Gazdaság

Obama átvette a vezetést

Négy előválasztáson, a két virginiain és a két fővárosin már végeredményt hirdettek. A demokratáknál Barack Obama két elsöprő győzelmet tudhat maga mögött. Virginiában 63-36-ra, Washington D. C.-ben 76-24-re nyert. John McCainnek kicsit nehezebb dolga volt Virginiában, de végül 50-41-re nyert, a fővárosban viszont nagyon könnyen, 67-17-re. Marylandban még folyik a szavazatok feldolgozása, a demokratáknál eddig Obama, míg a republikánusoknál McCain vezet.

Fordulat a magyar gazdaság megítélésében - nagy szükség lenne a jó hírekre

Jelentős fordulat állt be a magyar gazdaság tendenciáiban és megítélésében az elmúlt egy évben. A külső környezet romlása mellett mindez kifejezetten rossz hangulatot teremtett, ezért igencsak elkelne, ha a csütörtökön megjelenő inflációs és növekedési adatok jó híreket hoznának.

Kamatemelés helyett sáveltörlés lehet a megoldás? (ING)

A piac egyre nagyobb szükségét látja egy jegybanki kamatemelésnek, de azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hogy valóban ez lehet-e az egyetlen kiút. Az ING Bank elemzői amellett érvelnek, hogy a jelenlegi helyzetben az árfolyamsáv eltörlésének - korábban már több alkalommal is felvetett - ötlete jelentheti a megoldást.

Hatalmas fejlettségbeli különbségek az EU-ban

Óriási fejlettségbeli különbségek vannak mind Magyarországon belül, mind pedig a 27 tagú Európai Unióban - ezt mutatja az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat ma közzétett táblázata, amely az EU 271 régióját veszi górcső alá. Bár az adatok a 2005-ös évre vonatkoznak, a fenti kijelentés a mostani helyzetre is érvényes. Míg Magyarország fejlettsége az uniós átlag kétharmadát sem éri el, Budapest meg is haladja azt - foglalja össze az Index a statisztikák alapján.

Sorolja a kritikákat az EU-Bizottság a magyar konvergenciaprogramról (2.)

Több mint 60 oldalas, külön elemzést tett közzé a napokban az Európai Bizottság szakértői stábja a tavaly november végén beadott magyar konvergenciaprogramról. Ebben az államháztartási deficitlefaragás terén eddig elért eredményekkel kapcsolatos dicséretek mellett számos kritika is benne van; elsősorban a további deficittervekre, a túlzott deficit probléma 2009-ben történő kiküszöbölésére vonatkozóan. A kritikák súlya alapján úgy látszik, hogy a magyar gazdaságpolitika hitelessége a korábban gondoltnál jóval lassabban áll helyre. A bizottság osztja azon külföldi és magyar elemzők aggodalmát, akik szerint a konvergenciaprogramban 2009-től vázolt gazdasági növekedési gyorsulás optimistának bizonyulhat.

A dokumentumot mai ülésén a pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) is megtárgyalta. Az alábbiakban a terjedelmes elemzésből csupán néhány fontosabb momentumot emelünk ki.

Újrarendezi a viszonyokat Gyurcsány - minisztercsere népszavazás előtt

Nyolc hónapig volt az igazságügyi és rendészeti tárca élén Takács Albert egykori ombudsman. A kormányszóvivő keddi bejelentése szerint Draskovocs Tibor váltja a poszton. Takács állítólag gyenge miniszter volt, ez okozta a bukását. Több MSZP-s viszont azért kedvelte, mert a többi miniszterrel ellentétben ő mindig egyeztetett velük - írja az Index. Korábban az elemzők úgy látták, kormányátalakítás a népszavazás után jöhet.

Meglepetés: javul a német gazdasági hangulat

Februárban a várt eséssel ellentétben hat hónap után először emelkedést jelzett a kiemelten figyelt német ZEW intézet gazdasági hangulatindexe, amely a konjunktúrakilátások enyhe javulását vetíti előre. Az index a januári 15 éves mélypontot jelentő -41.6-ról -39.5 pontra emelkedett, míg a piac -42 pont körüli értékre számított.

50 bp-os kamatemelést vár a Goldman Sachs és a Citigroup, forinteladást javasol az UniCredit

Szaporodik az intenzívebb, 50 bp-os kamatemelést várók tábora a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának február 25-i ülésével kapcsolatban. A nagy piaci szereplők közül most a Goldman Sachs és a Citigroup szakértői változtatták várakozásukat: úgy gondolják, hogy egy 50 bp-os monetáris szigorítás (8.00%-ra) lehetne megfelelő lépés a jegybanktól hitelességfokozási célból és a forintesés megállításához.

Borúra ború 2008-ban: Lagymatag gazdaság, makacs infláció (Portfolio.hu-felmérés)

Igen alacsony gazdasági növekedés és a korábbi várakozásoknál is magasabb infláció jellemzi a 2008-as évet - a csütörtökön megjelenő nagy jelentőségű adatok előtt igen pesszimista a piac. A Portfolio.hu felmérése szerint a gazdasági növekedés gyakorlatilag az évtizedes mélypontján maradt 2007 utolsó negyedévében, az infláció pedig csak igen lassan mérséklődik, és még 2009 végén is a jegybanki cél fölött marad.

65 évre emelnék a cseh nyugdíjkorhatárt

Több lépésben 2030-ra 65 évre emelkedhet a nyugdíjkorhatár - döntött "saját szakállára" a cseh kormány, amely a teljes nyugdíjra jogosító szolgálati időt is 25-ről 35 évre emelné. A törvényjavaslatot még el kell fogadnia a cseh parlamentnek is, amelyben a baloldali ellenzék nem támogatja a tervet. A reform keretében fokozatosan átállnak az egyéni előtakarékosságra - írja a Világgazdaság.

Elfogadta a parlament az egészségbiztosítási törvényt

Miután a köztársasági elnök 2007 decemberében megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségbiztosításról szóló törvényt, a kormánypártok 12 újabb módosító indítványt nyújtottak be. Ezek számos szakértő meglátása szerint nem adtak érdemi választ az államfő aggályaira. Mindenesetre a tegnapi második szavazási fordulóban az Országgyűlés 203 igen és 173 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az egészségbiztosításról szóló törvényt.

Nagyobb adócsökkentésben gondolkodik a koalíció, mint kommunikálja

Gyurcsány Ferenc mindkét koalíciós párt frakciójánál járva, "belső körben" mintegy 100 milliárd forinttal nagyobb mozgástérről beszélt az adócsökkentés kapcsán, mint azt a nyilvánosság előtt jelezte (200 milliárd forint) - tudta meg a Világgazdaság. Egyelőre nincs döntés a jövő januárra beharangozott adócsomag méretéről, az pedig egyre inkább látszik, hogy a jogszabályok benyújtása és elfogadása időben egyre későbbre csúszik. Most éppen júniusra ígérik a törvénytervezetek jogerőre emelkedését.

Draskovics igazságügyminiszter lehet

A Népszabadság szerint Takács Albert távozik, és Draskovics Tibor kapja meg az igazságügyi és rendészeti tárcát. Gyurcsány Ferenc kedden átalakíthatja kormányát.

Nem tárgyalt a kamatokról a monetáris tanács (2.)

A monetáris tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - áll a szűkszavú jegybanki közleményben.

Már a régió is lassul? - a baltiak után a bolgárok és a románok következhetnek

Az elmúlt években a kelet-közép európai országok gazdaságát dinamikus növekedés jellemezte, most azonban úgy tűnik, hogy egyre erősebbek a gazdaság lassulására utaló jelek. A balti államokban már most is érezhetők a gazdasági aktivitás gyengülésének jelei, az év hátralevő részében azonban a régió többi országában is lassulás várható - véli a Danske Bank.

Megszólalt az MNB: készek vagyunk a kamatemelésre, ha... (4.)

A legutóbbi, novemberi inflációs jelentésben vázolthoz képest romlottak az inflációs és gazdasági növekedési folyamatok - jelentette ki a Thomson Financial számára adott, röviddel ezelőtt megjelent interjúban Karvalits Ferenc. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a monetáris tanács tagja jelezte azt is, hogy az elmúlt hónapokban mind a teljes, mind a maginfláció magasabb lett, mint azt várták. Az alelnök határozott üzenetet küldött a piacnak azzal, hogy jelezte: készek a kamatemelésre, bizonyos feltételek mellett.

Ismét limittel emelkedett a búza ára - Határ a csillagos ég?

Napi limittel, a soha nem látott 11 dolláros szint fölé emelkedett a búza márciusi határidős árfolyama Chicago-ban. A búza árfolyama hatodik napja emelkedik limittel, miután a várakozások szerint az amerikai búza készletek 60 éve nem látott szintre csökkenhetnek.

Vojnits Tamás ma este 7-től az Arénában

Vojnits Tamás, az OTP Bnktól az Orienshez átigazolt vezető közgazdász lesz az InfoRádió ma este 7 órától kezdődő Aréna című másorának vendége. A téma gazdasági helyzetértékelés lesz. Kérdezzen ön is a szakértőtől!

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.