Videó: készülnek az oroszok, nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok a moszkvai utcákra
Videó került ki Moszkva utcáiról - ez alapján úgy látszik, az orosz hatóságok nagy erőkkel kivonultak a közterekre Vlagyimir Putyin beszéde előtt.
Videó került ki Moszkva utcáiról - ez alapján úgy látszik, az orosz hatóságok nagy erőkkel kivonultak a közterekre Vlagyimir Putyin beszéde előtt.
Magyar-olasz védelmi ipari és haderőfejlesztési tárgyalás volt Firenzében – a felek harci helikopterek lehetséges beszerzéséről is tárgyaltak – írja olasz források alapján a VG.
A kutatók bejelentették, hogy egy 53 éves németországi férfit kigyógyítottak a HIV-betegségből – írja az ABC News. A férfi a kutatók szerint az ötödik megerősített HIV-gyógyult eset. Bár sikeres kezelésének részleteit először egy 2019-es konferencián jelentették be, a kutatók akkor még nem tudták megerősíteni, hogy hivatalosan is meggyógyult.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma kedden is elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal a háború civil áldozataival, valamint az ukrán egészségügyi rendszer állapotával foglalkoztak.
Aleksandar Vučić szerb elnök ígéretet tett arra, hogy Szerbia növelni fogja a védelmi kiadásokat, többek között francia harci repülőgépek esetleges vásárlásával és az elitegységek "versenyképes" bérezésével – írta meg a Bloomberg.
Nyáron kezdi meg Németország a felújított Leopard 1A5 harckocsik szállítását Ukrajnának – írja az ukrán Mil.in.ua hadiipari szaklap.
A közösségi médiában jelent meg egy felvétel, amin az ukrán tüzérség célba vesz egy ház fedezékében megbújó orosz – valószínűleg T-72-es – harckocsit. Az ukránok elsőre elhibázzák a támadást, az orosz legénység pedig úgy dönt, a katonai eszközt hátrahagyva inkább elmenekül a helyszínről.
Az orosz-ukrán háború egy éves évfordulójához közeledve a mai nap, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor beszédet fog mondani Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az év eleje óta 85-re nőtt a Lassa-láz halálos áldozatainak száma Afrika legnépesebb országában, Nigériában - közölte helyi idő szerint hétfőn az ország egészségügyi hatósága.
Meglepetésszerű látogatást tett Joe Biden Kijevben hétfőn. Az amerikai elnök újabb félmilliárd dolláros katonai támogatást jelentett be Ukrajnának, valamint Oroszország elleni új szankciókat is kilátásba helyezett. Biden a délután folyamán hagyta el Kijevet, várhatóan Lengyelországba utazik. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy olasz lapnak nyilatkozva azt mondta, nem fogják minden áron védeni Bahmut városát, ahol továbbra is a legnagyobb harcok folynak. Közben halad az orosz támadás Luhanszk megyében, de kellő számú katona hiányában meglehetősen lassan.Cikkünk folyamatosan frissül.
Joe Biden első ukrajnai látogatása az orosz invázió kezdete óta, történelmi jelentőségű, és most újabb részletek derültek ki arról, milyen tervezés állt az amerikai elnök utazása mögött.
Fehéroroszország új fegyveres csoportokat, területvédelmi egységeket hoz létre - jelentette be hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. Kijelentette, hogy minden fehérorosz férfinak meg kell tanulnia a fegyverhasználatot "családja és otthona védelmében", ha erre szükség lenne.
Példátlan havazás sújtja Marokkó délkeleti részét a hétvége óta, a zord időjárás mintegy 24 ezer családot és 80-nál is több települést érint. Szanae Berdikh, az V. Mohamed Alapítvány a Szolidaritásért kommunikációs igazgatója elmondta, ha minden a tervek szerint halad, a rendelkezésre álló 88 hókotró segítségével 75 település megközelíthetővé válik hétfő estére.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők a nap folyamán 3 rakéta- és 22 légicsapást indítottak, valamint több mint harminc támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel. Ezzel egy időben az ukrán légierő 16 csapást mért orosz élőerő- és haditechnikai eszközök koncentrációs területeire, és eltaláltak egy ellenséges légvédelmi rakétarendszert - közölte a vezérkar.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása lehetőséget teremt arra, hogy Ukrajna erős maradjon - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, miután megbeszélést folytatott a kijevi látogatáson tartózkodó Krisztalina Georgievával, az IMF vezetőjével.
A gazdasági és energetikai válság, az infláció visszaszorítása érdekében szükséges, hogy Ukrajna a szabad világ támogatásával legyőzze Oroszországot - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, az olasz hivatali partnerével, Giorgia Melonival közösen tartott sajtóértekezleten.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Ankarában kijelentette, hogy Washington határozottan támogatja Finnország és Svédország mielőbbi NATO-csatlakozását. Szerinte a két ország már elegendő lépést tett a csatlakozás érdekében, de a török külügyminiszter további konkrét lépéseket tart szükségesek. A török diplomácia vezetője azonban jelezte: hamarosan folytatódnak a svéd és finn NATO-csatlakozásról szóló, korábban felfüggesztett tárgyalások.
Oroszország egyértelmű katonai fenyegetést jelent Svédország közvetlen környezetére, erőit azonban jelenleg javarészt lekötik az ukrajnai hadműveletek - jelentette ki a svéd katonai hírszerzés és biztonsági szolgálat (MUST) vezetője hétfőn Stockholmban. Szerinte arra kell számítani, hogy Oroszország - amint lehetősége nyílik - megerősíti katonai képességeit a skandináv térségben.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja a hazai össztermék (GDP) 4 százalékának megfelelő nagyságú veszteséget okoz a német gazdaságnak 2023 végéig az ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) hétfőn ismertetett becslése szerint. Ugyanakkor a német kamarák nem számítanak recesszióra. A napokban megjelent előrejelzésük szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a 2022-es 1,8 százalékos növekedés után stagnál az idén.
Újabb, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökországot az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint. A rengéseket Szíriában, Egyiptomban és Libanonban is érezték.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.