
Alapvetően a betegek szolgálatába állított modern technológiákról volt szó a szeptember 19-i Private Health Forum rendezvényünk negyedik szekciójában. Ezt a programszakaszt Kopasz János adatvédelmi szakértő, a Taylor Wessing Hungary ügyvédje nyitotta meg előadásával, aki egyfajta megoldókulcsot hozott magával, amit arra használhat a hallgatóság, hogy ha bármilyen formában szembe kerülnek egy AI támogatott szoftverrel. A szakember azzal indította prezentációját, hogy felidézte, az AI már régóta segíti az emberiséget, ám az elmúlt időszakban valósággal berobbant a hétköznapokba, a nagy nyelvi modellek megjelenésével, és például a chatGPT elterjedésével. A mesterséges intelligencia legújabb generációja valóságos felforgató erőt fog jelenteni az életünkben - fogalmazott előadásában Kopasz János, aki szerint ez a technológia a life science és egészségügy területét sem kerüli el. Itt lehet gondolni az ellátás megszervezésére, a robotikára, robotsebészetre, vagy a képalkotói diagnosztikában alkalmazott szoftverekre. Ezen új technológiák közös jellemzője, hogy a korábbi megoldásoknál sokkal hatékonyabban dolgoznak. Ez pedig az egészségügy területén különösen fontos a hatalmas humánerőforráshiány és az orvosok leterheltségének fényében.
Ezekkel a technológiákkal egy betegfókuszú egészségügy alakítható ki
- vélekedett a szakember, aki szerint távolról sem tart ott a rendszer, hogy ezek az eszközök elvegyék az orvosok feladatainak ellátását. Előadásában kitért arra is, hogy ezen új típusú rendszereknek milyen jogszabályoknak kell megfelelniük. Ha ezekkel egy adott cég, akár az egészségügyben, ahol kifejezetten érzékeny adatokról van szó, nem foglalkozik, akkor jelentős kockázatokat vállal fel. A GDPR-szabályok szerint az éves árbevétel 4%-ának megfelelő bírságra is számíthat az adott cég a szabályok megsértése esetén, a mesterséges intelligencia törvény értelmében ez az arány már 6% lehet. Egy esetleges bírság pedig jelentős reputációveszteséget okozhat a cégnek, és a bizalomvesztés is mérgezheti a vállalkozás jövőjét - ismertette. Ezeket a bírságokat és kockázatokat kell mérlegelni akkor, amikor a másik oldalon felmerül a kérdés: hajlandóak vagyunk-e pénzt, energiát és időt belefektetni az AI-eszközök jogszabályban megfelelő alkalmazásába. Ez az ún. compliance by design rendszer, amelynek a megalkotásával ezeket a kockázati kitettségeket el lehet kerülni - fogalmazott Kopasz János.

A szekció második előadásában Földvári Jutas Szvilen, a GE HealthCare közép- és kelet-európai ügyvezető igazgatója beszélt a globális társaság legutóbbi kutatásának főbb eredményeiről, melynek központjában az a kérdés állt, hogy hogyan lehetne emberközpontúbb az egészségügy. A szakember a WHO 2030-ra vonatkozó előrejelzését ismertetve azzal indított, hogy világszerte 10 millió orvos fog hiányozni és addigra minden hatodik ember már 60 év feletti lesz a Földön. A demográfiai kihívások mellett az egészségügyi rendszert feszíti szét az is, hogy a rendszerben lévő dolgozók kiégettek, egyes felmérések szerint több mint 40%-uk gondolkodik arról, hogy elhagyja az egészségügyi pályát.
A kedvezőtlen helyzet pedig lecsapódik a páciensek oldalán is: a betegek 44%-a egyszerűen nem bízik abban, hogy időben hozzájut a megfelelő ellátáshoz. A GE Healthcare mindezért felkért egy globális kutatócéget, hogy megvizsgálja, mekkora a baj jelenleg a globális egészségügyben, és ehhez a leginkább érintett szereplőket kérdezték meg: 5500 kórházi ápolásban részesült beteget, 2000 egészségügyi dolgozót. Mindezek felett még 24 mélyinterjút is készítettek egészségügyi szakértőkkel 8 országban.
A tanulmány legfontosabb megállapításai a következők:
- A páciensek és a dolgozók jövőképe azonos: emberibb és rugalmasabb egészségügyet szeretnének a jövőben.
- Hat trendet is azonosítottak: az egészségügyi dolgozók jóléte, a beteg és az orvosi csapat együttműködése, okos és összekapcsolt technológia, a big data hasznosítása, decentralizált ellátás, prediktív-megelőző és precíziós orvoslás.
- Eközben kilenc akadály is jelen van a rendszerben: alacsony munka-elégedettség, a dolgozók nem a képzettségüknek megfelelő munkát végeznek, a klinikusok több kommunikációs és technológiai készségre vágynak, a technológia használata nem egyszerű és intuitív, hiányzik az adatok időben történő hozzáférése, alacsony az AI-ba vetett bizalom, a betegek vonakodnak megosztani az egészségügyi adataikat, a betegek nem bíznak a kórházon kívüli vizsgálatokban, alacsony bizalom az önállóan elvégzett vizsgálatok eredményeiben.
Összességében Földvári Jutas Szvilen azt a konklúziót is hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy a felmérés meglátásait cselekvéssé alakítsuk, hidat kell építenünk az egészségügyben érdekelt felek között, hogy az együttműködésükkel, emberibbé és rugalmasabbá tehessük az egészségügyet.

Szabó Dóra, a Prima Medica Csoport Healzz üzletágának marketing és innovációs vezetője a magánegészségügyben zajló digitális transzformációról tartott előadást. Ismertetése szerint a szolgáltatók részéről több kihívás is jelentkezik, amelyekre digitális úton lehet akár megoldást találni. Ilyen például a meg nem jelenések esetét kezelő foglalási díj, a hosszú várólisták problémája, az ezzel összefüggő páciensélmény, a valós betegút-menedzsment. Az informatikai rendszereknek biztosítaniuk kell, hogy a páciensek online tudjanak fizetni, minden számlakiállítással kapcsolatos folyamat digitális úton valósuljon meg, a lemondást lehessen indokolni és legyen személyre szabható a lemondási határidő, de emellett előnyös, ha egy adott rendszerben a rendszeresen meg nem jelenő pácienseket jelölni lehet - sorolta.
Szabó Dóra szerint a magyar magánegészségügyben egy új trend jelent meg, mégpedig a tudatos páciens térhódítása, akik válogatnak az élményeik alapján. A páciensélményt meghatározza a kommunikáció, a tájékoztatás, az árazás, a szakemberek elérhetősége, az empátia, és a betegre fordított idő.
Szerinte elengedhetetlen a klinikák közötti verseny miatt is, hogy a szolgáltatók páciensportállal és mobilapplikációval rendelkezzenek.
A betegellátásban résztvevő minden szereplőnek egy központi célt kellene szem előtt tartania, ez pedig a páciens gyógyulása. Egy jó medikai rendszer ezt a célt sikeresen tudja támogatni - vélekedett az előadó.

Minden cikkünk a Private Health Forum rendezvényünkről ide kattintva olvasható.
Az esemény hangulatát adja vissza az alábbi videós anyagunk.
A lenti képre kattintva pedig képgaléria nyílik.
Címlapkép forrása: Mónus Márton/Portfolio
Megjött Trumpék újabb lépése, amely tovább szélesíti a vámháborút
Nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkoznak.
Videóban üzent Zelenszkij: "Moszkvában egyáltalán nem félnek Trumptól"
Kijev szerint csak a totális nyomás állíthatja meg Putyint.
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen