A helikopterpénz fogalma több mint ötven éves, és a Nobel-díjas Milton Friedman nevéhez köthető, aki egy helikopterről az emberek közé szórt pénz hatásával illusztrálta a monetáris politika működési mechanizmusát. Azóta az allegória önálló életre kelt, és mára egy gazdaságpolitikai eszközzé nőtte ki magát – legalábbis az elméletben. Lényege, hogy az állam olyan, jellemzően egyszeri transzferben részesíti a polgárokat, ami mindenkinek jár, és amit tetszőleges célra el lehet költeni azonnal, vagy akár később. De talán a legfontosabb tulajdonsága a helikopteres pénzosztásnak, hogy nem máshonnan elvont pénzekből történik, hanem új pénz teremtéséből.
Több technika is lehetséges a tranzakció lebonyolítására – ezek közül a két, talán legrealisztikusabb formáját mutatjuk be. Az első szerint a jegybank új pénzt teremt, amit a kormánynak „ajándékoz”, az pedig szétosztja az emberek között. A kormány beiktatása azért fontos, mert az új pénz elosztása politikai döntés, ami tipikusan kormányzati és nem jegybanki feladat. Könyveléstechnikailag az történik, hogy a jegybank a központi költségvetés nála vezetett számláján jóváírja az összeget, amit a kormány kiutal az érintetteknek.
A másik megoldás során nem szükséges a kormány jegybanki számláján jóváírni semmit, mert a költségvetés kötvénykibocsátásból teremti elő első körben a szétosztásra szánt összeget. Annak érdekében, hogy végül ez ne más pénzének az elköltése legyen, a jegybank a programnak megfelelő mértékű állampapír-vásárlásba kezdhet a másodpiacon, vagyis a helikopterpénz forrását utólagosan teremti meg – látszólag ismét csak a semmiből. Felfoghatjuk úgy az ügyletet, hogy először maguk a polgárok, akik megveszik az újonnan kibocsátott állampapírokat, fizetik a számlát, azonban tőlük a jegybank felvásárolja ezeket az új eszközöket, és így végül ismét csak friss jegybanki pénz kerül szétosztásra. Természetesen a gyakorlatban a központi bank nem feltétlenül az új állampapírokat fogja megvásárolni, de ennek az egyes szektorok összevont mérlegei szempontjából nincsen különösebb jelentősége.
A bemutatott technikák mindegyikét felfoghatjuk úgy, mint egy monetáris lazítással párosuló fiskális élénkítést. Fiskális, mert a költségvetés kiadásai nőnek. Monetáris, mert a jegybank növeli a gazdaságban lévő pénzmennyiséget, egész pontosan a monetáris bázist. Ebben (is) különbözik a mennyiségi lazítástól („quantitative easing”, QE), ugyanis ez utóbbi során a jegybank pusztán csak állampapírt vásárol többnyire azért, hogy a hosszabb lejáratú hozamok csökkenjenek. Vagyis míg a mennyiségi lazítás egy monetáris lazítás közvetlen fiskális politikai lépések, következmények nélkül, addig a helikopterpénz egy összehangolt fiskális-monetáris élénkítés.
A két, fentebb bemutatott megoldás között fontos különbség van az egyes mérlegekre gyakorolt hatásban. Az első esetben, amikor a jegybank „ajándékba adja” a szétosztásra szánt forrást a kormánynak, a jegybanki tőke a megteremtett forrással egyenlő arányban csökken, ugyanis a központi banknak vesztesége keletkezik. A jegybanki mérleg forrásoldalán megjelenik a szétosztott pénz: vagy a készpénz tétel növekedésében, vagy a kereskedelmi bankok jegybanknál elhelyezett tartalékainak bővülésében. Eközben a jegybank eszközeiben nem történik változás, így a program csak a mérleg forrásoldali tételeinek átrendeződését eredményezi, a mérlegfőösszeg változatlan marad. A központi költségvetés mérlege egyáltalán nem változik, ugyanis az összeget, amit „ajándékba” kapott a jegybanktól, tovább is ajándékozza az állampolgároknak. A költségvetés tehát csak közvetítői szerepet játszik. A magánszektor kezén lévő pénzállomány gyarapodik pontosan olyan mértékben, amilyen mértékben a jegybank forrásoldalán megnő a tartalék- és készpénzállomány, valamint csökken a tőke.
A második esetben, amikor állampapírkibocsátás és jegybanki állampapírvásárlás is történik, a jegybank mérlegfőösszege megnő. Forrásoldalon ugyanúgy megjelenik a többletpénz, az eszközoldal azonban felduzzad az újonnan vásárolt államadóssággal. Természetesen ez konszolidált államháztartás szinten nem jelent tényleges adósságot, hiszen az állam egyik zsebe (kincstár) tartozik a másik zsebnek (jegybank). A költségvetés adósságállománya azonban megnő, jóllehet e növekmény végül a jegybank felé fog fennállni. A magánszektor készpénzállománya ugyanúgy megnő, mint az előző esetben.
Fontos azonban látni, hogy az eltérő mérleghatások ellenére közgazdaságilag nincs számottevő különbség az államadósságra gyakorolt hatásban, az mindkét esetben megnő. Egyrészt, mindkét esetben változatlan marad a magánszektor kezében lévő állampapír-állomány. Első esetben azért, mert nem is történt állampapír-kibocsátás (sem visszavásárlás), a második esetben pedig azért, mert amennyi új államkötvény került a piacra, ugyanannyit ki is szívott onnan a jegybank. Másrészt mindkét esetben megnő a monetáris bázis (készpénz és egybanki tartalékok), ami a konszolidált államháztartás szintjén adósságot jelent a magánszektor felé.
Ha közelebbről megvizsgáljuk, a mérlegekre gyakorolt hatás sem különbözik tartalmilag, csak formailag. A jegybank tulajdonosa a legtöbb országban az állam, ezért előbbi tőkevesztését utóbbinak pótolnia kell. Ezt prudens kormányok meg is teszik. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, tekinthetünk úgy a jegybankra, mint egy kellően feltőkésített vállalatra, amely számára a szükséges tőke egy része még csak ígéret formájában létezik. Vagyis a tőkevesztés a forrásoldalon felfogható úgy is, mint egy, az eszközoldalon megjelenő új tétel, nevezetesen az állam elköteleződése egy későbbi feltőkésítésre. Ennek megfelelően a központi költségvetés ebben az esetben is eladósodik a jegybank felé.
Láttuk tehát, hogy a helikopterpénz, akárhogy is valósítják meg, szükségszerűen az államadósság megugrásához vezet, mégpedig a jegybanki tartalékok (és/vagy készpénz) növekedése formájában. Ez ugyanúgy államadósság, mint az államkötvény, csak többnyire sokkal rövidebb lejáratú. Nem lehet tehát pénzt osztani a semmiből. Ezért amikor válságkezelő lépésként a helikopterpénzt javasol valaki, véletlenül sem szabad azt gondolni, hogy a helikopter ingyen nyomtatja a pénzt, nem generál adósságot és csak szétszórja a levegőben.
A szerzők a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Tanszékének munkatársai.
Címlapkép:
