Gazdaság

Jó hír érkezett: enyhülni látszik a járvány Magyarországon

Jó hír érkezett: enyhülni látszik a járvány Magyarországon

Az újév első hetéről ma közzétett adatok alapján úgy tűnik, hogy enyhül a járvány Magyarországon. Ezzel együtt még mindig sok tízezren betegedhettek meg az elmúlt napokban is, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ közleménye szerint „a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2024. január 1 – 7. között az országban 21 500 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 152 400 fő akut légúti fertőzés tüneteivel”. Mindez 100 ezer főre vetítve és idősorba helyezbe azt jelzi, hogy enyhülőben van a járvány Magyarországon, igaz az ünnepek körüli orvosi ügyeletek és egyéb praktikus okok, például az iskolai szünet és a szabadságolások, miatt lehet, hogy most arányaiban többen nem fordultak orvoshoz, hanem igyekeznek lábon kihordani a betegséget.

Mennyire pusztít még az áremelkedés? Érkezik a tavalyi év egyik legfontosabb adata

Mennyire pusztít még az áremelkedés? Érkezik a tavalyi év egyik legfontosabb adata

Péntek reggel publikálja a KSH a decemberi inflációs adatot, amiből egyben a 2023-as éves átlagos inflációt is ki lehet majd számítani. A Portfolionak nyilatkozó elemzők 6 százalék körüli adatot várnak, januárban pedig jöhet az újabb lélektani határ áttörése, a szakértők szerint 5 százalék alá süllyedhet az áremelkedés üteme. Az igazi kérdés majd az lehet, hogy onnan tud-e még érdemben tovább csökkenni az éves ráta az év végéig.

Fontos embereket küld el a Google

Fontos embereket küld el a Google

A Google anyacége, az Alphabet megerősítette a Reutersnek, hogy komoly elbocsátásokra készül. A leépítések több száz alkalmazottat fognak érinteni a vállalat különböző csapatain belül, köztük a Voice Assistant (hangvezérelt személyi asszisztens) egységnél dolgozókat, valamint az olyan termékekért felelős hardverrészlegnél, mint a Pixel, a Nest és a Fitbit.

Emmanuel Macron: A háborúk ellenére el kell érni a kitűzött céljainkat

Emmanuel Macron: A háborúk ellenére el kell érni a kitűzött céljainkat

Az Ukrajnában zajló háború és a Hamász október 7-i terrortámadását követő gázai harcok nem vonhatják el a világ figyelmét a közös prioritásainktól, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről, a 2050-re kitűzött karbonsemlegesség elérésről, a biológiai sokféleség megőrzéséről, valamint a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelemről. Ez az a doktrína, amelyet Franciaország nemzetközi szinten, a Párizsi Paktum az Emberekért és a Bolygóért, valamint a One Planet csúcstalálkozókon keresztül valósít meg. Stratégiánk sarokkövének az ökológiai átmenet felgyorsításának és a szegénység elleni küzdelemnek kell lennie. Elvégre is, ma már kristálytisztán látszik, hogy egyetlen ország sem fog a bolygó védelmére törekedni, ha az az ár, amelyet ezért fizetnie kell, társadalmi-gazdasági zsákutcát okoz a polgárai számára.

Rekord dőlt Kínában

Rekordszintű, 390 millió tonna kőolaj-egyenértékű (boe) volt Kína olaj- és gáztermelése tavaly az ország energiaügyi hivatalának jelentése szerint.

Kiderült, mennyien haltak bele decemberben a koronavírus szövődményeibe

Kiderült, mennyien haltak bele decemberben a koronavírus szövődményeibe

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a múlt hónapban kiemelte a COVID-19 terjedésének aggasztó növekedését, és a hullámot az ünnepi összejöveteleknek és a JN.1 változat - a jelenleg világszerte legdominánsabb törzs - terjedésének tulajdonította. Decemberben közel 10 000 halálesetet jelentettek, és 42%-kal nőtt a kórházi felvételek száma mintegy 50 országban, főként Európában és Amerikában - jelentette az ABC News.

Kíméletlen tempót diktál az EU az emisszió csökkentése érdekében - Tudják tartani a lépést a vállalatok?

Kíméletlen tempót diktál az EU az emisszió csökkentése érdekében - Tudják tartani a lépést a vállalatok?

A gazdaság zöldítése már minden ponton jelen van az életünkben, a szelektív hulladékgyűjtés, vagy az újrahasznosítás egyéni fontosságától kezdve, a legnagyobb vállalatok karbonkibocsátásának szabályozásán át, egészen a világ majdhogynem összes országának részvételével zajló klímacsúcsig. Olyan kontinenseket összekötő, kereskedelmi kapcsolatokat befolyásoló, gazdaságokat irányító szabályok, megfelelési kötelezettségek indultak már el a világban, amelyek nélkül hosszú távon kikényszeríthetetlen lenne az emissziócsökkentés, és végső soron a 2050-es klímasemlegesség. Papp Bernadettel, a Pact Capital szenior piaci elemzőjével beszélgettünk a legfontosabb dekarbonizációval kapcsolatos mechanizmusokról, a tavaly év végi klímacsúcs eredményeiről és hiányosságairól, az uniós karbonvám elindulásáról, a rekord magas, majd 2023-ban csökkenő uniós szén-dioxid kvóta árfolyamról, az önkéntes alapú karbonpiac tisztulásáról, az olyan még gyerekcipőben járó technológiákról, mint a szén-dioxid-megkötés és -tárolás, valamint a magyar szén-dioxid kvóta adó hatásai és a 2024-es várakozások is előkerültek.

Nagyot fordulhat a világ: legalább 7 dologtól függ, hogy elképedve állunk-e majd a benzinkutakon

Nagyot fordulhat a világ: legalább 7 dologtól függ, hogy elképedve állunk-e majd a benzinkutakon

Kevés olyan termék van a világon, aminek drágulása hatással van gyakorlatilag minden embernek a hétköznapjára, az olaj azonban pontosan egy ilyen termék: nem elég, hogy a benzinkutak totemoszlopain megjelenő új árakon hüledezhetnek az autósok, de a drágább szállítmányozás beépülhet a termékek árába, jelentős drágulást eredményezve a boltokban. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy hogyan alakulhat az előttünk álló hónapokban az olaj ára, márpedig most nagyon nagy a bizonytalanság, számos okot fel lehet sorakoztatni az áremelkedés és az áresés mögött is. Elemzésünkben megnézzük, hogy milyen körülmények formálják most a piacot.

Kapkodták az új Toyotákat a magyarok

Kapkodták az új Toyotákat a magyarok

A Toyota tavaly 14,6 százalékos növekedéssel rekordot jelentő 17 300 darab jármű eladását regisztrálta az új személyautók és kishaszongépjárművek együttes magyarországi piacán. Ez 13,5 százalékos piaci részesedést hozott számára, 1,8 százalékponttal magasabbat a 2022. évinél - közölte a márka magyarországi importőre, a Toyota Central Europe.

Az EU egyelőre nagy vesztese az eddigi világrend felborulásának

Az EU egyelőre nagy vesztese az eddigi világrend felborulásának

Az Európai Unió kivitele közel két éve folyamatosan csökken, ráadásul az export visszaesése egyre jobban gyorsul a legfrisebb bmi-adatok alapján. Ezzel párhuzamosan a teljes termékkülkereskedelmi forgalom (export és import együtt) is visszaesett. Az EU és az Egyesült Államok Kínával folytatott kereskedelme is zsugorodik, főként az importnál, ami már jelzi a világkereskedelem pólusváltását. Az eltolódásnak nagy nyertesei a dél-kelet-ázsiai országok, míg az Európai Unió a legnagyobb vesztes. Biztató jelek viszont arra utalnak, hogy a mostani gyengélkedés után hamar talpra állhat az államszövetség.

Sosem utazott annyi magyar Horvátországba, mint tavaly

Sosem utazott annyi magyar Horvátországba, mint tavaly

A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.