Katonai parádéval ünnepelnék Donald Trump születésnapját? – Megszólalt a Fehér Ház
Globál

Katonai parádéval ünnepelnék Donald Trump születésnapját? – Megszólalt a Fehér Ház

Portfolio
A Washington City Paper című helyi lap vasárnap arról számolt be, hogy az amerikai fővárosban katonai parádét terveznek június 14-ére, ami éppenséggel egybeesik az amerikai hadsereg és Donald Trump születésnapjával is. A Politico szerint azonban a Fehér Ház hétfőn cáfolta a hírt, noha helyi tisztviselők már kapcsolatba léptek a szövetségi kormányzattal az ünnepség kapcsán.

Muriel Bowser, Washington D. C. demokrata párti polgármestere és Takis Karantonis, a virginiai Arlington megye tanácselnöke hétfőn még megerősítette a kormányzat tisztviselőivel folytatott megbeszéléseket a nyári katonai parádéról.

Bowser elmondta,

a kezdeti fázisban lévő tervek látszólag egy katonai parádét irányoznak elő a Pentagontól egészen a Fehér Házig,

ám megjegyezte, a nehézgépjárművek valószínűleg milliós károkat okoznának Washington utcáiban. Ez egyébként már akkor felmerült aggályként, amikor Donald Trump az első ciklusában felvetette az ötletet.

Az aggodalom azonban korai lehet, a Fehér Ház ugyanis azt közölte,

semmilyen katonai parádé sincs naptárba véve.

Első ciklusa idején Trump azután utasította a Pentagont egy washingtoni katonai parádé rendezésének megvizsgálására, hogy 2017 júliusában Emmanuel Macron francia elnök társaságában szemtanúja volt a Bastille-napi ünnepségeknek Párizsban.

Nem tudom. Meg kell próbálnunk felülmúlni

- nyilatkozta akkor Trump, de egyelőre nem valósult meg az ötlet.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet