Mekkora a kibocsátási rés?.
A jegybanki kamatpolitikával azonban - véleményem szerint - ez csak az egyik probléma. Mert szem előtt kell tartani azt is, hogy noha a jegybankok alapvető feladata az árstabilitás megvalósítása, a kamatpolitika alakítását azonban nem kizárólag az infláció alakulása vezérli. Ezzel kapcsolatosan a közgazdasági szakirodalom a Standford University tanára, J.B. Taylor által kimunkált szabályra, az ún. Taylor szabályra utal, amely népszerűségét éppen annak köszönheti, hogy meglehetősen pontosan tükrözi azt, hogy milyen tényezők hatnak a jegybankok kamatdöntéseire. A szabály lényege a következő: a jegybanki kamat alakulását egyfelől az határozza meg, hogy a tényleges infláció mennyiben tér el a jegybanki célértéktől, másfelől pedig az - és ez számunkra most nagyon fontos -, hogy milyen a gazdaság konjunkturális helyzete. Ha a gazdaság súlyos válságban van, (amit az úgynevezett GDP-rés fejez ki, vagyis a tényleges GDP eltérése a potenciálistól), akkor az a kamatcsökkentés irányába viszi a jegybankot. Mégpedig annál inkább, minél súlyosabb a recesszió, vagyis minél jobban elmarad a gazdaság tényleges teljesítménye a lehetségestől. Ha figyelembe vesszük, hogy a GDP rés nálunk legalább 8%, akkor szakmailag nagy biztonsággal állítható, hogy a jelenlegi 6%-os jegybanki alapkamat túlságosan is magas.
Közgazdasági okoskodás nélkül is megsejthetjük azonban, hogy a jegybanki kamatpolitikában valami nem stimmel. Ha ugyanis körbenézünk a világban, hogy a jelenlegi válságos időkben a jegybankok milyen kamatpolitikát folytatnak, akkor azt láthatjuk, hogy a hazai kamatpolitika igencsak kilóg a sorból. A jegybanki kamatok ugyanis - a Taylor szabály logikájával összhangban - a legtöbb országban éppen csak elérik, de többnyire inkább alatta maradnak az inflációs rátának. Ez a helyzet az eurózónán kezdve, az USA-n keresztül Japánig bezárólag szinte mindenütt.
Az embernek óhatatlanul is az a benyomása támad, mintha a jegybanki kamatról döntő testület olyan üzemmódban működne, mint egy robotpilóta, amelybe rosszul táplálták be a koordinátákat. Vagyis a kamatdöntést befolyásoló közgazdasági horizont mindössze addig terjed, hogy az infláció hogyan alakul a jegybanki célhoz képest. A jegybanki kamatot mozgató mechanizmus egyszerű rugóra jár, így akár egy laikus is könnyedén kikalkulálhatja: ha az infláció a vártnál nagyobb, emeljünk kamatot, hűtsük tovább - a 11%-os munkanélküliséggel egyébként is tetszhalott állapot közelében lévő - gazdaságot. Azok a szövevényes közgazdasági gondolatok, hogy az infláció költségoldalról jön, továbbá a maginfláció és a bérnövekedés történelmi mélyponton van, ráadásul a GDP-rés is drámaian magas, nos, mintha ezek nálunk nem is képeznék a közgazdasági mérlegelés tárgyát.
A fent kifejtetteken túlmenően van még egy további szempont, amely miatt nálunk rendkívül körültekintő és megfontolt monetáris politikára lenne szükség. A válság elleni küzdelem klasszikus eszköze a laza, erőteljes költségvetési deficitbe hajló fiskális politika folytatása, hogy tompítsa a gazdasági visszaesést, segítse a kereslet stimulálását. Ezért találkozhatunk ma a világban szinte mindenütt korábban elképzelhetetlen mértékű költségvetési hiányokkal. Ezt nem a közgazdászok tehetségtelensége, hanem a közgazdasági racionalitás diktálja. Nálunk azonban a korábbi évek fegyelmezetlen politikája miatt laza költségvetési politika folytatására nincs mód. A tavalyi választásokat követően a polgári kormányzatnak a fiskális politika lazítására irányuló törekvésit mind az IMF mind az EU részéről határozott elutasítás követte. Nincs más választásunk, a válság ellenére szigorú, 3% alatti hiányt produkáló költségvetési politikát kell folytatnunk.
A gazdasági kilábalás elősegítésében ilyen helyzetben megnövekedett szerep hárul a monetáris politikára. Kicsit árnyaltabban fogalmazva, minimálisan legalább az lenne elvárható, hogy a jegybank indokolatlanul ne gördítsen akadályt az élénkülés szempontjából egyébként is nehéz helyzetben lévő gazdaság elé. Mert az a kamatpolitika, amely az alapkamatot 3-4%-kal lövi a maginfláció fölé (s tulajdonképpen ekkora reálkamatlábbal dolgozik válságban), az bizony az országnak aligha tesz jó szolgálatot a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben.
Dedák István
közgazdász, főiskolai tanár
közgazdász, főiskolai tanár
