Az oroszok atomerőművet telepítenének a Holdra
Oroszország és Kína azt fontolgatja, hogy 2033-35 között atomerőművet telepít a Holdra - mondta kedden Jurij Boriszov, az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője, írja a Reuters.
Oroszország és Kína azt fontolgatja, hogy 2033-35 között atomerőművet telepít a Holdra - mondta kedden Jurij Boriszov, az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője, írja a Reuters.
A tavalyi évet a mezőgazdaság kiváló teljesítménye mentette meg a még nagyobb gazdasági visszaeséstől, és azzal, hogy a negyedik negyedévben stagnált a GDP, az áthúzódó hatás is gyenge, a külső környezet gyengélkedése miatt pedig összességében elérhetetlennek tűnik a 4%-os idei GDP-növekedés, amelyet a kormány hangsúlyoz, inkább 2-3%-os átlagos bővülés várható – rajzolódik ki a ma közzétett KSH-adatokra érkezett elemzői reakciókból.
Sulyok Tamás köztársasági elnök ma aláírta az Országgyűlésnek 2024. február 26-án Svédország NATO-csatlakozásáról hozott döntését – írta a Sándor-palota.
Tömegesen jönnek a bejelentések, hogy a Facebook platform nem elérhető vagy nem működik megfelelően. Közben a Messenger és az Instagram is hasonló hibát jelzett - számolt be a Downdetector.
A várt 53 pont helyett 52,6 pontra bukott az ISM nem-feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe februárban.
Baleset történt az M0-s autóút déli szakaszán az M5-ös autópálya felé tartó oldalon. Egyre nagyobb torlódás várja az erre érkezőket.
A Tesla Berlin közelében található Gigafactory termelését leállították, miután az áram nélkül maradt. Kedden napközben egy közeli villanyoszlop kigyulladt, amit a helyi tűzoltóság eloltott. Az esetet a rendőrség vizsgálja, mivel felmerült a gyanúja, hogy egy szélsőbaloldali csoport gyújtogatott – számolt be a Reuters.
Amíg a hazai szálláshelyek a belföldi vendégek számának visszaesése miatt szenvedtek tavaly, addig külföldre egyre többet utaztak a magyarok.
Februárban 50,2 pontra ugrott az eurózóna szolgáltató szektorának aktivitását jelző beszerzésimenedzser-index (bmi), és így tavaly augusztus óta először lépte át a bővülés és zsugorodás 50 pontos határvonalát – közölte kedden az S&P Global gazdaságkutató intézet.
Az extrém meleg február után az átlagosnál melegebb tavasz várható – írta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az intézet honlapján megjelentetett elemzésében. Hozzátette a melegedési tendencia tökéletesen beleillik az elmúlt 40 év intenzív melegedési trendjébe, és ez a változás várhatóan – növekvő szélsőségekkel – gyorsulni fog a jövőben.
Már átlépte a tízezret a lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban a támogatási kérelmek száma – közölte kedden kora délután az Energiaügyi Minisztérium. Frissítés! Cikkünk előző verziójában helytelenül nyertesek számát írtunk.
A gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva módosítaná és még egy évvel 2025 végéig meghosszabbítaná az EU-Ukrajna, illetve EU-Moldova közötti közúti szállítási megállapodást az Európai Bizottság, ilyen tartalmú javaslatot küld a tagállamokat tömörítő Tanács felé – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) bejelentette, hogy március 7-én hajnali 2 órától 8-a délután 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt megnövekedett eljutási időkre, jelentős fennakadásokra kell számítani.
Szerdától a Kárpát-medence az északi anticiklon hatására hűvösebb levegővel találkozik, ami 6-8 Celsius-fokos hőmérséklet-csökkenést eredményez, így a hét közepén elérjük a sokévi átlagot; a hét második felében országszerte gyenge fagyok várhatók, különösen pénteken és szombaton - jelentette a met.hu.
A tengeri hőhullám miatt súlyos veszélybe került az Ausztrália keleti partjainál húzódó Nagy-korallzátony - figyelmeztetett a sydney-i Climate Council környezetvédelmi csoport.
A Guardian számolt be az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által közzétett keddi adatokról, amely a klímaváltozás kitettségét vizsgálta. A közlemény szerint jelentős különbség van a fejlődő országokban élő vidéki területen élő nők és férfiak helyzete között.
A belga hatóságokkal együttműködve, közös nyomozócsoport segítségével számoltak fel egy belga és magyar bűnözőkből álló, emberkereskedelemmel foglalkozó bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói.
A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket, az idei Járműipar 2024 konferenciára a kecskeméti Sheraton Hotelben kerül sor március 20-21-én. A helyszínválasztás nem véletlen: az elmúlt évek egyik új járműipari központja épp Kecskeméten épült fel, amely jól példázza, hogy milyen gazdasági és társadalmi együttműködés szükséges a szektorban a hazai szerepvállalás erősítésére. A résztvevők elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat a hazai autóipar fejlődéséről, mivel a konferencia második napján több közeli gyáregység is meglátogatható. Egy biztos: lesz miről beszélni, hiszen – bár az elmúlt évek sem voltak eseménytelenek – az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint a kínai márkák előretörése, és az erőltetett ütemű elektrifikáció. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A rendezvényen mindez kiderül.
A kínai kormány tavalyhoz hasonlóan idénre is 5 százalék körüli GDP-növekedési célt tűzött ki egy ma kiosztott kulcsfontosságú dokumentumban, amelyet „nem lesz könnyű elérni” a kínai miniszterelnök szerint. A hadikiadásokat 7,2%-kal növelik, és 12 új városi munkahelyet terveznek létrehozni, és a gazdasági teljesítmény „cikkcakkokban” történő növekedése is szóba került.
A kormány csődbiztosokat rendel majd a bajba jutott önkormányzatok élére. A veszteségesen működő településvezetések helyett a hatalmat is a kijelölt személyek gyakorolhatják, ha a kormányhivatal elrendeli az alkalmazásukat. Most a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közzétette a végrehajtási rendelet tervezetét társadalmi egyeztetésen.
Az MVM hozzájárul a nyertes pályázatok saját forrásához.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.