Gazdaság

Elkerülhetetlen az amerikai válság

Az elmúlt hetek során egyre súlyosabbá váltak az augusztusban kirobbant hitelpiaci és likviditási problémák. A világ fejlett gazdaságaiban folyamatosan szélesedik a bankközi kamatok és a jegybanki irányadó ráták közötti különbözet, ami a kockázatvállalási hajlandóság gyengülésére és a partnerek közötti bizalmatlanság erősödésére utal. Szakértők szerint tekintettel a válság tovagyűrűző hatásaira és az esetleges recesszió bekövetkezésének növekvő valószínűségére pusztán monetáris politikai eszközökkel nem lehet sikeresen kilábalni a jelenlegi helyzetből. Elemzők úgy vélik, hogy a recesszió elkerülhetetlen, a jegybankok lépései pedig mindössze azt befolyásolhatják, hogy az milyen hosszan tart majd.

Lefelé módosította növekedési prognózisát a Fed

A hitelpiaci válság erősen visszavetheti a gazdaság növekedését és jelentős mértékű kamatcsökkentést tehet szükségessé - derül ki a Fed legutóbbi, december 11-i ülésének jegyzőkönyvéből, melyet tegnap este tettek közzé.

Csökkenhet a foglalkoztatottság bővülése (USA-előzetes)

Ma délután negyed háromkor a pénteki amerikai kormányzati munkaerőpiaci felmérés lényeges előrejelző indikátora az ADP decemberi jelentése lát majd napvilágot, majd fél háromkor a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma jelenik meg. Négy órakor pedig az ipari megrendelések novemberi alakulását teszik közzé.

KSH: szeptemberig 6%-os deficit jött össze a kormányzati szektorban

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2007. III. negyedévben a kormányzati szektor hiánya 309.1 milliárd Ft volt, ami a GDP 4.9%-át jelenti - tette közzé első alkalommal az ilyen tartalmú jelentését a Központi Statisztikai Hivatal. A kormányzati szektor 2007. I-III. negyedévi hiánya 1124.9 milliárd Ft, a GDP 6%-a volt.

Veres: 6% alá süllyedt 2007-ben a büdzsé hiánya

Amiatt, hogy a gazdasági társaságok vártnál nagyobb összegű adót fizettek be feltöltésként decemberben, és jobban alakultak a személyi jövedelemadó, illetve járulékbevételek is, nem éri el az eddig hivatalosan bejelentett 6%-os célt a GDP arányában a 2007-es uniós szemléletű államháztartási hiány - mondta el az MTI-nek adott tegnapi interjújában Veres János. A pénzügyminiszter szerint a 2008-as költségvetés kiegyensúlyozott, nem tartalmaz jelentősebb feszültségeket egyik nagy szociális ellátórendszer terén sem, és reális a 2.8%-os gazdasági növekedési előrejelzés.

Mindenki a nemesfémet akarja? - Új csúcs az aranypiacon!

A közel 3%-os erősödést követően soha nem látott, 857 dolláros szinten tartózkodik az arany azonnali árfolyama. A nemesfém árfolyama december közepén kezdett erősödésbe maga mögött hagyva a napokkal azelőtt kialakított sávot, és a dollár további gyengülése, valamint az olaj árfolyamának csúcsdöntése lehetővé tette, hogy második próbálkozásra áttörhesse az 1980 januárban felállított 850 dolláros csúcsértéket.

Forr a világ - 100 dolláron az olaj! (4.)

A nyitást követő 3.7%-os emelkedéssel megütötte a 100 dolláros szintet a NYMEX-en jegyzett februári lejáratú határidős nyersolaj árfolyama, mely egyben új rekordot is jelent a fekete arany árfolyamának életében. Ezt követően már megjelentek a profitrealizálók, aminek hatására az árfolyam a tegnapi zárószintig, 99 dollárig csorgott le.

Holnaptól az amerikai elnökválasztásra figyel a világ

Minden eddiginél korábban, már január 3-án kezdetét veszi az amerikai elnökválasztási folyamat. Elsőként Iowa választópolgárai szerveződhetnek csoportokba pártpreferenciájuknak megfelelően, majd nyílt vitában nevezhetik meg jelöltjeiket az amerikai elnökválasztásra. A folyamat mint az legutóbb négy éve is történt, meghatározó lehet az egész választás kimenetelére.

Enyhén emelkedtek az amerikai építőipari kiadások

Enyhe pozitív meglepetést okozott az amerikai építőipari kiadások emelkedése. A Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint novemberben ezen kiadások 0.1%-kal nőttek, míg a piac 0.4% körüli csökkenésre számított. A tárca az októberi -0.8 százalékos értéket -0.4 százalékra módosította. Éves szinten az építőipari kiadások 0.1%-kal csökkentek.

Drasztikusan romlott az amerikai feldolgozóipar teljesítménye (3.)

A várakozásoknál jelentősen rosszabb teljesítményt mutatott az amerikai feldolgozóipar decemberben. A szektor szakembereinek megkérdezése alapján mért ISM-index 47.7 pontra csökkent a novemberi 50.8 után. A decemberi érték 2003. áprilisa óta a leggyengébb teljesítményt jelenti.

Musharraf beszédére figyelnek a piacok

A pakisztáni választási bizottság a választások időpontjának elhalasztásáról döntött ma, tekintettel az ellenzéki politikus, Benazir Bhutto ellen elkövetett merényletet követő zavargásokra. A választási bizottság január 8-áról február 18-ára halasztotta el a választások időpontját.

Élénkült decemberben a magyar feldolgozóipari aktivitás

A novemberi 51.0-ről 52.4 pontra nőtt decemberben a feldolgozóipari beszerzési menedzser index (BMI) főként az új megrendelések, a termelési mennyiség és a foglalkoztatás alindexek érdemi emelkedése következtében - jelentette a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Mindazonáltal a most decemberi érték alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi (53.9), és elmarad az előző három év azonos hónapjaiban mért értékek átlagától (53.3) is.

Már Cipruson és Máltán is euróval fizethetünk

Tegnaptól Cipruson és Máltán is az euro lett a hivatalos fizetőeszköz, így az eurozóna tagállamainak száma 13-ról 15-re bővült. Ciprus és Málta további 8 taggal együtt 2004-ben csatlakozott az európai unióhoz, melyek közül először Szlovénia vezette be az eurot 2007. januárjában.

Mérsékelt visszaesést mutat az eurozóna feldolgozóipara (2.)

Az előzetes adatnál (52.5 pont) kisebb mértékben 52,8-ról 52.6 pontra csökkent decemberben az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe, ami enyhe romlás ez előző hónaphoz képest. A BMI tehát továbbra is 50 pont (a bővülés és a zsugorodás határvonala) felett van, ami a gazdasági aktivitás mérsékelt gyorsulását jelzi.

Tovább erősödik az euro szerepe

Az elmúlt hónapok során tovább emelkedett az euro aránya a nemzetközi devizatartalékokon belül, 2007. harmadik negyedévében elérte a 26.4 százalékot - áll a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb jelentésében.

Veres: örülök a változásnak a Fidesz hozzáállásában

"A költségvetési politika szigorú marad, nem látok lehetőséget, hogy lazítsunk" - hangsúlyozta a 2008-as fiskális politikai kilátásokkal kapcsolatban a Napi Gazdaságnak adott év eleji, ma megjelent interjúban Veres János. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a 2007-es jelentős államháztartási deficitlefaragás után sem "állunk meg a hiánycsökkentéssel, további, a GDP 2 százalékának megfelelő egyensúlyjavulással számolunk" 2008-ra. Jelezte hogy "leghamarabb 2008 végén gondolkodhatunk el az (euro)csatlakozási határidőn", mivel "2009-ben teljesítjük a legfontosabb (maastrichti) kritériumokat" (az államháztartási hiányra és az államadósságra utalt).

Ma újabb ingatlanpiaci adat érkezik (USA-előzetes)

Ma délután négy órakor a feldolgozóipari ISM-index decemberi és az építőipari kiadások novemberi alakulásáról érkezik adat az Egyesült Államokból. Az ingatlanpiaci adatokat az elmúlt időszakban különös figyelemmel kísérte a piac, így a feldolgozóipari hangulattal együtt mindkét mutató piacmozgató lehet.

Kritikák a 2009-es áfaemelési javaslatra

Nem reális opció Magyarország számára az áfaemelés, mivel az utóbbi időben kezd beragadni az inflációs ráta, és ezzel a lépéssel még távolabbra kerülne a háromszázalékos jegybanki cél elérése - fejtette ki Heim Péter a Versenyképességi Kerekasztal közelmúltban közzétett, adórendszer-átalakítási javaslataival kapcsolatban a Világgazdaságnak. Az Aegon Magyarország Alapkezelő vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy bár a járulékcsökkentés mindenképpen hasznos lenne versenyképességi szempontból, de ennek fedezetét a kiadások lefaragásával kellene előteremteni.

Rövid, de sűrű héttel indul az újév

Az újév első napjaiban jóval több makrogazdasági adat lát majd napvilágot mint a két ünnep között. A hazai és a régiós hírek tekintetében nem várhatók különösebb izgalmak, míg az eurozónában és a tengerentúlon több olyan adatot is publikálnak, melyeket a piac különös figyelemmel kísér.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.