Globál

Győzött a Trumppal szembeszálló republikánus tisztviselő

Győzött a Trumppal szembeszálló republikánus tisztviselő

Várhatóan a republikánus Brad Raffensperger nyeri el Georgia állam választási főtisztviselői (Secretary of State) posztját a félidős választásokon – írja a CNN. Raffensperger onnan vált ismertté, hogy 2020-ban elutasította Donald Trump kérését, hogy „találjon” még néhány ezer szavazatot, hogy megfordítsa a demokrata győzelmet az akkori csatatérállamban.

Az állam, ahol republikánus veri a republikánus jelöltet

Az állam, ahol republikánus veri a republikánus jelöltet

Az amerikai szenátusi választás kapcsán általában a demokrata és a republikánus jelöltek ádász küzdelméről lehet olvasni, azonban idén két olyan körzet is van, ahol a pártok két jelöltet is indítottak. Van olyan állam, ahol republikánus jelölt küzd republikánussal az első helyért, és van ahol demokrata demokratával a verseng a második és harmadik helyen.

Elmaradni látszik a vörös hullám, nem lesz áttörő republikánus győzelem

Elmaradni látszik a vörös hullám, nem lesz áttörő republikánus győzelem

Bár a Képviselőházban már szinte biztos a republikánus többség, a szenátusi többségért nagy csata zajlik. Az egyik fontos csatatérállamban, Pennsylvaniában aratott demokrata szenátusi győzelem is azt mutatja, bár a republikánusok ünnepelhetnek, világraszóló győzelmet nem aratnak a félidős választásokon.

Ezeken a helyeken győzték le látványosan Biden jelöltjeit

Ezeken a helyeken győzték le látványosan Biden jelöltjeit

Kiegyensúlyozott a szenátusi helyekért való küzdelemben, azonban azon helyeken, ahol már látszik a győztes kiléte, korántsem ugyanakkora győzelmet könyvelhetett el a győztes fél. Az alábbiakban a legnagyobb különbségű győzelmekből szemezgettünk, ami nem fest jó képet a demokratákról.

Itt zajlanak a legnagyobb küzdelmek a szenátori helyekért

Itt zajlanak a legnagyobb küzdelmek a szenátori helyekért

Georgia, Pennsylvania és Nevada számítanak a legnagyobb csatatérállamoknak a szenátusi székekért folytatott versenyben, de Wisconsinban is viszonylag szoros az eredmény. Nevadából egyelőre nem jöttek eredmények.

Sehol nem sikerült eddig fordítani a szenátusi helyekért menő küzdelemben

Sehol nem sikerült eddig fordítani a szenátusi helyekért menő küzdelemben

Az eddigi eredmények alapján bizonyos kialakuló tendenciákat meg lehet figyelni az amerikai választás során, ezek közül az egyik a végtelenül szoros verseny a szenátusi helyekért, ahol senki sem tudott fordítást elérni eddig, a másik pedig a küzdelem a képviselőházért, ahol mindkét fél több helyen is tudott már fordítani.

Zárnak az utolsó szavazóhelyiségek is, érkeznek a sorsdöntő eredmények - Amerikai választási híreink percről percre

Zárnak az utolsó szavazóhelyiségek is, érkeznek a sorsdöntő eredmények - Amerikai választási híreink percről percre

Magyar idő szerint kedden délután 1-kor megkezdődtek a félidős választások az Egyesült Államokban. A választókerületekben meglepően magas részvételi arányokról beszélnek. Különböző okokból valószínűleg több államban is csúszni fog az eredmények összesítése, az előzetes közvélemény-kutatások azonban valószínűsítik azt, hogy a republikánusok mind a két házban többségbe kerülnek. A választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról itt, a legfrissebb pollokról pedig itt írtunk bővebben. Választási híreink percről percre.

Telefont ragadott Joe Biden

Telefont ragadott Joe Biden

Joe Biden telefonon gratulált a félidős választás több győztes jelöltjének - tudatta az amerikai elnök Twitter-oldala alapján a brit BBC.

Érdemes Trumpra figyelni, hamarosan nagy bejelentést tehet

Érdemes Trumpra figyelni, hamarosan nagy bejelentést tehet

Donald Trump volt amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján beszélt támogatói előtt, saját szerepét hangsúlyozva a félidős választáson szerinte várható republikánus győzelmek esetében. Ez minden bizonnyal saját 2024-es elnökjelölti indulásának előhangolása.

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség mellett

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség mellett

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség elérése mellett - jelentette ki Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja kedden Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.