Milyen lesz Budapest 20 év múlva?
Az, hogy milyen lesz a jövő városa, vagy hogy milyen lesz a mi városunk jövője, azt a társadalom változása fogja befolyásolni.
Azt nem tudom megmondani, hogy egy befogadó, innovatív, egymást segítő társadalom lesz-e, vagy zárkózott és a biztonságát, megélhetését féltő, de az biztos, hogy mi alakítjuk majd olyanná. Hogy végül egy olyan rendszer felé közeledünk, ahol már automatikusan jönnek ki a közterületi bírságok, mert egy algoritmus felismeri az arcokat, és kiküldi a büntetést, ha átmegy valaki a piroson, vagy egy teljesen más irányba, egy kevésbé központilag uralt rendszer felé megyünk, az tőlünk függ. Vicces, hogy ha visszagondolok a gyerekkorom sci-fi-filmjeire, az abban látott dolgok jelentős része mára megvalósult. Arról beszélünk, hogy a folyamatos technológiai fejlődés egyre inkább felgyorsul.
Építész vagyok, és annak ellenére, hogy ilyen képzettséggel nem nagyon áldanak meg minket az egyetemen, az emberről, a társadalomról, pszichológiai kérdésekről sokkal többet kellene tanulnunk. Egyre kevésbé gondolom azt, hogy bármilyen szempontból egy épített környezet jövőjét a társadalmi, szociológiai fejlődésektől szét lehetne választani. Ez azért egy borzasztóan nehéz kérdéskör, mert amit ma építünk, minimum 50-100 évig itt lesz, amikor mi már nagy valószínűséggel nem leszünk, tehát nem magunknak építünk, hanem a jövő társadalmának. Viszont a mai társadalom lenyomatát adjuk át nekik egy olyan, kővé vált világban, amin nem könnyű változtatni. Óriási felelősség ilyen szempontból akár egy urbanistának vagy egy építésznek az, hogy ma mit tesz le az asztalára, és aztán ebből mi jelenik meg a városban, mint valóság.
Fel lehet egyáltalán ma arra készülni, hogy majd 20 év múlva hogyan akarjuk használni az épületeket, a városi tereket?
Ha épületekről beszélünk, 20-30 éves távlatban nyugodtan lehet gondolkozni, bizonyos rendszerek esetén még nagyobb távlatokban is. A nehézség az, hogy ha eltávolodunk az épületléptéktől, akkor azokban a dolgokban, amiket ma létrehozunk, például egy utcahálózatban, 500 évig nem nagyon várható jelentős strukturális beavatkozás.
Innentől kezdve nem arról beszélünk, hogy 20-30 évre kellene előre gondolkozni, hanem jóval hosszabb időtávon.
Ma már bőven megvannak a lehetőségeink arra, hogy lássuk, a klímaváltozás hatása hogyan érinti az épített környezetünket. Jó modellek vannak arra is, hogy úgy tudjuk méretezni és létrehozni az épületeket, hogy megfelelő munka- és életkörülményt, illetve életminőséget tudjon az emberek számára biztosítani.
Fontos lenne az intuitív várostervezést az adatalapú döntéshozatallal kiegészíteni. Ehhez persze meg kell változtatni a jogszabályi környezetet, hiszen a jelenlegi adatok többsége már akkor elavult, amikor nyilvános lesz, ha egyáltalán nyilvános lesz. Vagyis el kellene indulni a nyilvános (open source), valós idejű adatbázisok létrehozásának irányába. Ez központi feladat, az adatok elemzése és a javaslattétel viszont független kutatóműhelyek feladata. Így a politikai döntéshozatal is jóval szélesebb körből tudna meríteni és még költségoldalon is hatékonyabb lenne a rendszer.
Az egy más kérdés, hogy van-e olyan felelős gondolkodás, hogy ezt meg is tegyük. Nagyon komoly és erős a választóvonal a rendelkezésre álló lehetőségek és aközött, hogy megtesszük-e, legyen szó technológiáról, vagy csak gondolkodásról. Nagy kérdés, hogy a rövid távú hasznok elárnyékolják-e azt a törekvést, ami a hosszú távú élhető környezet létrehozásának irányába terel. Én azt gondolom, hogy sok esetben sajnos elárnyékolja. Biztos vagyok benne, hogy ha valaki hosszú távon gondolkozik, akkor a nyereségekben sem gondolkozhat csak három éves távlatban. Ha egy beruházónak nemcsak az a feladata, hogy megépítse az adott projektet, hanem hogy utána üzemeltesse is, az egy óriási változást eredményez a gondolkodásában.
Idén 20 éves a Portfolio, amit mi nem tortával és konfettivel, és nem is visszatekintéssel ünnepelünk. Inkább a következő 20 évünket kutatjuk és arra vagyunk kíváncsiak, milyen lesz a világ 2040-ben. Húsz, saját területén kimagasló szakembert kérdeztünk a jövőről, ők beszéltek többek között a következő húsz év gazdaságáról, társadalmáról, oktatásáról, egészségügyéről. Ezeket összegezzük a következő hetekben a Portfolio2040 interjúsorozatban. „Jósolni nehéz, pláne ami a jövőt illeti” mondta Niels Bohr, de hozzátehetjük „praedicere necesse est”. Lássuk, mit mondanak a szakértők! A sorozat eddigi részeit ide kattintva olvashatja el.
Hogyan lehet elérni, hogy ezeket a szempontokat figyelembe vegyék?
A beruházók alapvetően két dolgot csinálnak, ami megéri, és ami kötelező.
Ez elég egyszerűen összefoglalja, hogy ma a beruházók többsége hogyan gondolkozik. Nem állítom, hogy ez bűn, hiszen a részvényeseknek és a tulajdonosoknak meg kell felelni, őket azért alkalmazzák ezeknél a cégeknél, hogy nyereséget termeljenek. Nagyon érdekes, hogy nyomást kell gyakorolni a politikára vagy a törvényhozásra annak érdekében, hogy olyan dolgokat tegyenek, ami hosszú távon mindenki számára hozadékkal rendelkezik.
Pár évvel ezelőtt egy kutatásban megvizsgáltuk, hogy az energiahatékonyságnak milyen más pozitív hozadékai vannak, melyek az első, második és harmadik körös hozadékok, amelyek össztársadalmi érdekeket képviselnek. Például, ha az energiahordozóknál elmozdulunk abba az irányba, hogy egészségesebb környezetet hozzunk létre, csökkentve a légszennyezést, annak a hatása mindenki számára egyértelmű. A kutatásban egy nagyon fontos lépés volt, hogy mindezt kvantifikálni tudtuk, így be lehet mutatni a törvényhozóknak, hogy a tb-kiadások mennyivel csökkenthetőek, de a halálozásra, a munkaerő-kiesésre is ugyanígy levetíthető.
Ehhez tartozik még egy fontos dolog, ami nem más, mint a tudatosság. Ha az épített környezetről beszélünk, a smart citykkel kapcsolatban a tudomány három vagy négy fejlődési fázisról beszél. Az első fázis az volt, amikor rájöttek, hogy az adatokkal lehet valami érdekeset kezdeni, és rendszereket kezdtek árulni, amelyek a városokból kinyerhető adatokat tudják elemezni. Itt alapvetően az egésznek a mozgatórugója valamelyik technológiai óriásnak a profitorientáltsága volt, hogy egy általa kifejlesztett technológiát minél nagyobb körben el tudjon adni. Utána ez fejlődött, és most már azt mondjuk, hogy a smart city 3.0 vagy 4.0 nem erről, hanem a tudatos városlakókról szól. Tudatában kell lenni annak, hogy egy város mi minden információt tartalmaz, és ez a lakók életére hol tud hatást gyakorolni.
Milyen problémákkal küzd jelenleg Budapest, amikre az adatgyűjtés megoldást jelenthet?
Nagyon komoly nehézsége ma Budapestnek, hogy olyan döntések születtek, amik nem biztos, hogy a várt eredményt hozták. Az egyik ilyen a szinte teljesen numerikus alapú városszabályozás. Az a típusú várostervezés, amit általánosságban „master planningnek” hívunk szinte teljesen hiányzik itthon, sokkal inkább egy jogszabályalapú tervezésről beszélhetünk, ahol számok határozzák meg a telkek adottságait. Ez egyértelműen abba az irányba vezetett, hogy nem arculatok, nem esztétikák, hanem kizárólag szám- és volumenalapú projektek születtek.
Elég megnézni a mostanában épült lakóparkokat, kevés olyan telek van, ahol nem használták ki maximálisan a beépítés adta lehetőséget. Ennek az esztétikai, a térpszichológiai, szociológiai hatásaival sokkal hosszabb távon fogunk csak találkozni. Óriási kérdés, hogy ebbe egyáltalán bele lehet-e még nyúlni, és ha igen, milyen irányba lenne célszerű és ki venné erre a bátorságot.
Sajnos az elmúlt egy-két évtizedben Budapestre nem a stratégiai tervezés volt jellemző, sokkal inkább a túlélés és az üzemeltetés.
Borzasztó nagy problémának tartom Budapest arculata és városképe szempontjából, hogy magasházak kezdenek nőni a város különböző pontjain, amelyek ráadásul félig sikerült magasház jellegűek. Most egy olyan korszakot élünk, amikor bizonyos politikai és gazdasági körök megfelelő lobbierővel és hatalommal rendelkeznek, hogy elszigetelt fejlesztéseket hozzanak létre. Budapest városképe szempontjából ez egy nagyon erősen megkérdőjelezhető jelenség. 20-30 évvel ezelőtt pontosan lehetett látni, hogy Budapest ilyen szempontból fejlődésen fog keresztül menni. Sejthető volt, hogy nőnek az ingatlanárak és az is, hogy egyre nagyobb tőke fog megjelenni, ami egy idő után igenis igényli azt, hogy jóval sűrűbben beépített telkek készüljenek a cégek számára, ennek az eredménye pedig, hogy az épületek egyre inkább felfelé fognak kitörni. 20-30 évvel ezelőtt kellett volna egy olyan szabályozást létrehozni erre, ami lehetővé teszi a tőkének vagy néha az önmutogatásnak azt a módját, ami jobban illik ehhez a városhoz.
Egyfajta társadalmi nyomásnak is nevezhetjük, hogy mindenkivel el van hitetve, hogy ha valami magas, az bűnös és rossz. Aki magasházat szeretne építeni, az az utolsó pillanatig rejtegeti ezt a szót, mert fél a sajtótól és a közösségi médián keresztül a „10 millió magyar építész, urbanista, esztéta” haragjától. Ön a magasházak ellen van, vagy inkább az ellen, ahogyan kinéznek?
Az utóbbi mindenféleképp. Nincs problémám a magasházakkal. Véleményem szerint Budapesten belül Csepel lett volna az a térség, ahol lett volna helyük. Csepelen bőven volt fejlesztési potenciál és olyan infrastrukturális fejlesztéseket lehetett volna létrehozni, amit az a terület már régóta megérdemel. Sajnos a mai napig igaz az, hogy a kerületek zöldterületeket és védett erdőket áldoznak fel, miközben hihetetlen nagy területek állnak parlagon. Ez Budapestnek a kétszintű vezetéséből jön létre (a főpolgármester és a polgármesterek rendszerére gondolok), ami ha nem változik meg, akkor komoly koncepcionális és stratégiai beavatkozásokra nem lesz lehetőség. Egyértelmű, hogy a kerületek többsége azért áldoz be nagyobb zöldterületeket a fejlesztésekre, hogy az onnan befolyó bevételekkel tudjon finanszírozni.
Az állam az elmúlt 5-8 évben elég komoly lenyomatot hagyott Budapesten. Egy irány már látszik.
Az állami szerepvállalásban például a rakpart egy óriási kérdés. Az én szemszögemből azt lehet mondani, hogy gyávaság, hogy ebbe senki nem mer beleállni. A városlakók számára a Duna-part nagyon nehezen elérhető, és erre a mai napig nincs megoldás. Ezek befektetői szemmel soha nem lesznek megtérülő projektek, például nagyon nehéz megértetni egy befektetővel, hogy miért jó felújítani a Várkert Bazárt. De ez nem is az ő feladata, hanem a városé.
Nagyon komoly fejlődésen ment át a város, de mindig az a kérdés, hogy mik a prioritások. Várható volt, hogy az ingatlanárak jelentősen megemelkednek, ami azt is jelenti, hogy ma Budapesten a családi fészekből kikerült fiatalnak lassan megfizethetetlenek az ingatlanok, azok főleg, amelyeknek a fenntartási költsége alacsony. Ha központi költségvetésből létrehozunk lakásokat, akkor teljesen más megtérülésekkel kell számolni, mintha azt egy magánberuházó fejlesztené. Emellett, ha környezettudatos és alacsony energiafelhasználású lakások épülnének, akkor az üzemeltetésük is sokkal megfizethetőbb lenne a lakók számára.
Ma az energiaszegénységet a tudományban úgy definiálják, hogy a háztartás bevételének minimum 15 százaléka megy el az energiaköltségekre. Ez ma majdnem igaz a családok többségére, sőt Magyarországon egyes kutatások szerint ez 20, mások szerint 40 százalék. Ez önmagában jelzi azt az igényt, hogy szükség lenne hosszú távú megoldásra, ami az infrastruktúra-fejlesztést is lehetővé teszi. Nem mesterségesen lenyomott árakra, hanem olyan lakásállományra van szükség, amelynek a hosszú távú üzemeltetése alacsony költségekkel megoldható.
Az ingatlanpiacon a lokáció és az ott elérhető infrastruktúra a legmeghatározóbb érték- és funkciómeghatározó tényező. ez alapvetően befolyásolja az egyes városrészek fejlődési lehetőségeit, irányait.
Ennek tökéletes példája Csepel észak, illetve a XIII. kerület. Mindenkinek egyértelmű a válasz, hogy miért a XIII. kerület nőtte ki magát, és vált Budapest legfontosabb irodatengelyévé. Ott van egy olyan vonalas infrastruktúra, ami felülmúlhatatlan. Ez Csepelen nincs meg, ezért ott a mai napig parlagon hevernek az óriási területek. Nagy szerepe van az államnak abban, hogy egy adott területre infrastruktúrát hogyan tervez, milyen a polgármesterek lobbiereje vagy a terület adottsága. A kialakult irodatengely magával húzta a lakófejlesztéseket is, ami mára egy virágzó kerületté tette a XIII. kerületet.
Rég volt hangos utoljára a sajtó a témától, de a jövő városának vizsgálata kapcsán elkerülhetetlen feltenni a kérdést, hogy ön szerint jót tenne a városnak a dugódíj bevezetése?
Valamilyen rendszerre biztosan szükség van, hogy azt az autóforgalmat, ami jelen pillanatban bent pöfög a belvárosban, csökkenteni lehessen. Létezik olyan város, ahol az egyik napról a másikra lezárták a forgalom elől a városrészeket, eleinte voltak felháborodások, tüntetések, majd hat év múlva az a polgármester, aki ezt meglépte, 90 százalék feletti szavazattal nyerte meg a választásokat.
Budapest esetében valószínűleg nem egy átvehető dolog, hogy egyik napról a másikra lezárjunk utcákat.
Óriási kérdés, hogy milyen mennyiségű autóállomány lesz 10 év múlva Budapest utcáin. A most a 20-as éveik elején járó budapestiek többsége már nem gondolkozik saját autóban, egyébként saját ingatlanban sem. De azt gondolom, hogy ez inkább az anyagi lehetőségeikkel függ össze, nem a vágyaikkal.
Mi kell ahhoz, hogy ebből a városból kihozzuk mindazt, amitől igazán élhetővé válik?
Mindenki számára más az élhető város, és minden város mástól élhető. A Budapest 2020 és 2030 városfejlesztési stratégiákban 50-60 szakember munkájával egy teljes egészében kidolgozott terv jött létre arról, hogy Budapestnek milyen lehetőségei vannak. Budapestet nem kerületekre, hanem sokkal karakteresebb régiókra bontottuk, hiszen teljesen másra van szükség egy történelmi városközpontban, a Várban, a budai zöldövezetben vagy a Duna-menti sávban. Ez már felülírja a kerülethatárok menti gondolkodást, hiszen egy városnak vannak adottságai, lehetőségei, gyengeségei, és ezeket végignézve juthatunk el a megfelelő megoldásokhoz. Felsoroltuk azokat a projekteket, amelyek megvalósítása nagyon komoly előrelépést jelentene.
A különálló fejlesztéseknek is lehet létjogosultságuk, itt inkább a prioritás a kérdés. Ezeket akupunktúra jellegű városfejlesztéseknek hívjuk, amikor egy településen belül bizonyos régiókat felhúzunk, ami utána húzza magával a környezetét. De nagy valószínűséggel nem politikusok, hanem szakemberek tudják megmondani, hogy melyek azok a projektek, amelyek fejlesztése sokkal inkább generál más projekteket is.
Hogyan érzékeli a város és a turizmus kapcsolatát? A turizmus a jelen és a jövő egyik legfontosabb ügye ma Budapesten. Hotelek, attrakciók, rövid távú lakáskiadás, reptér, bulinegyed, gasztronómia, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Ez a város még sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik, mint amit jelen pillanatban ki tudunk használni. Azt érzékelem, hogy a turisták számára nagyon attraktív Budapest, és ezt mind a földrajzi elhelyezkedése, mind az épített környezet és az építészeti emlékek teszik azzá. Látható, hogy egyetlen fejlesztés milyen robbanást eredményezhet, a MüPa a mai napig a világ egyik legjobb koncertterme és a megépülésével fantasztikus világsztárokat hoztak ide. Van egy terület, amit érthetetlen, hogy miért nem használunk ki, ez a konferenciaturizmus. Több évtizedes probléma, hogy nincs egy olyan konferenciaközpontja a városnak, ami egy több tízezres konferenciát be tudna fogadni. Ez egy óriási lemaradás. Az, aki elmegy egy tudományos konferenciára, biztos, hogy nem annyi pénzt ad ki, mint egy hátizsákos turista. Nem foglalkozunk azzal sem, hogy hogyan látogassanak el a turisták Villányba, Tokajra, a Balatonhoz stb., pedig egy japán, amerikai vagy dél-afrikai számára ezek nem távolságok. Erre nagyon komolyan rá lehetne szervezni vendéglátási szolgáltatásokat.
Ha 2040-re megvalósul mindaz, ami a Budapest 2020 programban megfogalmazásra került, akkor boldog lesz?
Nem. Akkor lennék boldog, ha annak már minden lépésén dolgoznánk.
