A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) csütörtöki közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok nem erősítik meg, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag okozta volna a Dániában észlelt vérrögképződéseket.
A február elsején hatalomra került mianmari junta legalább hetven embert "gyilkolt meg" a puccs óta - jelentette ki Thomas Andrews, az ENSZ mianmari különleges jelentéstevője csütörtökön Genfben.
Lemondott Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter. Szlovákiában az egyik legrosszabb a járványhelyzet, a kórházak megteltek, nemzetközi segítséget kért a kormány. A miniszter lemondásának viszont nem ez volt a fő oka, hanem a kormányválság.
Az Európai Bizottság csütörtökön feltételes forgalomba hozatali engedélyt adott Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagára, a Johnson & Johnson csoportba tartozó cég vakcinája a negyedik, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.
A Brexit több tekintetben változást idézett elő az Egyesült Királyságon belül. A sokat tárgyalt gazdasági és kereskedelmi következmények mellett új kérdések is felmerültek az ország jövőjét illetően. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb az, hogy egyben marad-e egyáltalán az Egyesült Királyság, vagy az egyes nemzetek megpróbálnak majd függetlenedni a londoni kormányzattól. A skótok esetében a 2014-es függetlenségi népszavazás bizonyítja, hogy mutatkozik erre való hajlandóság, de Észak-Írország tekintetében is meghatározhatja a kérdés a politikai közbeszédet a jövőben. Alábbi cikkünkben sorra vettük, hogy az Egyesült Királyság egyes nemzetei miként viszonyulnak most a függetlenség gondolatához, illetve azt is, hogy milyen eszközök vannak London kezében ennek megfékezésére.
Őrizetbe vették csütörtökön a moldovai nemzeti bank (BNM) egyik főosztályának vezetőjét egy razzia után, amelyet az ország bankrendszeréből elsikkasztott egymilliárd dollár ügyével kapcsolatban folytattak - közölte a főügyészség sajtószolgálata.
A Biden-kormány ideiglenesen megújította 99 kínai gyógyszeripari termékkategória vámmentességét 2021. szeptember 1-ig a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépés érdekében - írja a Reuters.
Dánia 14 napra felfüggeszti az Oxford-AstraZeneca vakcina használatát, írja a Bloomberg. Néhány nappal az oltás után vérrögök kialakulásában szenvedő betegek beszámolói alapján döntöttek így, napokkal azután, hogy számos más EU-ország felfüggesztette egy adott vakcinaszállítmány használatát.
Határozottan elítélte a mianmari tüntetők elleni erőszakot szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), a nyilatkozatban önmérsékletre szólította fel a katonaságot, amely február elején átvette a hatalmat az országban.
Ahogy az Egyesült Államok új elnökei általában, Joe Biden is ambiciózus terveket fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedéseket visz majd végbe elnökségének első 100 napja során. Szerdán eltelt a politikus regnálásának ötvenedik napja, így az AP összegezte, hogy mit sikerült megvalósítani félidőben a programból.
Jóváhagyta szerdán az Egyesült Államok kongresszusának alsóháza Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros mentőcsomagját, amelyet néhány nappal ezelőtt - bizonyos módosítások után - fogadott el a felsőház.
Hónapokig okoz még súlyos nehézségeket az új típusú koronavírus járványa elleni védekezés Németországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán hivatalosan cáfolta az Európai Tanács elnöke, Charles Michel előző napi közlését, amely szerint a brit kormány megtiltotta a koronavírus elleni oltóanyagok exportját.
Az Egyesült Arab Emírségekben tesz "történelmi látogatást" csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő - jelentette az izraeli közszolgálati rádió szerdán.
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő azzal a szándékkal, hogy erősítse és hatékonyabbá tegye a koronavírus-járvány miatt egyre szükségszerűbb humanitárius segélyezést.
A kerékpárgyártás és -kereskedelem nagy forgalomnövekedéssel került ki a tavalyi válságévből Németországban. Az elektromos kerékpárok növekvő népszerűsége nemcsak az eladott darabszámot, hanem a magas átlagár miatt az értékesítési árbevételt is jelentős mértékben megemelte.
A britek egészségének károsításával vádolta meg egy magas rangú brit politikai vezető az EU-t, mondván, rontja az AstraZeneca vakcinájába vetett bizalmat.
Nem tartja normálisnak Lucian Bode román belügyminiszter, hogy a tárca alkalmazottainak koronavírus elleni oltásával kapcsolatos adatok nyilvánosak legyenek - írta szerdán az Adevarul című hírportál, az új koalíciós kormány egyes tagjai közötti politikai feszültségre utalva. Az Adevarul közben egy korrupcióellenes civil csoport lapját is idézi, amely a hivatalos regisztrációban elérhető oltóközpontokkal párhuzamosan zajló oltási kampányról cikkezett.
1900 milliárd dollárt tervez elkölteni Joe Biden és kormánya a koronavírus-válság gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítésére. Az intézkedéscsomag többek közt 1400 dolláros pénzosztással is segítené a szegényebb háztartásokat, de jut bőven pénz az oltáskampány felpörgetésére és az önkormányzatoknak is. A Kongresszus február vége óta vitatkozik a segélycsomag összetételén, de nagyon úgy néz ki, hogy ma végre áldását adhatja a törvényhozás a hatalmas tervezetre.