Ingatlan

Elárasztják jövőre az új lakások Budapestet

Portfolio
Hiába hagytuk magunk mögött az ingatlanpiaci buborékkal kezdődött gazdasági válságot, a lakásfejlesztők csak lassan tudtak reagálni a hirtelen jött keresletre. Egy társasház felépítése ugyanis akár két évig is tarthat, amíg a telek kiválasztásától a kulcsrakész átadásig eljutunk. A tavalyi és az idei évben kezdődött fejlesztési boom eredményei azonban jövőre érhetnek be először, aminek következtében több ezer lakást adhatnak át a főváros különböző részein.
Az Eltinga - Budapesti Lakáspiaci Riport adatai alapján készített - elemzéséből kiderül, hogy év eleje óta dinamikusan nő az építkezések és azzal együtt az átadott új lakások száma. A kutatásba a minimum 4 lakásos társasházak kerültek be, amelyek esetében elmondható, hogy három hónap alatt 35 százalékkal nőtt a fővárosban épülő vagy tervezett új építésű lakások száma.

Nagyobb társasházak, emelkedő lakásárak

Míg 2016 augusztusában 7970 lakásról lehetett tudni 259 projektben, addig 2016 novemberében már 10 760 lakás állt a vásárlók rendelkezésére, összesen 322 helyszínen. Ez egyébként azt is jelenti, hogy az újabban tervezett projektek több lakást tartalmaznak, a korábbi 30-ról 33 lakásosra nőtt a fejlesztések során építendő társasházak átlagmérete.

Nem csak a projektekben, hanem az egyes lakások alapterületében is változás következett be. A kínált új lakások mérete egy év alatt 5 százalékkal - 61-ről 64 négyzetméteresre - nőtt, a jellemző átlagárak viszont 34-gyel, ami 27 százalékos tiszta áremelkedésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy míg 2015 végén még 32 millió forint alatt volt egy átlagos budapesti új lakás, addig 2016 végére már a 42 millió forintot is meghaladta.

Elárasztják jövőre az új lakások Budapestet

Tömegével indulnak a fővárosi fejlesztések

Jelenleg Budapesten kevesebb mint 450 olyan új lakás van, amit már átadtak de még nincs meg a tulajdonosa, vagyis a legtöbb lakást már azelőtt eladják, hogy befejeződne az építkezés. Mindez jól mutatja, hogy még idén is erős keresleti volt az új lakások iránt, ami kedvezett a fejlesztések beindulásának.

A most zajló építkezések alapján jövő nyárig még egyszer annyi lakás épül fel, mint ami most a vásárlók rendelkezésére áll, az igazi áttörés azonban 2017 utolsó negyedévétől várható. Akkorra tehető ugyanis az idén elkezdett lakások többségének az átadása, ami mintegy 1200 lakás megjelenését hozhatja a piacon. A pozitív trendek pedig a jövőben is folytatódhatnak, a már most bejelentett fejlesztésekkel együtt 2018-ban is több ezer lakás átadására van kilátás Budapesten. A növekedést egyébként az mutatja legjobban, hogy 2015 év végéhez képest egy év alatt közel ötszörösére emelkedett a leköthető lakások száma.

Elárasztják jövőre az új lakások Budapestet
A folytatódó építkezésekkel azonban várhatóan enyhülni fog a mostani jelentős túlkereslet és hosszabbodhat az értékesítés várható ideje is. A szabad lakások árainak emelkedése úgy tűnik, hogy megállt. Az eladott új lakások számának becslésében azonban bizonytalanságot okoz, hogy nem lehet tudni, hogy a fejlesztő még kivár a lakások értékesítésével, vagy már el is adta őket. Ennek ismeretében 2016-ban nagyjából 5000 új lakást értékesítettek Budapesten.
ChikansPlanet

Hogyan zöldül az égbolt?

A légiközlekedési iparág jelentős környezeti lábnyoma régóta ismert. Ahogy a közvélemény egyre tudatosabbá válik az éghajlatváltozással kapcsolatban, úgy nő az igé

KonyhaKontrolling

A gazdagság szintjei

A meggazdagodás mindenkinek mást jelent, de a mai bejegyzésben szeretném feltárni a különböző szintjeit. Természetesen a szintek közt is van átfedés és átválthatóság, de ez az alapmodellt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
_VF_7006