A koalíciós programot a NEOS küldöttgyűlése a voksok több mint 94 százalékával hagyta jóvá, amivel elhárult az utolsó akadály is, hogy a liberális párt részt vehessen a következő kormányban, amelyet Alexander Van der Bellen államfő már akár hétfőn reggel beiktathat, míg a kormányprogram ismertetésére pénteken kerülhet sor az osztrák parlamentben.
Az ÖVP és az SPÖ elnöksége már február 28-án meghozta a vonatkozó döntéseket jóváhagyva a leendő miniszterek listáját is.
A 2024 őszén tartott választásokon a Herbert Kickl vezette, jobboldali Osztrák Szabadságpárt szerezte a legtöbb szavazatot, de az államfő végül nem Kicklt bízta meg kormányalakítással, hanem a jobbközép néppártot vezető Karl Nehammert.
Az ÖVP, az SPÖ és a NEOS első koalíciós tárgyalásai kudarccal végződtek, és ezt követően a köztársasági elnök az FPÖ vezetőjét kérte fel, hogy alakítson kormányt, de az Osztrák Szabadságpártnak nem sikerült megállapodnia a néppárttal a kormányalakításról, és ez után kezdett ismét koalíciós egyeztetéseket az ÖVP, az SPÖ és a NEOS.
Címlapkép forrása: Michael Gruber/Getty Images