Új szinten a cseh-szlovák együttműködés: Kijevbe látogattak az elnökök
Kijevbe érkezett Petr Pavel cseh és Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken.
Kijevbe érkezett Petr Pavel cseh és Zuzana Caputová szlovák államfő pénteken.
Egy dán járőrhajó észlelt egy orosz hajót az Északi Áramlat gázvezetékek közelében, négy nappal azelőtt, hogy annak mindkét vezetékpárjánál robbanás történt. A koppenhágai védelmi parancsnokság megerősítette, hogy 26 felvételt kapott arról az SS-750-es orosz haditengerészeti hajóról, amely egy víz alatti műveletek végrehajtására tervezett kis tengeralattjárót vitt a helyszínre 2022. szeptember 22-én - jelentette csütörtökön a Dagbladet Information című helyi lap.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben ezúttal a tank biatlonról ismert orosz Nemzetközi Harcijátékok idei helyzetét elemezte.
Oroszország védelmi minisztere azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy katonai jelenlétük megerősítésén munkálkodnak Közép-Ázsiában - számolt be a Reuters.
Váratlanul kórházba került Aleksandar Vucic szerb elnök – írja az Eastern Herald.
Az orosz médiában még csütörtökön kezdett el keringeni egy fotó, melyen elméletileg az látható, amint egy hazai gyártmányú Lancet drón megsemmisít egy német Flakpanzer Gepard önjáró légvédelmi löveget valahol Ukrajnában. Megérkezett a tegnap óta ígérgetett videó, de megsemmisítő csapás nem igazán látható rajta.
Fénykép került elő az egyik első, kanadai Leopard 2A4 típusú harckocsiról, Ukrajna területéről.
Éles bírálatokat fogalmazott meg Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a nyugati országokkal szemben. A Reuters beszámolója szerint Sojgu elmondta, szerinte mi a Nyugat valódi célja Ukrajnában.
Diplomata álcát öltött orosz hírszerző ügynökök szivároghattak be Franciaországba, írja egy még februárban készült, de csak most nyilvánosságra hozott jelentésre hivatkozva az Euractiv.
Nemrég közölte az orosz hadvezetés azt, hogy új módot találtak az ukrán légvédelem megsemmisítésére: kisebb drónokkal elterelik az ukrán fegyverek figyelmét, majd a saját gyártású Lancet öngyilkos drónokkal megsemmisítik azokat. A Twitteren megjelent videón elméletileg egy ilyen támadás látható.
Új nagy hatótávolságú rakétarendszert kapott Ukrajna az Egyesült Államoktól: már szolgálatba álltak az ukrán fronton az első AGR-20 Advanced Precision Kill Weapon System (APWKS) rendszerek – derül ki a Ukraine Weapons Tracker videójából.
Összeütközött és lezuhant csütörtökön az Egyesült Államok hadseregének két Apache harci helikoptere Alaszkában, három pilóta meghalt, egy katona megsérült - jelentette be az amerikai légierő 11. hadosztálya.
Már napok kérdése lehet, hogy meginduljon Ukrajna tavaszi offenzívája. Oroszország új taktikát használt a Donbaszban az ukrán légvédelem ellen. Az orosz haderő kiürített egy járműdepót a Krímben. Robbanás történt Szentpétervártól 20 kilométerre. Oroszország Kalibr-rakétákkal támadta Mikolaiv települést. A NATO által, a tavaszi offenzívához ígért fegyverek 98%-a megérkezett Ukrajnába. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Súlyos a vízhiány a kelet-ukrajnai Donyeck megye oroszok által megszállt részein – írja a CNN.
Egy csütörtök reggeli robbantásban életét vesztette Olekszandr Miscsenko rendőrtiszt, aki a háború előtt Melitopol egyik rendőrkapitányságának vezetője volt, majd átállt az oroszokhoz – írja a Kyiv Independent.
Az ukrán gyerekek Oroszországba vagy az általa ideiglenesen elfoglalt területre való erőszakos elhurcolásának és szándékos "oroszosításának" dokumentált bizonyítékai megegyeznek a népirtás nemzetközi meghatározásával - közölte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) csütörtökön.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Ferenc pápával találkozott a Vatikánban, és átadott neki egy fotóalbumot az oroszok által elkövetett háborús bűncselekményekről – írja a Kyiv Independent.
Jerome Powell, a Fed elnöke az orosz állami televízióban bemutatott videófelvétel szerint egy orosz telefonbetyár-párossal folytatott beszélgetést, akik Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek adták ki magukat - írja a Bloomberg.
Amerikai idő szerint csütörtök délután jelenik meg az őrizetbe vételéről szóló tárgyaláson Jack Douglas Teixeira, a Pentagon-iratok feltételezhető kiszivárogtatója. Az amerikai Nemzeti Gárda légi egységének 21 éves informatikusa komplett fegyverarzenált tartott szobájában, tömeggyilkosságokat tanulmányozott, és emberek meggyilkolásával fenyegetőzött.
Kína és Ukrajna párbeszéde a két ország szuverén ügye, Oroszország mindent üdvözöl, ami hozzájárulhat az ukrajnai konfliktus lezárásához – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előző napi telefonos megbeszélésével kapcsolatban.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.