Gazdaság

PM: nem nagy gond a 22 mrd-os "bevételkiesés" a megbukott kormányzati negyed miatt

Mintegy 30 milliárd forintos bevétele származott volna idén az államháztartásnak abból, hogy a kormányzati negyedbe költöző minisztériumi épületeket eladják, miközben idén 8.2 milliárd forintnyi kiadással számolt a költségvetés a Nyugati pályaudvar mögé tervezett komplexum építése kapcsán. A 22 milliárd forintnyi költségvetési egyenlegromlás nem okozhat komolyabb gondot, ha a tervek szerint folyik idén a költségvetési gazdálkodás és egyéb bevételek terven felül teljesülése mérsékelheti a bevételkiesést - vélik a Pénzügyminisztériumban a Népszabadság beszámolója szerint.

Már 2007. negyedik negyedévében csökkent az amerikai GDP?

Miközben a legutóbbi elemzői konszenzusok 1-1.5% közötti évesített negyedéves GDP-növekedést jósolnak a 2007. október-december közötti időszakra, addig az Energy Information Administration (EIA) washingtoni kormányügynökség szerint 0.1%-os csökkenés következhetett be. Az EIA a magas energiaárak, a hitelválság és a megugró élelmiszerárak erős növekedésvisszafogó hatása miatt becsli az USA GDP-jének zsugorodását a tavalyi negyedik negyedévre.

Újabb Gyurcsány-Simor egyeztetés volt tegnap

A decemberi 19-i konzultációt tegnap újabb követte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András jegybankelnök között. Tegnap szűkkörű szakértői egyeztetésre került sor - közölte a Napi Gazdasággal a jegybank sajtóosztálya, de érdemi információ nem áll rendelkezésre az érintett témákról.

Simor: indokolt volt az óvatosság

A tegnap közzétett államháztartási adatok, a vártnál is kisebb hiány nemcsak a nemzetközi megítélésünkre van jó hatással, de a jövőbeni gazdasági kilátásainkra is - jelentette ki szerdán Simor András a Gazdasági Rádió Nap Vendége műsorában.

Kóka: lenne a fedezet az adócsökkentésre

Mintegy 100-200 milliárd forintos megtakarítási lehetőséget lát az SZDSZ az állami működési kiadások terén; ez, illetve a feketegazdaság elleni küzdelemből befolyó többlet állami bevételek lehetőséget adnának az adóterhelés mérséklésére - hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatóján Kóka János.

Jelentős mértékben csökkenő nyersolajkészlet, de...

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal az elmúlt heti olajkészletek alakulására vonatkozó adatokat. Ezek alapján a nyersolajkészletek 6.8 millió hordóval csökkentek, a benzinkészletek 5.3 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 1.5 millió hordóval kerültek feljebb.

A társasági adókulcs csökkentésére készülnek a lengyelek

Lengyelországban 15 százalékra csökkenhet a társasági adókulcs - nyilatkozta ma Gomulka, lengyel pénzügyminiszter helyettes. A kormánypárt vezető közgazdásza, Chlebowski is elképzelhetőnek tartja a jelenlegi 19 százalékos kulcs 4 százalékpontos csökkentését, de a 10 százalékos vagy még egy annál is alacsonyabb társasági adót sem tart kizártnak.

Kezeket a billentyűzetre, szemeket a monitorra! - Jönnek a készletadatok

Az olaj (WTI) februári határidős árfolyama a tegnapi emelkedést követően a 96 dolláros szint felett tartózkodik, a befektetők többsége a mai amerikai olajkészlet adatokat várja. Van is mire figyelni, hiszen a nyersolajkészletek nyár közepén meginduló apadása egyre csak gyorsul, így a készletek utoljára két évvel ezelőtti szinten tartózkodnak.

Euro céldátummal kellene összekötni a 2009-es adóreformot (Mazars Metrum)

Középtávú célra, eurobevezetési céldátumra lenne szükséges felfűzni a magyar gazdaságpolitikát és benne a 2009-re tervezett adóügyi intézkedéscsomagot, mert ez vezet kiszámíthatósághoz, átláthatósághoz - hangsúlyozta egy ma délelőtti sajtóbeszélgetésen Szmicsek Sándor, a Mazars Metrum partnere. Magyarország ötödik legnagyobb könyvvizsgáló cégének adószakértője úgy látja, hogy az időzítés szempontjából bár nem a legalkalmasabb a 2009-es év az adórendszer átalakításához, de a versenyképességi, tőkevonzó képességi problémák miatt rendkívül fontos és sürgős lenne. Felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországot célzó külföldi működőtőke-befektetési, illetve a vállalatfelvásárlási és összeolvadási tranzakciók területén komoly aktivitáslassulást látnak (ennek csak részben oka az amerikai subprime-válság hatása). A Mazars Metrum szakértői úgy látják, hogy az adórendszerbeli változtatások érdemben enyhíteni tudnának ezen problémákon.

Kína kiterjesztette a hatóságilag szabályozott áruk körét

Az emelkedő inflációs nyomásra való tekintettel átmeneti intézkedések bevezetésére készül a kínai kormány - egy mai bejelentés szerint. Az emelkedő élelmiszerárak miatt Kínában 11 éves csúcsra szökött az infláció, ami társadalmi feszültségeket generálhat.

Meglepő hír a német iparról

A várakozásokkal ellentétben 0.9 százalékkal csökkent novemberben a német ipari termelés, míg az elemzők 0.5 százalék körüli bővülésre számítottak. A feldolgozóipar, az energiaszektor és az építőipar egyaránt visszaesést jelzett. A német gazdasági tárca az októberi -0.3 százalékos értéket 0.1 százalékra módosította.

Emelkedett az eurozóna növekedési üteme - háttérben a kedvező francia adat

A felülvizsgált adatok szerint tavaly július és szeptember között 0.8 százalékkal emelkedett az eurozóna növekedési üteme 2007. második negyedévéhez viszonyítva, míg az első becslés szerint ennél némileg alacsonyabb, 0.7 százalékos volt a bővülés. Az éves alapon mért növekedési ráta első becslése megegyezik a felülvizsgált értékkel, 12 hónap alatt 2.7 százalékkal nőtt az eurozóna GDP-je.

Év végére megugrott a cseh infláció

Decemberben a várakozásoknál nagyobb mértékű 5.4 százalékos átlagos éves inflációt mértek Csehországban. Ez a cseh fogyasztói árak igen erős emelkedését jelzi, 2007 elején 1.3 százalékon állt a mutató értéke.

Hova ez a száguldás? - Közel 900 dolláron az arany ára

A tegnapi 2.3%-os emelkedést ma újabb vételek követték az arany piacán, melynek hatására a nemesfém árfolyama 891 dolláros új történelmi csúcsot állított fel. A 900 forintos lélektani szinthez közeledve már megjelenhetnek a profitrealizálók is, azonban a hangulat eddig töretlenül optimista a piacon.

Pete Péter kapta az MNB Popovics-díját

Pete Péter egyetemi tanárnak, az ELTE-n induló közgazdasági képzés vezetőjének ítélte a Magyar Nemzeti Bank a 2007-es Popovics-díjat. A Magyar Nemzeti Bank első elnökéről, Popovics Sándorról elnevezett kitüntetést minden évben olyan gazdasági szakembernek ítéli oda a jegybank, aki kiemelkedően járult hozzá a magyar közgazdasági gondolkodás fejlődéséhez.

Foggal-körömmel ragaszkodnak fogyasztási szintjükhöz a magyar háztartások

Négy év után 2007-ben fordult elő ismét, hogy két egymást követő negyedévben nagyobb mértékben nőttek a lakosság pénzügyi kötelezettségei, mint követelései, azaz negatív volt a lakosság nettó megtakarítása - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi számlák statisztikájából. A magyar háztartások 2007. július és szeptember között összességében szinte nem tudtak készpénzt és betéteket felhalmozni, amire a kamatadó 2006. szeptemberi bevezetésének hatásától eltekintve négy és fél éve nem volt példa. Feltehetően csak átmeneti, mégis kedvezőtlen jelenség, hogy a tavalyi harmadik negyedévben ismét nőtt az államháztartás finanszírozási igénye a GDP arányában, és a beruházási, illetve gazdasági növekedési kilátások szempontjából negatív fejlemény, hogy a vállalatok nettó finanszírozási igénye jelentősen mérséklődött a negyedév során.

India berezelt a 150 dolláros olajár prognózis miatt

A korábbi napok csökkenését követően tegnap 1.3%-kal, ma pedig 0.5%-kal került feljebb a fekete arany árfolyama. Miközben az amerikai részvénypiacok szakadatlan esnek, az olajpiaci befektetők a múlt heti olajkészletek további apadására spekulálnak, mely árfelhajtó tényezőként hat.

Újabb többletes hónap a külkermérlegben - jelentős exportlassulás

Egymást követően három hónapban is érdemi többlettel zárt 2007. novemberében a magyar külkereskedelmi mérleg, aminek hatására még tovább esett a 2007-es összesített deficit. A külső konjunktúra lassulásának jelei kezdenek megmutatkozni, másfél éve nem volt arra példa, hogy az éves exportnövekedésünk üteme 10% alatti legyen, igaz ehhez a bázishatás is hozzájárult.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.