Globál

Már ezer fölött az afganisztáni földrengés áldozatainak száma

Már ezer fölött az afganisztáni földrengés áldozatainak száma

Ezer fölé nőtt a kelet-afganisztáni Paktika tartományban és környékén történt földrengés halálos áldozatainak száma a hatóságok csütörtöki összesítése szerint, a mentés továbbra is nagy erőkkel folyik, több ország segítséget ajánlott fel.

Jelentősen gyengítené az EU-t a kormánypárti képviselők új javaslata

Jelentősen gyengítené az EU-t a kormánypárti képviselők új javaslata

Kormánypárti képviselők egy határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely kijelölné, hogy a kabinetnek milyen álláspontot kellene képviselni az Európai Unió jövőjéről szóló tárgyalásokon. Noha a dokumentum elfogadása esetén sem bírna kötelező érvénnyel, a benne foglalt javaslatok egy jelentős része az uniós integráció gyengítését tűzné ki célul.

Hivatalosan európai uniós tagjelölt lehet Ukrajna és Moldova

Hivatalosan európai uniós tagjelölt lehet Ukrajna és Moldova

Döntő pillanathoz érkeztünk, az Európai Tanács európai uniós tagjelölti státuszt fog adni Ukrajnának és Moldovának, és egyértelmű jelzést fog küldeni az európai perspektíváról Grúzia (Georgia) számára is – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács vezetője.

Félelmetes tetőponthoz ér a kulcsfontosságú területért folytatott csata

Félelmetes tetőponthoz ér a kulcsfontosságú területért folytatott csata

Volodimir Zelenszkij elnök szerint Moszkva masszív légi és tüzérségi támadásainak célja az egész Donbasz régió elpusztítása, és sürgette Ukrajna szövetségeseit, hogy gyorsítsák fel a nehézfegyverek szállítását, hogy Oroszországgal felvehessék a harctéren a versenyt. Ukrajna szerint "félelmetes tetőpontjához" ér a két donbaszi városért, Szeverodonyeckért és Liszicsanszkért folytatott csat.

Pattanásig feszült a helyzet egy apró orosz terület körül – Ez lesz, ami végül egymásnak ugrasztja a NATO-t és Moszkvát?

Pattanásig feszült a helyzet egy apró orosz terület körül – Ez lesz, ami végül egymásnak ugrasztja a NATO-t és Moszkvát?

Régóta téma biztonságpolitikai szakértők körében, hogy Kalinyingrád egyfajta gyújtópontja lehet egy szélesebb, NATO és Oroszország közti konfliktusnak; most úgy tűnik, valóban növekszik a régióhoz köthető feszültség, amiért Litvánia részben blokkolja az áruforgalmat az orosz exklávéba. Oroszország a szokásos fenyegetőzésen túl már állítólag rakétatámadások kivitelezését gyakorolja Litvánia ellen, a napokban pedig egy katonai helikopter is berepült a térségben található Észtország légterébe. Vajon Kalinyingrád kérdése lesz az, ami eszkalálja a konfliktust Oroszország és a NATO közt? Meddig mehet el az orosz fenyegetőzés? Nézzük.

Hírszerzési jelentés: ezért javul az orosz erők teljesítménye

Hírszerzési jelentés: ezért javul az orosz erők teljesítménye

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma reggel friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról. A jelentésből kiderült, hogy valószínűleg a közelmúltbeli egységmegerősítésnek és a heves tűzkoncentrációnak köszönhető az orosz erők javuló teljesítménye a kulcsfontosságú liszicsanszki területen.

Megbukott a bolgár kormány

Megbukott a bolgár kormány

Megbukott Kiril Petkov bolgár miniszterelnök kisebbségi kormánya a parlament szerdai szavazásán, amelyet élőben közvetített a bolgár közszolgálati televízió.

Kaczynski megy, új miniszterek jönnek

Kaczynski megy, új miniszterek jönnek

Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi minisztert nevezte ki szerdán kormányfőhelyettesnek Andrzej Duda lengyel elnök, aki egyúttal három új tárca nélküli minisztert is beiktatott.

Kikosarazták Macront az ellenzéki pártok vezetői

Kikosarazták Macront az ellenzéki pártok vezetői

Emmanuel Macron francia államfő folytatta szerdán a konzultációkat a parlamenti pártok vezetőivel a nemzetgyűlési választások eredménye miatt kialakult politikai patthelyzet feloldására. Az elnök által előző nap fogadott pártvezetők többsége visszautasította egy nemzeti egységkormány lehetőségét.

Török vétó, fokozódó szír konfliktus, mozipiac a járvány után

Török vétó, fokozódó szír konfliktus, mozipiac a járvány után

Ma délután 5 órakor új adással jelentkezik a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastje. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy Erdogan török elnök katonai offenzívát helyezett előtérbe Szíriával szemben, amellett persze, hogy Svédország és Finnország NATO csatlakozását is blokkolja. A támadás célpontjai a török határhoz közeli, kurdok lakta területek lehetnek. Ez a háború azonban sem az Egyesült Államoknak sem Oroszországnak nem jönne jól jelenleg, így a nagyhatalmak ebben a kérdésben közös nevezőre helyezkedhetnek. Ezután a járvány által sokáig kényszerszünetet töltő Cinema City mozihálózat marketing igazgatóját kérdezzük arról, visszatért-e az élet a mozikba, konkurenciát jelentenek-e a streaming szolgáltatók, és hogy melyek a legjobban várt filmek a nyáron.

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét

Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. A brazil férfi 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője szerdán Budapesten.

Válsághelyzetet hirdettek ki Olaszországban

Válsághelyzetet hirdettek ki Olaszországban

Olaszországban elsőként a középső térségben található Emilia-Romagna tartomány nyilvánított válsághelyzetet a rendkívüli aszály miatt, miközben szerdától újabb hőhullám éri el az országot negyven Celsius-fok feletti hőmérséklettel. Milánó érseke az esőért tart imádságot.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.