Gazdaság

Mi változott egy év alatt a konvergencia-programban? (3.)

Ma délután tette közzé honlapján a Pénzügyminisztérium Magyarország idei évi frissített konvergenciaprogramját, amely az államháztartási deficitpálya terén nem, míg a bruttó államadósság várható alakulásában jelentős eltéréseket mutat az egy évvel ezelőtt közzétett hasonló dokumentumhoz képest. A kormány továbbra is a gazdasági növekedési ütem érdemi gyorsulását reméli 2008-tól és úgy látja, hogy idén és jövőre lényegesen gyorsabb a pénzromlás éves üteme, mint azt tavaly ilyenkor gondolta. Figyelemre méltó, hogy most lassabb lakossági fogyasztásnövekedéssel számol a kabinet 2008-2010 között, azaz a választásokat megelőző években, mint tavaly decemberben amellett is, hogy az államháztartás elsődleges egyenlegének várható többletével kapcsolatos előrejelzések kissé csökkentek (a GDP arányában). Aki a 2009-es adóváltozások költségvetési hatását igyekszik kitalálni a Pénzügyminisztérium által közzétett számokból, annak jelezzük: a 2008 utánra vonatkozó fontosabb makromutatók változatlan adórendszert feltételezve készültek.

Jelentősen csökkentek az amerikai építőipari kiadások (2.)

Negatív meglepetést okozott a mai amerikai makroadatok sorában az építőipari kiadások váratnál nagyobb csökkenése. A Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint októberben ezen kiadások 08%-kal estek vissza, míg a piac 0.3% körüli csökkenésre számított. A tárca a szeptemberi 0.2%-os bővülési adatot nem változtatta. Éves szinten az építőipari kiadások 0.6%-kal csökkentek.

Váratlan ugrás a chicagoi BMI-ben (2.)

Az októberi 49.7-ről 52.9 pontra emelkedett a chicagoi beszerzési menedzser index értéke novemberben, szemben a piac által várt 50.5 pont körüli növekedéssel. Az index emelkedése döntő részben a termelési, illetve a foglalkoztatottsági alindexek javulásának volt köszönhető.

Mérsékelten nőtt a vásárlási hajlandóság az USA-ban (3.)

A vártnál 0.1 százalékponttal lassabban 0.3%-kal nőttek havi alapon októberben az amerikai személyes kiadások. Ez arra utal, hogy a pénz- és tőkepiaci turbulencia következtében továbbra is érezhető a vásárlási hajlandóság visszaesése. Az amerikai személyes jövedelmek emelkedése pedig 6 hónap óta októberben volt a legalacsonyabb.

Váratlanul jó lengyel növekedési adat

A várakozásokhoz képest magasabb volt a lengyel gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben, az előzetes becsléseknél 0.4 százalékponttal erősebben 6.4 százalékkal bővült Lengyelország gazdasága.
A kedvező adat az erőteljes belföldi keresletnek (7.4%), és a befektetések dinamikus emelkedésének köszönhető.

Jövő héttől a világ csaknem összes valutáját jegyzi az MNB

A Magyar Nemzeti Bank decembertől kibővíti a hivatalos devizárfolyam-lapján nem szereplő, egyéb árfolyamok listáját. A változással a jegybank havonta egyszer a világ közel valamennyi devizájára közöl forintárfolyamot.

Veres: nem indokolt a fiskális és a monetáris szigor párhuzamos jelenléte

Egy ország gazdasági növekedését erősen visszafogja, ha egyszerre van jelen a monetáris és fiskális szigor - mondta Veres János pénzügyminiszter a Gazdasági Rádió ma este 6 órakor kezdődő Nap Vendége műsorának felvételén. A pénzügyminiszter a fiskális szigor fennmaradását ígérte 2008-ban és jövő év végéig ennek következtében akár egy százalékpontos kamatcsökkentést is elképzelhetőnek tart.

90 dollár alatt az olajár!

Nem tartott sokáig a Kanadából amerikai finomítók felé tartó olajvezetékek tegnapi leállítása miatti olajárdrágulás, a fekete arany árfolyama délutánra már a 90 dolláros szintek alá csúszott vissza. A WTI januári határidős árfolyama 1.5%-os mínuszban tartózkodik. Miután másodszorra sem sikerült az árfolyamnak az elmúlt hetekben 100 dollár fölé kerülni, folyamatos lejtmenet tapasztalható a piacon.

Jövőre véget érhet az aranykor

A tegnapi 1.6%-os csökkenést követően 0.4%-kal korrigált ma vissza az arany azonnali árfolyama. A befektetői optimizmust árnyalja, hogy a Goldman Sachs elemzői szerint véget érhet 2008-ban az aranykor a nemesfémpiaci (emelkedésre spekuláló) befektetők számára.

Megállapodott a koalíció az egészségbiztosítási reform részleteiről

Miután tegnap este arról érkezett hír, hogy közel a megállapodás a koalíciós pártok magas rangú képviselői között az egészségbiztosítási reform részleteiről, ma reggel a Népszabadság és a Népszava is azt jelentette: megszületett a hónapok óta várt megállapodás. Erről konkrétumokat hétfőn tudhatunk meg.

Tovább erősödött a forint, csúcsdöntő hangulatban a cseh korona

A reggeli stabil 254.30 körüli nyitást követően közel egy egységgel erősödött a forint az euroval szemben és bő két hetes csúcsra jutott. A cseh korona ma már a második egymást követő napon döntött történelmi csúcsot a közös európai fizetőeszközzel szemben. A térség többi devizája is erősödött, mely alapvetően Ben Bernanke Fed-elnök tegnap esti beszédének üzenetével függ össze, annak alapján ugyanis most már szinte biztosra veszik a befektetők, hogy december közepén újabb Fed kamatvágás lesz.

Bizakodó multik, borúlátó kisvállalatok

A nagyvállalatok hangulata jelentősen javult, a kis-és középvállalkozások viszont borúlátóbbak lettek novemberben - derül ki az Ecostat kutatóintézet konjunktúraindexeiből.

Nem tartott sokáig a tegnapi szárnyalás az olaj piacán

A tegnapi 0.4%-os emelkedést követően eddig szintén 0.4%-os pluszban tartózkodik a WTI januári határidős árfolyama. A Kanadából Amerikába tartó Enbridge olajvezetéken mostanra ismét visszaállt a kínálat, így a befektetők ismét az OPEC jövő heti ülésére fókuszálhatnak.

6.5 éves csúcsra ugrott az eurozóna inflációja! (3.)

Novemberben a várakozásoknál jobban, 0.4 százalékponttal 3 százalékra emelkedett az eurózóna éves inflációja, ami 6.5 éves csúcsnak felel meg. Az elemzőket feltehetően nem lepte meg teljesen az adat, mivel a legfrissebb konszenzus már 2.9 százalékos áremelkedési várakozást tükrözött (az egy héttel ezelőtti konszenzus még 2.7 százalékot vetített előre).

Miért pánikol a világ? 3. rész - Amerika lehetséges válasza a válságra

Az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiinduló problémák augusztusra egy globális likviditási és hitelválsággá terebélyesedtek, és bár az első pánik mára elmúlt, a piacok továbbra sem funkcionálnak tökéletesen. Sőt, az elmúlt hetekben sok piaci szegmensben újra kiújultak a feszültségek. A krízis kapcsán az elmúlt időszakban a figyelem középpontjába került a monetáris politika és az eszközár buborékok kapcsolata. A jelenséget és a lehetésges kimenteket a CIB Bank szakértői segítségével tekintettük át - ezúttal Trippon Mariann osztja meg gondolatait az olvasókkal.

Hogyan alakulnak az amerikai személyes kiadások? (USA előzetes)

Ma délután félháromkor kerül nyilvánosságra a legfrissebb jövedelmi és fogyasztási kiadási jelentés az Egyesült Államokban, amely tartalmazza a jegybankárok által szorosan figyelt maginflációs mutatót is. Háromnegyed négykor jelenik meg a chicagoi beszerzési menedzser index, illetve négy órakor az építőipari statisztika.

Erősödött az árnyomás az ipari szektorban

Októberben jelentősen, 0.8 százalékkal emelkedtek az ipar belföldi értékesítési árai. Ennél is magasabb 1.1 százalékos volt a feldolgozóiparban jegyzett árszintemelkedés. Utoljára tavaly nyáron mért ilyen magas indexeket a Központi Statisztikai Hivatal.

Eldőlt, hogy mennyivel drágulnak a közműszolgáltatások Budapesten

A szemétdíj, a csatornadíj és a szennyvízszippantás tarifája jóval az infláció feletti mértékben emelkedik jövőre a Fővárosi Közgyűlés tegnapi döntése értelmében. A BKV-tarifák és a vízdíj emeléséről szóló döntést elhalasztották.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.