági növekedést követően a magyar gazdaság az elkövetkező két évben már a 3–6%-os növekedési sávba léphet, később pedig akár a sáv felső részének elérése is realitássá válhat. A gazdasági növekedés gyorsulására vonatkozó nézetek azért is meglepőek, mert a munkaerőtartalékok kimerülésével a foglalkoztatottság növekedése a közeljövőben az elmúlt évtizedben megszokottnak a töredékére eshet vissza, ami a gazdasági növekedés lassulását, nem pedig gyorsulását vetíti előre. Ráadásul a közgazdaságtudomány növekedéselméleti területe – ha a foglalkoztatás számottevő növelésére nincs mód – a 4,5–5% körüli gazdasági növekedés elérését a hozzánk hasonló fejlettségi szinten lévő országok esetében határozottan a közgazdasági irracionalitás kategóriájába sorolja.

Széttépték a Teslát

Széttépték a Teslát

Többnyire pozitív volt a hangulat ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában emelkedtek a tőzsdék. Amerikában vegyes volt a kép, a Nasdaq viszont erősen teljesített, elsősorban a Tesla vártnál jobb negyedéves jelentésének köszönhetően. A dollár gyengülése miatt egyébként ma jó napja volt a kriptavalutáknak is, a bitcoin árfolyama pedig ismét a 67 000 dolláros árfolyamszint felett tartózkodik.

Új kutatás-fejlesztési együttműködést jelentett be a Richter

Új kutatás-fejlesztési együttműködést jelentett be a Richter

A Richter Gedeon új kutatási és fejlesztési együttműködést jelentett be a tőzsdezárás után az AbbVie-vel. A vállalatok olyan új célpontokkal kapcsolatos kutatást és fejlesztést fognak végezni, amelyek neuropszichiátriai betegségek kezelésére lehetnek alkalmasak.

Kollégánk Junior Prima Díjat kapott!

Kollégánk Junior Prima Díjat kapott!

A Junior Prima díj Magyar Ismeretterjesztés és Média kategóriájának díjában részesült idén a Portfolio elemzője, Ács Bence. Kollégánk az első külpolitikai elemző a lapunknál, aki kiérdemelte a rangos elismerést.

A lakásbérleti díjak szabályozása nagyon veszélyes gondolat

A lakásbérleti díjak szabályozása nagyon veszélyes gondolat

Egyre több részlet derül ki a kormány lakáspiacot is érintő 21 pontos akciótervéről, ami a lakásépítési számokat is befolyásolhatja. A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a következő évek céljai között van a megfizethető lakhatás, amelyhez évente legalább 25 ezer lakásnak fel kell épülnie Magyarországon. Hogy ez, és a többi intézkedési terv megvalósítása mit okozhat az újlakáspiacra nézve, arról a legnagyobb hazai fejlesztőket kérdeztük.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.