Gazdaság

A Fidesz népszerűsége még mindig kétszer olyan magas, mint az MSZP-é

Megduplázta támogatottságát a lakosság körében az SZDSZ, így népszerűsége már eléri a két százalékot - derül ki a Tárki legfrissebb felmérésből. Igaz, ez még javában a mérési hibahatáron belül van, ahogy az MDF háromszázalékos eredménye is. A Fidesz népszerűségi indexe még mindig kétszer olyan magas a szavazók között, mint az MSZP-é.

Tovább csökkent a tartós cikkek rendelésállománya (2.)

Áprilisban 0.5 százalékkal csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, míg a piac 1.5 % körüli esésre számított. A márciusi -0.3 százalékos értéket nem módosította a Kereskedelmi Minisztérium.

Továbbra is vizitdíjat kell fizetniük a cseheknek

A cseh alkotmánybíróság elutasította a baloldali ellenzék beadványát, amely alkotmányellenességre hivatkozva kérte a vizitdíj törvényen kívül helyezését. A testület a kormány több vitatott intézkedése közül csak azt találta jogszerűtlennek, hogy az állampolgárok betegségük első három napjára nem jogosultak táppénzre.

Új útra lépett a jegybank - Vélemény

Az MNB az inflációs célkövetés rendszerének bevezetése óta eddig mindössze két alkalommal szigorított a monetáris kondíciókon a jelenlegihez hasonló forint árfolyam esetén. Az első 2002 tavaszán történt (245 forint/eurós árfolyam mellett a jegybank két alkalommal 50 bázisponttal megemelte az irányadó kamatot), ami így júliusban 9.5%-ra ért. Mint ismeretes a történetnek csúfos vége lett, az erős sávszél elleni támadást követő gyors kamatvágásokat pár hónappal később már radikális kamatemelések követték. A másik most hétfőn történt. Mi változott azóta, ami a mostani lépést üdvözölhetővé teszi? - erre a kérdésre próbál válaszolni Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.

Nagy Zoltán GVH-elnök ma este az Arénában - Kérdezzen Ön is!

Ma este 7 órától Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témakörei: versenytörvény, vizsgálatok, bírságok. Kérdezzen Ön is a vendégtől!

Bérkiegészítést kapnak a közszféra-dolgozók a többletinfláció miatt

A kormány által tervezettnél várhatóan érdemben magasabb inflációból, illetve egy tavaly decemberi megállapodásból következően várhatóan egységesen mintegy 25 ezer forintos bérkiegészítést kaphat valamennyi közszféra-dolgozó az év második felében - írja a Világgazdaság. Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke a Portfolio.hu-nak hangsúlyozta, hogy az egységes béremeléssel az alacsonyabb keresetűek járnak jobban. Mivel az OKÉT-tárgyalások még zajlanak, így további részleteket a kiegészítő béremeléssel kapcsolatban nem mondhatott. A Portfolio.hu kalkulációi szerint az egyszeri közszféra-bérkifizetés a friss létszámstatisztika (720 ezer fő) és a 25 ezres bruttó kiegészítés alapján mintegy 18 milliárd forintot tenne ki.

Még kevesebb tartós cikket rendeltek az USA-ban? (előzetes)

Ma délután csupán egyetlen makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból, fél háromkor a tartós cikkek rendelésállományának áprilisi számai jelennek meg. Az elemzők a rendelésállomány további zuhanására számítanak, mivel az ingatlan és munkaerőpiaci folyamatok gyengülése, valamint az olajárak további emelkedése valószínűleg a vállalati beruházások és a fogyasztói kiadások csökkenéséhez vezetett.. A konszenzus -1.5 százalék, márciusi -0.3 százalékos érték után.

Egyhetes mélyponton az olaj

Egyhetes mélypontjára süllyedt az olaj árfolyama a New York-i kereskedésben, miután megindultak a spekulációk, hogy a rekord-üzemanyagárak visszafoghatják a keresletet az Egyesült Államokban a hagyományosan magasabb fogyasztású nyári időszakban. A WTI határidős árfolyama 128.9 dollárig süllyedt vissza ma reggelre.

Hazánk a régió legsérülékenyebb gazdasága (Fitch)

A feltörekvő országok közül az inflációs sokkok Jamaikát, Ukrajnát és Kazahsztánt érintik a legérzékenyebben - derül ki a Fitch legfrissebb tanulmányából. A 73 országra kiterjedő elemzés alapján Magyarország a ranglista 41. helyét foglalja el. Ez nem tűnik rossz eredménynek, de a visegrádi négyek régiójából mi vagyunk a legsérülékenyebbek.

Magyarországon épülhet az uniós K+F-központ? - Holnap este eldőlhet

Jó eséllyel nyerheti el Budapest az uniós K+F-központért folytatott küzdelmet - írja a Népszabadság különböző forrásaira hivatkozva. Holnap este sorsdöntő EU-miniszteri vacsorára kerül sor, amelyen megszülethet az egyhangú támogatást igénylő döntés. Az is lehet azonban, hogy csak a júniusi EU-csúcson születik meg a döntés. Az uniós központ helyszínének politikai jelentősége túlnő valódi súlyán, emiatt nagy erőket mozgósított a magyar kormány, illetve szaktárca az intézményért folytatott küzdelemben.

Orbán kisebb nyugdíjemelést adna

Orbán Viktor Fidesz-elnök a gazdasági elittel történt tegnapi egyeztetésén hosszú távú célként egymillió új munkahely megteremtését evezte meg. Az igazi programjuk megvalósítását csak kormányra kerülésük után 6-8 hónappal kezdenék - számol be az Index Orbán találkozójáról.

Egyhangú döntés - változatlan szlovák alapkamat

A várakozásoknak megfelelően 4.25%-on hagyta 2 hetes irányadó (repó) rátáját a szlovák jegybank, az alapkamat immár 13 hónapja változatlan szinten áll. Az egyhangú döntést hozó tanács szerint az áprilisi makromutatók nem változtak jelentősen a középtávú prognózishoz képest, ezért nem látták szükségesnek a monetáris kondíciók módosítását.

Kisebb meglepetés az USA-ban: áprilisban több új lakás talált gazdára (2.)

Áprilisban a várt csökkenéssel ellentétben emelkedést jelzett az új lakások értékesítési volumene az Egyesült Államokban. Az évesített tényadat 526 ezer egység lett, a várt 520 ezer körülivel szemben, némileg árnyalja viszont a képet, hogy a korábban közzétett márciusi 526 ezres adatot 509 ezerre módosította a Kereskedelmi Minisztérium. Áprilisban 3.3 százalékkal emelkedett az új lakások értékesítésének volumene az Egyesült Államokban, fél év óta először most számoltak be arról, hogy több új lakást értékesítettek, mint gey hónappal korábban.

16 éves mélyponton az amerikai fogyasztói bizalom (2.)

Májusban tovább esett a Conference Board által számított fogyasztói bizalmi index, egy hónap alatt 5.8 ponttal 57.2 pontra csökkent a mutató , míg a piac 60 pont körüli értékre számított. Ez az elmúlt 16 év legalacsonyabb értékének számít.

Robban az önkormányzatok adósság-állománya - hova vezet ez?

Míg 2006 végén alig 28 milliárd forintot tett ki az önkormányzatok adósságállománya, addig tavaly év végére 210 milliárdra, 2008 március végére 307 milliárd forintra ugrott - derül ki a Magyar Nemzteti Bank előzetes pénzügyi számlák statisztikájából. Az állomány rövid idő alatti megtízszereződése szinte kizárólag új önkormányzati kötvények piacra dobásával függ össze. A rohamtempóban eladósodó önkormányzati rendszer az államháztartási hiányfolyamatok egésze szempontjából is egyre nagyobb kockázatot jelent, hiszen az adósságállomány a GDP 1.2%-ára duzzadt.

Közeleg a társasági adó bevallásának határideje

A cégeknek május 31-ig kell benyújtaniuk társasági adó bevallásukat, mivel azonban ez szombatra esik, ezért idén június 2-ig tehetnek eleget a vállalkozások kötelezettségüknek. Az adóbevallással egyidőben a költségvetéssel szembeni tartozásaikat is be kell fizetniük - olvasható az Indexen.

Rekord gyorsaságú árzuhanás az USA lakáspiacán (2.)

Az amerikai lakásárak minden eddiginél nagyobb esést mutattak márciusban, az S&P Case-Shiller lakásárindex az év mindhárom első hónapjában kétszámjegyű ütemben csökkent. Egy év alatt 14.4 százalékkal zuhant a családi házak súlyozott átlagos ára a 20 legnagyobb amerikai városban (az előrejelzések 12% körüli zuhanásról szóltak), csak márciusban 2.2 százalékkal csökkent a lakások értéke. A 10 legnagyobb városban ennél is erősebb, 15.3 százalékos esést mértek.

Lejárt a türelmi időszak: jön a termékdíjak ellenőrzése

A termékdíj fizetésre kötelezettek ellenőrzése 2008-tól a VPOP hatáskörébe került és a fél éves türelmi időszak lejártával a kis-és középvállalatok a fizetési kötelezettségek fokozott ellenőrzésére készülhetnek - olvasható az Index cikkében.

Az MNB kitart a szigorú monetáris kondíciók fenntartása mellett (Király Júlia)

A Magyar Nemzeti Bank tudatosan kitart a szigoró monetáris kondíciók fenntartása mellett, ami nem jelent feltétlenül további kamatemelést, ha árfolyamoldalon garantált a dezinfláció - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alenöke egy keddi budapesti sajtótájékoztatót követően az MTI-nek.

Kovács Árpád lett az MKT új elnöke

Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét - az MKT eddigi alelnökét - választotta elnökévé keddi tisztújító küldöttközgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság. Az új elnök - akinek a megbízatása három évre szól - Kádár Béla akadémikust váltja az immár 115. évébe lépő és mintegy öt és félezer tagot számláló társaság elnöki posztján. Az MKT főtitkári feladatait az elkövetkező hároméves ciklusban is Halm Tamás látja majd el.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.