Egy rendszerre elég HR-kapacitás
Egy egészségügyre is alig van dolgozónk, nem hogy kettőre - fogalmazott előadásában Kincses Gyula, a MOK elnöke. Ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy a magánegészségügy agresszív növekedése szétszakítja az egészségügyet, ellehetetlenítheti a közfinanszírozott egészségügyet.
Arról is beszélt a kamara elnöke, hogy egy komplett, mindent, országos lefedettséggel megoldó „második” egészségügy fenntartásához nem elég tömeges és gazdag az elit. Ezért szerinte végül is se a gazdag, se a szegény nem jut garantáltan megfelelő ellátáshoz.
A magánegészségügy helyzetét értékelve Kincses Gyula kifejtette: a magánegészségügy nem tekinthető homogénnek, egyre élesebb a szakadék a lakásrendelők és a vállalatszerűen működő nagyszolgáltatók között. Azt is hangoztatta itt, hogy a magánegészségügy nem szükségletet, hanem fizetőképes keresletet elégít ki. A MOK elnöke ugyanakkor elismerte, hogy a magánegészségügy jól alkalmazkodik a betegek igényeihez, elvárásaihoz. Úgy vélekedett továbbá, hogy ma egyre több beteg a pénzéért nem kényelmet, figyelmességet vesz, hanem életet. "A magánegészségügy nem állt össze rendszerré, saját intézményhálóban mozgatja a beteget. Nincsenek (nem általánosak) a betegutak, intézményi együttműködések" - hangoztatta Kincses Gyula.
Javaslatok
Az orvosi kamara elnöke a köz és magán ellátórendszer viszonyának rendezésére javaslatokat is megfogalmazott. Szerinte ebben a tekintetben a legfontosabb feltétel, hogy
tisztességes közellátás nélkül nem lehet a köz- és a magán viszonyát rendezni.
A magánegészségügyet az egészségügyi ellátórendszer részének kell tekinteni. Az EESZT léte, kötelező használata ehhez jó alap - tette hozzá.
Ahhoz, hogy az egészségügy fenntartható, működőképes és lakossági elégedettséget „termelő” legyen a köz- és magán szembeállítása helyett a két szféra betegérdek-vezérelt együttélését és együttműködését kell megvalósítani. Egységes és egységesen alkalmazott szakmai szabályokra, ellenőrzésre, fogyasztóvédelemre, minőségbiztosításra van szükség - sorolta Kincses Gyula, aki kiemelte:
a két szféra díjait, jövedelmi viszonyait közelíteni kell egymáshoz.
A növekvő magánfinanszírozást kiegészítő biztosítássá kell alakítani, de támogatni kell az egészségcélú előtakarékosságot (egészségpénztárak) is - fűzte még hozzá.
Azt is kiemelte előadásában, hogy a magánegészségügyre általános minimumfeltételeket kell bevezetni (minimális rendelési idő, esetszám meghatározása, egészségpénztári kártyaelfogadás stb.).
Fontos feltétel továbbá, hogy a közellátást versenyképesebbé kell tenni.
Itt három konkrét pontot említett:
- alkalmassá kell tenni a magánforrások befogadására (kiegészítő díjak és profitcentrumok),
- a közfinanszírozást teljesítmény- és minőségarányos díjazással vonzóbbá kell tenni,
- minőségben, transzparenciában, ellátási körülményeiben is fejleszteni kell
Mindezek mellett azt is felvetette, hogy a közellátást szükség esetén tehermentesíteni kell a magánszolgáltatók akár osztott finanszírozású befogadásával.
Előadása végén felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar egészségügy érdemi szerkezeti átalakításra, szakmai és szabályozási fejlesztésre szorul és ez nem képzelhető el a köz- és magán viszonyának rendezése nélkül.
Megjegyezte: az eddig deklarált erőszakos szétválasztás látható, hogy nem működik, és tudható, hogy nem is működhet.
Ezért a magánegészségügyet az egészségügyi ellátórendszer részének kell tekinteni, és a szembeállítás helyett a két szféra betegérdek-vezérelt együttélését kell megvalósítani - fogalmazott a MOK elnöke.
Anomáliák
Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja előadásában szintén megemlített néhány anomáliát, amelyek a magyar magánegészségügyi piacot jellemzik.
Azok a magyar biztosítottak, akik igénybe vesznek nem NEAK-finanszírozott egészségügyi ellátást, nem használják el/ki a befizetett járulékukat, azaz ők teljes áron fizetik ki ellátásukat, ami nem igazságos - vélekedett. Meglátása szerint ez a magánszektor minőségi fejlődését lassítja és eltéríti, a magánszolgáltatók jellemzően nem érdekeltek abban, hogy olyan összetettebb beavatkozásokat is nyújtsanak, melyek tárgyi- és személyi feltételrendszere költséges.
Azt is kiemelte, hogy az, hogy egyes magánszolgáltatók hozzájuthatnak NEAK-finanszírozáshoz, mások pedig nem, a versenyt és így a szolgáltatások fejlődését gátolja.
Megoldási javaslatként felvetette a szektorsemleges finanszírozást. "Ha a szolgáltató rendelkezik az ellátás nyújtásához szükséges működési engedéllyel (NNK), normatívan meghatározott feltételekkel köt vele finanszírozási szerződést az egészségbiztosító (NEAK)" - részletezte.
Ha a szolgáltatók szektorsemleges módon megkapnák a NEAK-finanszírozást és kérhetnének mellé a már jelenleg is definiált kényelmi szolgáltatásokért un. co-paymentet,
- eltűnne a rendszer igazságtalansága,
- javulna a betegek hozzáférése az ellátáshoz,
- csökkenhetnének a várakozási idők, és
- erősödne a minőségi szolgáltatások versenyen alapuló piaca.
A javaslat kockázata, hogy amennyiben a jelenlegi NEAK-szerződéssel bíró ellátók a jelenlegi szintnek megfelelő teljesítményt számolnak el a NEAK felé, a szektorsemleges finanszírozás bevezetése a fekvőbeteg ellátásban és a diagnosztikában éves szinten akár több tízmilliárdos plusz terhet róhatna a költségvetésre. A magánszolgáltatók „beengedése” a NEAK-ellátásba azzal a veszéllyel is járhat, hogy a magánszolgáltatók indokolatlan keresletet generálnának, esetleg felesleges ellátásokat számolnának el.
Megoldási javaslata a következő volt: megtakarítás a NEAK-kasszában erős ellenőrzési rendszer bevezetésével. Probléma ugyanis, hogy ez a fajta finanszírozás bevezetése jelentős plusz forrásigényt generálna a NEAK felé, amit nem bír el a költségvetés.
Címlapkép forrása: Mónus Márton/Portfolio
