Ukrajna célba veszi azokat az orosz katonákat, akik a zaporizzsjai atomerőműre lőnek, vagy bázisként használják azt, hogy onnan lőjenek - közölte szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters beszámolója szerint.
Az orosz hadsereg megsemmisített egy amerikai gyártmányú HIMARS-rakétarendszert és egy hozzátartozó lőszerraktárt az ukrajnai Kramatorszk közelében - közölte a moszkvai védelmi minisztérium szombaton.
Csütörtökön uniós közvetítés mellett Brüsszelben ül le egymással tárgyalni a szerb államfő és a koszovói miniszterelnök, hogy valamilyen megoldást találjanak az utóbbi hetekben feszültté vált észak-koszovói helyzetre. A helyi szerbek azután vettek blokád alá két határátkelőt július végén, hogy Pristina az általa kiadott rendszámtáblákra való áttérést írta elő. A helyzet elfajulását megakadályozandó a koszovói kormányzat szeptember 1-jére halasztotta az intézkedés bevezetését, azonban kevés esély van rá, hogy addig bármiféle megoldás születik a kérdésben. A koszovói helyzet utóbbi napokban történt kiélezésében kiemelt szerepet játszott a Kreml dezinformációs propagandagépezete is, ugyanis Moszkva számára kapóra jöhet egy újabb európai konfliktus kitörése. Ez ugyanis elvonhatná a Nyugat figyelmét az ukrajnai háborúról, és egyben jelentősen csökkenhetné a Kijevnek nyújtott nyugati pénzügyi és katonai támogatást.
A Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében.
Az Egyesült Államok külügyminisztere a Kelet-Ukrajnában működő, "törvénytelen hatóságok" által letartóztatott külföldi állampolgárok miatti aggodalmát fejezte ki szombati Twitter-bejegyezésében.
Moszkva szerint a diplomáciai kapcsolatok sérülésével vagy akár megszüntetésével járhat, ha Washington a terrorizmust támogató államnak nyilvánítja Oroszországot - idézte az orosz külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselőjének nyilatkozatát a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az ukrán-magyar határszakaszon 8165 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8832-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Kína bombázó- és vadászrepülőgépeket küld Thaiföldre, ahol vasárnap közös hadgyakorlatba kezd a délkelet-ázsiai országgal - jelentette be a pekingi védelmi minisztérium szombaton.
Az ukrán fegyveres erők követték el a Krímben található Szaki légibázis elleni támadást - ismerte el az amerikai védelmi minisztérium a Kyiv Independent beszámolója szerint.
A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában "őszinte háláját" fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.
Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója keretében - értesült a The Wall Street Journal című amerikai lap.
Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
Egy családi vitát követően lövöldözni kezdett egy férfi Montenegróban, és tizenegy embert megölt, majd tűzharcba keveredett a rendőrökkel, akik agyonlőtték - jelentette a montenegrói állami televízió a helyi rendőrségre hivatkozva.
Irán drónokkal tervezi segíteni az orosz haderőt, ami kiváltotta Amerika haragját. Az Egyesült Királyság és Dánia további pénzügyi és katonai támogatást nyújt Ukrajnának. Folytatódnak a zaporizzsjai atomerőmű környéki támadások. Az erőmű környékén egy demilitarizált zóna létrehozása is szóba került. Cikkünk folyamatosan frissül.
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
A ljubljanai kormány még vizsgálja az orosz állampolgárok turistavízumának felfüggesztésére tett javaslatot - közölte pénteken a külügyi tárca, hozzátéve, hogy Szlovénia továbbra is az EU-tagállamokkal közösen keresi a megoldásokat.
Antonio Costa portugál kormányfő támogatta pénteki nyilatkozatában Olaf Scholz német kancellár csütörtöki felvetését egy Portugáliából Közép-Európába tartó gázvezeték létesítéséről.