Emlékezetes, hogy a kormány döntési helyzet elé állította 2010 vége és 2011 januárja között a nyugdíjpénztár tagokat. Két út volt elérhető, aki a maradást választotta, annak el kellett fogadnia a törvények szerint, hogy kiszerződik az állami nyugdíjrendszerből, és 2011 vége után szerzett jövedelme és szolgálati ideje nem számít, még akkor sem, ha utána a munkáltató megfizeti a kötelező közterheket. A másik út sokkal egyszerűbb volt, hiszen aki a visszalépés mellett döntött, az állami nyugdíjat ugyanúgy kap az életpályája után, mintha sosem lett volna pénztártag.
Sokan akkor azt mondták, hogy ez nem igazi választási lehetőség, ennek megfelelően számos beadvány érkezett az AB-hez a törvénnyel kapcsolatban, főleg azt kifogásolták az emberek, hogy diszkriminálják a pénztárakban maradó tagokat. A kiszivárgott tervezetből is látható, hogy az Ab is átlát a szitán, és szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy a biztosítottaktól nem lehet megvonni megfelelő ellenszolgáltatás nélkül az állami nyugdíjat, főleg ha a jogosultságért fizetnek a maradók is. A kormány úgy próbálta ezt a helyzetet megoldani, hogy átnevezte a munkáltatói nyugdíjjárulékot nyugdíj-hozzájárulásra, valamint a pénztártagoknak is ad egy minimális állami nyugdíjat. Azonban ez a szolgáltatás aránytalan azzal a befizetéssel, amit a nyugdíjpénztár tagjai is teljesítenek.
Több út között is válogathat a kormány
A kormány számára láthatóan nem volt kudarc a nyugdíjtörvények felülírása, a nyugdíjpénztártagok többsége visszalépett, mindössze 100 ezren maradtak a 3 millió pénztártagból. Ismerve a költségvetési helyzetet, és az államadósság mértékét nem látunk arra lehetőséget, hogy újra lemondjon az állam a járulékai egy részéről, tehát a kötelező nyugdíjpénztári rendszer nem fog újjáéledni. Nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik a pénztáraknál maradtak.
Az Ab elmarasztaló döntése értelmében nem maradhat fent a mostani helyzet, a nyugdíjpénztár-tagoknak is meg kell adni az állami nyugdíjat (legalábbis a befizetéseikkel arányos állami nyugdíjat nekik is biztosítani kell). Emellett ott van azoknak a köre is, akik igaz visszaléptek az állami pillérbe, azonban aláírtak egy jogfenntartó nyilatkozatot, arra az esetre, ha a törvények megváltoznának. Több tízezer emberről van szó, a helyzetüket azonban az bonyolítja, hogy az egyéni számlájuk már megszűnt, és a mögöttes vagyon átkerült az államhoz, a tagi-kifizetéseket pedig már teljesítették.
A legnagyobb dilemma a jövőben az lehet a kormány számára, hogy ezt milyen módon tegye meg, illetve még ez előtt, hogy mit akar kezdeni a nyugdíjpénztári rendszerrel. Egy elmarasztaló határozat esetén nem igazán lehet mit csinálni, vissza kell adni a pénztártagoknak a nyugdíjjogosultságot,. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a kormány a korábban kiszivárgott információk szerint a svéd rendszer felé akar elmozdulni, ahol a nyugdíjakat az állami egyéni számlán virtuálisan felhalmozott egyenleg alapján fizetnék.
Jelen tudásunk szerint négy opció közül is válogathat a kormány, ezek között azonban vannak kevésbé valószínűsíthető megoldások is. Az első szerint nem foglalkozik a kormány a nyugdíjpénztár tagokkal, békén hagyja a szektort, és visszatér a korábbi hagyományokhoz, tehát a járulékok megosztva kerülnek majd az állami egyéni számlára és a pénztári számlára (24%-10% formájában). Természetesen lehet játszani a járulékokkal - ahogy a lengyelek tették -, viszont a végeredmény ugyanaz lenne, a nyugdíjpénztár tagok egy vegyes rendszerből kapnának nyugdíjat. Az egyik legfőbb probléma ezzel a helyzettel, hogy a kormánynak be kell ismernie, hogy tévedett.
A második alternatíva szerint a törvényt úgy változtatnák meg, hogy az összes befizetés az államhoz folyjon be 2012-től (vagyis a manyup-tagok 10%-a is). Mindez azt jelenti, hogy tisztán kettéválasztanák a nyugdíjrendszerünket, lenne egy állami rész és egy önkéntes magánpillér - vagyis az önkéntes pénztári pillér nem a kötelező állami pillér egy része helyett létezne, hanem csak azon túl lehetne élni vele. A tagok 2010 végéig a vegyes rendszer szerint kapnának nyugdíjat, ezt követően viszont mindenkit úgy kezelnének, mintha csak állami rendszer tagja lenne. Természetesen az önkéntes pénztári számlákon felhalmozott vagyont a nyugdíjazáskor nyugdíj-kiegészítésre lehetne felhasználni, viszont csak úgy tudna a számla értéke emelkedni jelentősen, ha a tagok önkéntesen megtakarítanának, hiszen a járulékok csak az államhoz folynak be.
Egy harmadik opció szerint a kormány végérvényesen megszüntetné a magánnyugdíjpénztári szektort, és arra kényszerítené az embereket, hogy lépjenek át az állami rendszerbe, ahol mindenki kap egyéni számlát, persze ekkor az eddigi évek megtakarításait is magához vonja az állam. Ez abban különbözik a második esettől, hogy a kormány nemcsak a jövőbeli járulékokat tereli magához, hanem a 100 ezer pénztártag 230 milliárd forintos megtakarítását is. Azért is kedvező a kormány számára ez a forgatókönyv, hiszen pótlólagos bevétele származik, a 2012-es költségvetési hiánycél kellően feszes ahhoz, hogy legyen helye a 230 milliárd forintnak is.
Ez utóbbi megoldás a legdrasztikusabb, azonban ha arányos kárpótlást ad az állam a tagoknak, akkor nem lehet alkotmányossági aggály. Korábban politikai döntés volt a vegyes rendszer kialakítása, és ebben az esetben a végleges megszüntetés is az lenne. Egyszerűen az államnak joga van a társadalombiztosítási rendszert a saját szája íze szerint alakítani, tehát ha úgy gondolja, akkor azt is megteheti, hogy mindenkit az állami rendszerbe léptet át.
Véleményünk szerint egy negyedik opció is nyitott, ami a valós megoldás helyett inkább az időhúzásra épít. Nagyjából lehet látni, hogy az alkotmánybíróság fő problémája a nyugdíjtörvénnyel az lehet, hogy a nyugdíjpénztártagokat káros megkülönböztetés éri, hiszen a járulékfizetésért cserébe 2011 végétől állami nyugdíjban nem részesülhetnek, csak egy minimális nyugdíjban. Amennyiben az arányosság a fő kérdés, akkor a törvényeket úgy is megváltoztathatja a kormány, hogy a korábbiaknál nagyobb ellenszolgáltatást ad az állami nyugdíjban, viszont a tisztán állami pillérhez képest még mindig kevesebbet. Ez egy nagyon ingoványos talaj, hiszen jogértelmezés kérdése az egész, a problémát csak maga előtt görgetné a kormány.
Konklúzió kérdőjelekkel
Látni kell, hogy az alkotmánybíróság pénztártagokra kedvező döntése mindenképpen pozitívan értékelhető a tagok szempontjából, nagy kérdés, hogy mennyiben lehet erre számítani, főleg a testület összetételének megváltozásával, illetve, hogy a kormány mennyire gyorsan adja fel a harcot, és törődik bele a vereségébe.
A 100 ezer fős tagság jelentős, tehát az akaratukat nem lehet félvállról venni, miközben nincsenek is olyan sokan, hogy ha a jogosultságukat visszaadnák, akkor abból hatalmas felháborodás lenne. Az viszont kockázatot jelent, hogy a visszalépők közül sokan csak kényszerből hozták meg a döntést, így okozhat társadalmi felháborodást, ha végül olyan eredmény születik a 100 ezer ember esetében, ami (1) lényegesen különbözik a visszalépők mostani helyzetétől és (2) sokan válaszottak volna az év elején, ha akkor ennek ismeretében dönthettek volna. Ilyen eset lenne például az általunk vázolt első forgatókönyv.
Az egészen biztos, hogy hónapokkal ezelőtt még a kormány a három pilléres rendszer felszámolását tűzte ki zászlajára, ami végül is megtörtént, azonban a feladatot nem tudta tökéletesen megoldani. Véleményünk szerint sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha a kormány világosan kimondaná, hogy csak két pillért akar egymás mellett látni, az államit és az önkéntes pénztárit, rendezné a maradókkal a dolgát, és ezzel együtt egy olyan összefüggő öngondoskodás javaslat-csomagot készítene, amely világossá teszi, hogy évtizedek múlva már nem tud ugyanakkora nyugdíjakat adni az állam, mint most, tehát a lakosságnak előre meg kell takarítania az időskorára.
