Ezért sikeresebbek a kifelé is nyitott családi vállalatok
Gazdaság

Ezért sikeresebbek a kifelé is nyitott családi vállalatok

Portfolio
Szakértők bevonása, diverzifikálás, digitalizáció, fenntarthatóság, jövőorientáltság – ezek a fő sikerkritériumok a családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknál. A vállalati hatékonyság növelése felelős gondolkodásmóddal, a rendelkezésre álló erőforrások megfelelő felhasználásával érhető el a KPMG szakértői szerint.

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság az üzleti életben, a vásárlóknál és a munkavállalóknál a nemzetközi és a hazai környezetben is. A KPMG nemzetközi kutatásában csaknem 2500 családi vállalkozás bevonásával a sikeresség és a fenntarthatósági szemléletük közötti kapcsolatot tárta fel, míg egy másik kutatásban a családi vállalkozások felépítése, összetétele és a munkakörülmények közötti kapcsolatot vizsgálta.

A sikerfaktorok sok tényezőtől függhetnek és vállalatonként némiképp egyediek is, mégis vannak olyan méretspecifikus megállapítások és összefüggések, melyek ágazatfüggetlenül segíthetik a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy hosszú távon eredményesen tudják tevékenységüket végezni - áll a KPMG közleményében.

Nem családtagok bevonása

Valóban a családi vállalkozások tulajdonosai ismerik a legjobban a saját maguk által felépített céget, ugyanakkor egy nagyobb növekedés vagy hirtelen piaci változás olyan kihívásokat támasztanak, amely a megfelelő, gyors és sokszor hasonló tapasztalaton alapuló reagálást várja el a vállalkozástól. Ezekben nyújthat segítséget külső szakértő bevonása. Bizonyos vállalatméret felett (akár árbevételt, akár munkavállalói létszámot tekintve) lehetetlen tulajdonosként mindenhez érteni,

érdemes külső szakértő segítségét igénybe venni például az informatikai támogatásban, a növekedési vagy teljesítménymenedzsment stratégia megalkotásában vagy a marketing és kommunikációs feladatokra.

Egy külső szakértő új perspektívát adhat hozzá a vállalkozáshoz, és ennek segítségével javulhat a vállalkozások versenyképessége. Ma Magyarországon és az Európai Unióban több olyan pályázat is elérhető, ami segíti a vállalkozásokat a külső szakmai segítség igénybevételében. Az egyik legnépszerűbbek az IFKA pályázatok, melyek vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a magyar mikor-, kis- és középvállalkozásoknak, minősített szakértői szolgáltatások igénybevételéhez.

Vezetőségi tagok diverzifikációja

Sikeresebbek azok a vállalatok, ahol a vezetőségi tagok között megfelelő a tagok diverzifikációja. Egy, az EU által elfogadott jogszabály szerint a nagyvállalatoknál (250 vagy több munkavállaló) 2026 júniusától a nem ügyvezetői igazgatósági tagok között 40%-os, míg az összes igazgatósági tag között 33%-os arányt kell elérnie a kisebbségben lévő nemű (jellemzően nők) igazgatósági tagoknak.

Digitalizáció

Az egyértelműnek tűnik, hogy a digitalizációval növelhető a vállalat versenyképessége, hatékonysága és profitabilitása, hiszen a segítségével redukálhatóak az adminisztratív, a működési, a beruházási költségek, és pozitív hatással van a működés megbízhatóságára is. Sőt, a projektek is nyomon követhetőbbé válnak, lehetőség lesz az összetett adatelemzésre, amivel pontosabb képet kaphatnak a vállalatok egy-egy projektről és a működés egészéről.

Emellett a digitalizáció segítségével a szolgáltatást fogyasztó-központúbbá lehet alakítani, amivel növelhető az ügyfélélmény és ezáltal a hűség is, de megnyitja a távmunka kapuit is.

A KPMG kutatása az eredményre jutott, hogy Európában az irodai szakemberek 81%-nak van lehetősége távmunkában dolgozni, és ezen munkavállalók 11%-a teljes munkaidejét töltheti távmunkában.

Jövőorientált gondolkodásmód

A jövőorientált gondolkodásmód az új EU-s ESG szabályozás következtében most fontosabb, mint valaha. Az ESG keretrendszere lehetőséget biztosít az üzleti működés felméréséhez, azonosíthatóvá és mérhetővé teszi a vállalat környezetre és társadalomra gyakorolt ​​hatásait, ezáltal meghatározhatóak tudatos fejlődési irányok, valamint célirányosan csökkenthetőek a negatív hatások. Sőt, még a finanszírozás is olcsóbb lehet, hiszen a finanszírozó intézmények a kedvezményes konstrukcióknál egyre nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe a vállalatok fenntarthatósági mutatóit.

Címlapkép forrása: Getty Images

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
utazás