Nagy változás jöhet a Fővárosi Állatkertnél
Változhat a Fővárosi Önkormányzat önálló költségvetési szerveként működő intézmény szervezeti felépítése.
Változhat a Fővárosi Önkormányzat önálló költségvetési szerveként működő intézmény szervezeti felépítése.
Az M3-as autópályán, Hatvan térségében a 60-as km-nél az erősödő szél miatt az autópályán porátfúvás alakult ki, fokozott óvatossággal közlekedjenek - figyelmeztetett az Útinform szombat délután.
Bár a V4-ek fővárosainak lakáspiacai elsőre hasonlónak tűnnek egymáshoz, mind az árakban, mind az elérhető hozamokban vannak különbségek. Nagyon nem mindegy, hogy Prágában, Varsóban, Pozsonyban vagy Budapesten vásárolunk befektetési céllal lakást, ahogy az sem mindegy, hogy ezt a fővárosok melyik részén tesszük. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a régiós fővárosok lakáspiacain - kiegészítve Bukaresttel - milyen árakra, bérleti díjakra és hozamokra lehet számítani.
A tavasz hirtelen beköszöntésével kezdődnek a kerti munkák, a fakivágások ára pedig jelentősen megugrott idén.
Elmaradt a lakáspiaci összeomlás, ám tény, hogy a vásárlók tudatosabbak, megfontoltabbak és igényesebbek a korábbiaknál. Többet számít a döntéshozatalban a megfelelő finanszírozás, az alacsony energiaköltség, új igények merülnek fel a lokációt illetően, és változik számos egyéb tényező is. Lényegesen többet számít a személyes tájékozódás, a vevők a puszta internetes információkon túl számos lényeges kérdést feltesznek a lakáspiaci szereplőknek. Erre ad jó alkalmat minden érintett cégnek a Portfolio Lakás Kiállítás, amely április 21-23. között több ezer látogatót vár a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban.
Egy egykori faárugyárból kialakított korábbi hajléktalanszálló helyén hozhatják létre a magyar honvédség történetét bemutató intézmény új otthonát - írja a 24.hu. A Hadtörténeti Múzeum Várnegyedből történő áthelyezésének ötlete először 2022 nyarán merült fel.
Jó ütemben halad a paksi Duna-híd építése, egyre látványosabbak a munkálatok. Már a korlátokat szerelik a kalocsai oldalon, míg a paksi oldalon a hídszerkezet tolása zajlik - írja a Magyar Építők. Az építkezés koncepcióját most egy videóban mutatjuk be.
Az Egyesült Államokban 1,1 százalékkal nőtt az új lakások eladása februárban az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám tavaly augusztus óta a legmagasabb, 640 ezer volt - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön. Az egy évvel ezelőttihez képest ugyanakkor még így is jelentős a csökkenés.
Részletes interjút adott a Mandinernek Lázár János, melyben szóba került többek között az állami beruházások megvalósítása, az új beruházási kerettörvény, de a minisztériumok feladatairól és a korábban kiszivárgott fővárosi és agglomerációs projektekről szóló listáról is beszélt a miniszter.
A legjobb választás az előre gondolkodás – ezt mondja az OTP Ingatlanpont elemzője arra a kérdésre, hogy mi a jobb vétel ma: egy új építésű vagy egy használt lakás? Az örök dilemma eldöntését segítő hagyományos szempontok jelentős részét is érdemes újraértékelni a közelmúlt piaci folyamatainak tükrében.
A hibrid munkamegoldások szolgáltató IWG a biatorbágyi Tópark "BE MY CITY" Iroda- és Lakóparkban nyit újabb rugalmas munkaterületet. A projekt, amely a Lavinamix Csoport és az IWG közös partneri együttműködésében valósul meg, a Regus márkát választotta.
Egyedül Debrecen szárnyal, a többi megyei jogú városban lanyhul a lakásépítési kedv az Otthon Centrum kimutatása szerint. Egy négyzetméter országos átlagban 947 ezer forintba kerül, az új építésű lakások árszintje pedig három városban is meghaladta az egymilliós határt.
Hétfő délután óta teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között közlekedik a felújított, akadálymentes M3-as metró. A munkának azonban ezzel még nincs vége, hátra van ugyanis a felújítási szakaszok közötti váltóállomások, a Lehel tér és a Nagyvárad tér átadása. Ezekre még mintegy két hónapot kell várni - mondta el Karácsony Gergely, közösségi oldalán.
Ahogy már többször tette, az ÉVOSZ a tavalyi évre is megkérdezte az építőiparban tevékenykedő cégeket, hogy véleményük szerint mik azok az tényezők, amelyek leginkább akadályozzák az üzleti tevékenységüket. A korábbi felmérésekhez képest voltak változások, de úgy tűnik, hogy a szakemberhiány jelenti továbbra is a legnagyobb kihívást az ágazat szereplői számára.
New York lett a világ legdrágább városa az üzleti utazások tekintetében - írja a Bloomberg. Az ECA International tanácsadó cég felmérése során a négycsillagos szállodák, az étkezések, a taxik, az italok és az egyéb kiadások költségeit vetette össze.
A magyar építészetről szóló törvény koncepciója az építőanyagellátás érdekében számos biztonsági intézkedést vezetne be. Ezek kiterjednének többek között az import és export nyomon követésére, az energiahatékonyság ösztönzésére, a magyar alapanyagok védelmére, az ellátásbiztosításra, valamint egy Nemzeti Építőanyag-kereskedelmi Hálózat és Nemzeti Faiskolai Hálózat kialakítására.
Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, hétfő óta 10 ezer forint szabálysértési bírsággal bünteti a ferencvárosi közterület-felügyelet azokat az autósokat, akik lakossági engedély nélkül este 6 és reggel 7 között a kizárólagos lakossági parkolóhelyeken hagyják autóikat a IX. kerületben. A döntés kapcsán most megszólalt a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke is, aki az InfoRádiónak nyilatkozva bírálta a kialakult helyzetet.
Egymilliárd forintból újul meg az Ajtósi Dürer sor és a Zichy Géza utca egy-egy szakasza: a Dürer Park projekt részeként zöldfelületek, biztonságos kerékpárút és gyalogos járda épül a Városliget mellett.
"13 órától ismét teljes vonalon jár a hármas metró. Köszönjük szépen a türelmet!" - osztotta meg Karácsony Gergely, közösségi oldalán. A várakozásokkal szemben tehát nem 15 órakor, hanem már 13 órakor megindult a teljes vonalon a közlekedés.
A környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás egyre fontosabb szerepet játszik az ingatlanpiacon is - derült ki a CBRE legújabb, globális felméréséből. A vállalat a felmérés során világszerte több mint 500 kereskedelmiingatlan-szakembert kérdezett meg.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen