Folyamatos a veszély, eluralkodott a félelem Nápoly környékén
Gazdaság

Folyamatos a veszély, eluralkodott a félelem Nápoly környékén

MTI
Mauro Di Vito, a Nápoly melletti Campi Flegrei térségében működő vulkanológiai obszervatórium igazgatója szerint hiába tudja a lakosság, hogy évezredes földrengés-zónában van az otthona, nehéz együtt élni a felszín folyamatos mozgásával.

A Nápolytól kevesebb mint harminc kilométerre levő Pozzuoli, Bagnoli, Bacoli, Monte di Procida, Pozzuoli, Quarto és Giugliano városa egy nagy, több mint tizenkét kilométer átmérőjű, úgynevezett kalderára, vagyis vulkáni területre épült rá. Olaszország legnépesebb részéről van szó, ahol félmillióan élnek. Egyharmaduknak a katasztrófavédelemnél vörös zónának nevezett térségben van az otthona.

Mauro Di Vito vulkanológus, a Vezúv és a Campi Flegrei térségét felügyelő obszervatórium igazgatója Rómában, külföldi újságírókkal tartott beszélgetésén elmondta, hogy jól ismert kalderáról van szó, amelyet legalább tízezer éve emberek is laknak. Legutóbb 1538-ban volt ott robbanásos kitörés, ami akkor "látványos és jelentős felszíntorzulásokat okozott, folyamatos volt a földmozgás, a lakosságot elköltöztették". A századok során aztán egymást követte a felszín süllyedése és emelkedése. 2005-től újra felszínemelkedés indult el,

idén februártól pedig már több mint kétezer földmozgást regisztráltak, melyek kilencven százaléka egyes erősség alatti volt.

Március 16-án viszont Pozzuoli lakosságát 4,4-es földrengés ébresztette a kora hajnali órákban. A szeizmikus tevékenység előjelének számított, hogy három hét alatt egyszerre három centimétert emelkedett a talajszint. Ezzel egy időben a tenger fokozatosan visszahúzódik. Di Vito leszögezte, hogy

a földmozgások gyakorisága és erősödése ellenére senki sem tudja megjósolni, miként alakul a helyzet.

Nem könnyű itt élni. A lakosságon március közepétől eluralkodott a félelem

- jelentette ki a szakértő.

A helyi egészségügyi hatóságok pszichológiai segélypontokat alakítottak ki, a katasztrófavédelem pedig nemzeti mozgósítást léptetett életbe, ami azt jelenti, hogy

szükség esetén megindul az evakuálás.

Di Vito emlékeztetett, hogy Pozzuoliban 1972-ben és 1984-ben is új kerületeket építettek a földrengésveszélyes épületek kiürítésére, de az üresen maradt házakba mások költöztek be, ami így a népességszám növekedéséhez vezetett.

A legfontosabb a helyes magatartás követése, és ez márciusban működött: ösztönös reflex, hogy mindenki azonnal a kocsijával akar menekülni, de az itt élők tudják, hogy pont ezt nem tehetik, mivel eltorlaszolnák az utakat

- mondta.

Az MTI kérdésére Mauro Di Vito közölte, hogy kitörés esetén az obszervatórium munkatársai utolsóként fogják elhagyni a Campi Flegrei térségét, és munkájukat a közeli Herculaneum obszervatóriumából folytatják. Az olasz geológiai és vulkanológiai intézet (Ingv) friss bejelentése szerint segítséget talán a nemzetközi űrállomástól regisztrált adatok adhatnak, melyek szerint a jelentősebb földmozgások előtt ugrásszerűen emelkedik Campi Flegrei vulkáni térségének hőmérséklete.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

ChikansPlanet

Nálatok laknak-e állatok?

Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,

Holdblog

Gauder Milán nem hajótörött! (2. rész)

Móricz Dániellel a magyar kötvénypiaci ársapkáról, Gauder Milánnal meg Afrikáról, színházgazdaságról és oktatásról beszélgettünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet