Globál

A harmadik szakaszába léphetett az ukrajnai háború

A harmadik szakaszába léphetett az ukrajnai háború

Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás - mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) a német lap hétfői jelentése szerint.

A koronavírus a munkaerőpiacra is súlyos hatást gyakorol

A koronavírus a munkaerőpiacra is súlyos hatást gyakorol

Egy friss tanulmány szerint a koronavírus okozta megbetegedések miatt 500 ezer fővel csökkent az amerikai munkaerő, ez a trend pedig folytatódhat, ha a vírus továbbra is a jelenlegi ütemben terjed – írja a Wall Street Journal.

Tálas: Amerika anyagilag is profitál Ukrajna segélyezéséből

Tálas: Amerika anyagilag is profitál Ukrajna segélyezéséből

Tálas Péter, biztonságpolitikai szakértő szerint bár nagyon jelentős amerikai segélyek érkeznek Ukrajnába és a környező országokba, mindez anyagi haszonnal is jár Amerika számára. Részben ez annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok később visszafizetendő hiteleket folyósít a régióban, részben pedig azért, sok ország fő fegyverszállítójává válnak - írja az Infostart.

Kikelt Putyin ellen négy orosz politikai vezető: itt az idő felelősségre vonni az elnököt

Kikelt Putyin ellen négy orosz politikai vezető: itt az idő felelősségre vonni az elnököt

Közjogi felelősségre-vonási eljárást kérvényezett Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen négy jelenleg is hivatalban lévő orosz politikai vezető. A hivatalnokok szerint az ukrajnai „különleges műveletnek” katasztrofális következménye volt az orosz gazdaságra, biztonsági helyzetre és emberéletekre nézve, ezért el kell számoltatni az orosz vezetőt. A hatóságok mind a négy politikai vezető ellen eljárást indítottak.

Elindult a II. Erzsébetet búcsúztató egyhetes gyászmenet

Elindult a II. Erzsébetet búcsúztató egyhetes gyászmenet

Megérkezett vasárnap kora este a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj Edinburghba, Skócia fővárosába. A menet a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából indult. Ezzel több mint egyheti búcsúszertartás-sorozat vette kezdetét, amelynek végső aktusaként szeptember 19-én, a London nyugati határában fekvő Windsorban helyezik végső nyugalomra a volt uralkodót.

Putyin katasztrofális következményekre figyelmeztette Macront

Putyin katasztrofális következményekre figyelmeztette Macront

Katasztrofális következményekkel járhatnak a zaporizzsjai atomerőmű elleni rendszeres ukrán támadások, Kijevre befolyást kell gyakorolni a befejezésük érdekében - közölte vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal.

Már csak 50 kilométerre vannak az ukrán erők az orosz határtól

Már csak 50 kilométerre vannak az ukrán erők az orosz határtól

Az ukrán csapatok folytatják az Oroszország által megszállt területek felszabadítását: szeptember eleje óta több mint háromezer négyzetkilométer került vissza Ukrajna ellenőrzése alá, Harkiv irányában pedig nemcsak dél és kelet, hanem észak felé is elkezdtek haladni, és már ötven kilométerre vannak az ukrán-orosz államhatártól - számolt be Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Gyásznapot tart India

Gyásznapot tart India

Vasárnap gyásznapot tartanak Indiában a néhai II. Erzsébet emlékére.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.