Egymásnak feszült a főváros és a kormány a Fudan Egyetem és a Diákváros ügyében
Ingatlan

Egymásnak feszült a főváros és a kormány a Fudan Egyetem és a Diákváros ügyében

Portfolio
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester sajtótájékoztatót tartott a mai megbeszélésről, melyet Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője szervezett a Fudan Egyetem ügyéről. A főpolgármester többek között elmondta, hogy bízik abban, hogy a kormány betartja a korábbi megállapodásukat és így nem kell az önkormányzat vállalásait is lefújni, ami többek között tartalmazza az atlétikai világbajnokság megrendezésének jóváhagyását.

Egy órája számoltunk be róla, hogy Palkovics László a diákváros-projekt ügyében tartott több mint kétórás megbeszélést Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel, majd a tanácskozást követően közölte, hogy az egyetemfejlesztés kapcsán "egyet nem értés van" a kormány és a főváros között.

A megbeszélést követően Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is tartott sajtótájékoztatót, ahol kiderült, hogy a kormány a tervek szerint több mint 500 milliárd forintból építené meg a Fudan Egyetemet az eredetileg Diákvárosnak szánt területen. A főpolgármester elmondta, hogy: "Azokat a funkciókat, melyek a diákváros értelmét adnák, összezsúfolva, az eredeti beruházási terület egy töredékrészén építenék meg. Ha felépülne a 8 ezer kollégiumi férőhely, az embertelen módon, összezsúfolva történne, hiszen a teljes terület nagy része a Fudan Egyetem céljából kerülne átadásra egy alapítvány számára"

A törvényjavaslatról, amely Baranyi Krisztina elmondása szerint az eredeti 26 hektár helyett 5,5 hektáron engedné megépíteni a Diákvárost, múlt héten számoltunk be részletesen:

terkep egyetem és diakvaros
Zölddel a friss törvényjavaslat szerinti Diákváros területei, pirossal a Fudan Egyetem területei

A ferencvárosi polgármester hozzátette, hogy ez még akkor sem lenne több 6-7 hektárnál, ha hozzászámolnák a ferencvárosi ingatlanokat. Ha tartanák az eredetileg vállalat kollégiumi férőhelyszámot, ezt csak úgy lehetne megvalósítani, ha nagyjából 40 emeletes épületeket emelnének.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón Orbán Viktort is idézte, aki azt mondta az önkormányzati választások után a parlamentben, hogy nem indul olyan beruházás Budapesten, amit a főváros vezetése nem támogat. Ezután Karácsony kijelentette:

Így akkor eldőlt, nem lesz Fudan beruházás, hiszen az eddig megismert információk alapján, ilyen feltételek mellett a főváros nem támogatja a beruházást, különösen nem a Diákváros területén.

Karácsony Gergely elmondta, hogy ragaszkodnak a 2019 decemberében megkötött háromoldalú megállapodáshoz, melynek aláírói a magyar kormány, a Ferencváros és Budapest. Ebben a megegyezésben pedig nem szerepel a Fudan, csak a Diákváros:

Nemcsak a köz érdekéhez ragaszkodunk, hanem a megkötött háromoldalú megállapodáshoz is. Megkérdeztem Palkovics úrtól, hogy más egyetemeket megkérdeztek-e, hogy szeretnének-e 500 milliárdos beruházást létrehozni, a válasz az volt, hogy nem.

A főpolgármester hozzátette, hogy minden lehetséges jogi, politikai eszközt megragadnak, hogy a Diákváros megépüljön, és a Fudan Egyetem ne.

nagyvásártelep
A Nagyvásártelep központi épületének jelenlegi kinézete, amely a Diákváros (illetve a friss javaslat szerint a Fudan Egyetem) egyik fő közösségi épülete lenne, forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Baranyi Krisztina elmondta, hogy az egyetem megépítése kapcsán tervezett népszavazási kedvezményezést most a vészhelyet miatt nem lehet megtartani, de helyette konzultációs lehetőséget hirdetnek. Offline és online módon lehet majd négy, a Fudan Egyetem építésével kapcsolatos kérdésre választ adni.

Karácsony Gergely végül elmondta:

Azért küldünk, hogy a korábbi megállapodást a kormány betartsa, és így ne kelljen az önkormányzatnak felmondania azt a megállapodást, ami többek között az atlétikai vb megrendezésével kapcsolatosan is együttműködést alakított ki közöttünk.

A IX. kerületi polgármester hozzátette, hogy az atlétikai vb lefújása nem befolyásolja a stadion létrejöttét, hiszen az már félig készen van.

Címlapkép: A Nagyvásártelep központi épülete Budapesten, MTI/Koszticsák Szilárd

Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet