Globál

Ellentámadást indítottak az oroszok, eszkalálódhat a háború – Háborús híreink kedden

Ellentámadást indítottak az oroszok, eszkalálódhat a háború – Háborús híreink kedden

Támadást indított az orosz hadsereg Kremmina térségében, egyes szakaszokon több kilométert is előrenyomultak, jelentette több, az orosz-ukrán háborúval foglalkozó haditudósító. Oroszország és Krím lehetséges ukrán bombázására hívta fel a figyelmet az orosz védelmi miniszter. Oroszország és a Krím lehetséges ukrán bombázására hívta fel a figyelmet Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. Cikkünk folyamatosan frissül.

Kiderült, hány milliárd euróval támogatná Ukrajnát az Európai Bizottság

Kiderült, hány milliárd euróval támogatná Ukrajnát az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kedden bejelentette: a testület azt javasolja, hogy a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának. Az elnök emellett a migrációkezelésre elkülönített forrásokról, illetve a technológiai versenyképességhez szükséges beruházásokról is beszélt.

Stoltenberg elmondta, meddig nem kell NATO elleni támadástól tartani

Stoltenberg elmondta, meddig nem kell NATO elleni támadástól tartani

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Boris Pistorius német védelmi miniszter úgy vélte kedden, hogy a Németország északi részén zajló Air Defender 23 nevű gyakorlatnak köszönhetően az észak-atlanti katonai szövetség "jelentősen megerősödött". A német védelmi miniszter szerint "ismét valós" a NATO biztonságát érő fenyegetés, Stoltenberg azonban elárulta, meddig nem éri támadás a NATO-t.

Itt a jelentés: ilyen idő várható az országban

Itt a jelentés: ilyen idő várható az országban

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közzétette előrejelzését arról, milyen időjárás várható Magyarországon szerda éjfélig, továbbá beszámoltak arról, mi a helyzet Európa többi részén.

Furcsa páncélvadász gördült ki az orosz sufnituning-üzemből

Furcsa páncélvadász gördült ki az orosz sufnituning-üzemből

Az, hogy a lassan másfél éve zajló orosz-ukrán háború során a harcoló felek páncélozott (és néha páncélozatlan) járműveket látnak el "extra" fegyverzettel mára már senkinek nem okoz meglepetést, úgy tűnik azonban, hogy az orosz sufnituningnak már a kétkerekű járművek is áldozatul eshetnek.

Komoly jutalmat kapott egy Leopard tankot kilövő orosz katona

Komoly jutalmat kapott egy Leopard tankot kilövő orosz katona

Egy orosz magánalapítvány 1 millió rubelt (mintegy 4 millió forintot) ad annak az orosz katonának, aki állítólag egy csatában megsemmisített egy német gyártmányú ukrán Leopard harckocsit – írja a Reuters az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.

Korán örülhettek az oroszok: előkerült Budanov, akinek halálhírét már szerte bejelentették az országban

Korán örülhettek az oroszok: előkerült Budanov, akinek halálhírét már szerte bejelentették az országban

Emine Dzsaparova, Ukrajna külügyminiszter-helyettese megosztott egy közös fényképet Kirilo Budanovval, az ukrán védelmi hírszerzés vezetőjével és Japán ukrajnai nagykövetével, Matsuda Kuninorival való találkozásukról. A fénykép célja, hogy bebizonyítsa, Budanov nem szenvedett súlyos sérüléseket, ahogy azt az orosz hírügynökségek korábban állították.

Kijev szerint ez áll az orosz-magyar hadifogoly ügy hátterében

Kijev szerint ez áll az orosz-magyar hadifogoly ügy hátterében

Nemrég nagy port kavart az a hír, mely szerint az Orosz Ortodox Egyház tizenegy ukrán hadifoglyot adott át közvetlenül Magyarországnak anélkül, hogy erről Kijevvel bármilyen egyeztetés történt volna a felek részéről. A magyar kormány álláspontja szerint az ukrán katonák bármikor hazamehetnek, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azonban finoman szólva is más véleményen van, írja az Ukrajnszka Pravdára hivatkozva a Magyar Hang.

Orbán Viktor kéréssel fordult a szerb elnökhöz

Orbán Viktor kéréssel fordult a szerb elnökhöz

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Aleksandar Vučićcsal történt keddi vajdasági találkozóját követően azt kérte a szerb elnöktől, engedjék szabadon azt a három koszovói rendőrt, akiket még a múlt héten fogtak el a szerb hatóságok a koszovói határ közelében – írja a Reuters.

Eltiltották Donald Trumpot a vele kapcsolatos bizonyítékoktól

Eltiltották Donald Trumpot a vele kapcsolatos bizonyítékoktól

Egy floridai bíró szigorú feltételeket szabott Donald Trump volt elnöknek az ellene folyó perben a titkos dokumentumok kezelésével kapcsolatban. A végzés megakadályozza a bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát a média vagy a nyilvánosság számára, továbbá korlátozza a volt elnök hozzáférését az anyagokhoz, és előírja, hogy azokat ügyvédje közvetlen felügyelete mellett nézze át - számolt be róla a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.