Új luxushotel Budapesten
A Mellow Mood Hotels célja, hogy a hotel Budapest három legjobb ötcsillagos szállodájának egyikévé váljon. A hotel 110 szobájának - ebből 18 lakosztály - nagy része a belső udvar köré szerveződik majd, öszesen öt szinten. A hátsó szárnyban hotelszobákat, spa-t, masszázst és wellnesst, illetve egy konferenciaszintet terveznek. Az épület tetején egy rezidenciaszintet alakítanak ki két, egyenként 250-300 négyzetméteres alapterületű lakosztállyal, melyekhez üveggel befedett belső udvar és zöld tetőterasz is tartozik majd.
Az összesen 28 hónapon át tartó munkálatok követően várhatóan 2018 májusában-júniusában nyitja meg kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest névre keresztelt szálloda.
A budapesti ötcsillagos szállodákat 80%-os átlagfoglaltság jellemezi immár évek óta, a minőségi turizmus pedig fellendülőben van, így adottak a piaci körülmények a hotel megnyitásához - mondta el Fazekas Tamás, a jövőre nyíló szálloda igazgatója egy sajtótájékoztató keretében.
Átjárható lesz a passzázs
Az építkezés kezdete óta lezárt Petőfi Sándor utcát a tervek szerint idén novemberben nyitják meg újból. Az épület oda néző frontján alakítják majd ki a szálloda autóval is elérhető felszerelt főbejáratát. A jelenlegi rácsos kaput, mely nem élvez műemléki védettséget, elbontják, és egy üvegajtón keresztül lehet majd bejutni a lobbiba.
A ház története A ház helyén a XIX. században a város egyik első passzázsos, kétszintes üzletháza, a Brudern-bazár működött. A Belvárosi Takarékpénztár Rt. 1906-ban vásárolta meg Budapest legdrágább ingatlanát és bontotta el a bazár épületét, hogy új székházat, üzletházat, műtermeket és bérlakásokat építsen. A Párisi Udvar építkezése ezután kezdődhetett el és 1909-tól 1914-ig tartott. 1916-ban nyitotta meg kapuit, Európa egyik legnagyobb kerámiahomlokzatával. Az építész Schmahl Henrik volt, aki egy egyedi, arab, mór és gót stílusjegyekkel bíró szecessziós épületet tervezett. A házon a kor legnevesebb mesterei dolgoztak, Zsolnay kerámiák, Róth Miksa üvegablakok, Villeroy & Boch mettlachi, Haas és somogyi féle Luxfer üvegek, Jungfer Gyula műhelyében gyártott kovácsoltvas korlátok és kapuzat díszítik az épület számos pontját. A passzázs portálszerkezeteinek gyártója pedig az az angol cég volt, amelyik a londoni Harrods üzletház kirakatait is készítette. A házat a század folyamán többször átalakították, 1921-től az IBUSZ használta. A világháborús és az 1956-os sérüléseket 1961-1963 között állították helyre, a passzázsból a szomszéd épület passzázsába vezető átjárót pedig 1984-ben építették ki. Az elmúlt száz évben rengeteg belső átalakításon esett át az épület, melyet változó stílusú és minőségű falburkolatok, álmennyezetek, elfalazások jellemeztek.
A felújítás nehézségei
A kivitelezést eredetileg rövidebb időre tervezték a kivitelezők azonban a levéltárában fellelt tervektől eltérő állapotokkal - más anyagokkal, más méretekkel és máshol elhelyezkedő objektumokkal - találkoztak a helyszínen, így sok elemet újra kellett tervezni.


"A felújítási munkák a hatóság felügyelete és konstruktív segítsége mellett, szakrestaurátorok által készített restaurátori tervek alapján történnek. Ilyen tervek alapján készülnek az ólomüvegek, vasöntvények, fa portálok, homlokzati, tetőszinti-, belső kerámia és mettlachi burkolatok, üvegmozaikok, rézlemez dombor-borítások, kovácsoltvas elemek, luxfer üvegdíszek tisztítás és pótlása, valamint a helyszíni és a műhelyben végzett felújítások. Az épület érzékeny részleteit adó, restaurálandó műemléki elemeket többségében pedig Budapesti és vidéki restaurátori műhelyekben újítják fel" - mondta el Hermesz János, a Párizs Property Kft. projekt menedzsere.